2009. február 27., péntek

2008. dec. 8. Mikulás és Fogacska együtt járnak, pedig egyik se hozza a másikat



Tudom, hatodika már régen elmúlt, de azért az első Miklós napról meg kell emlékezni. Valamint az én galamblelkű nagybácsimról, akinek ez volt a keresztneve és a monogramunk megegyezett, ő már a mennyben jár közbe értünk.
Bernátnak nem azt szeretném majd tanítani, hogy van egy Mikulás, aki az übertuti szánján járja a világot és minden házba, sátorba viszi a kis csomagot, hanem azt, hogy volt egy Miklós valamikor régen, aki püspök volt és magas titulusa ellenére sem restelt ajándékot vinni a szegényeknek. Rá emlékezünk ezen a napon és az ő emlékét ébrentartava ajándékozzuk meg egymást! Azért öltözik be valaki Mikulás ruhába, hogy megelvenedjenek számunkra az ő cselekedetei.
Nálunk is járt a Mikulás, és ami nagyon nagy öröm volt számomra, hogy piros miseruha volt rajta és nem jelmezben érkezett. Bernát érdeklődve figyelte és annak ellenére, hogy már nagyon álmos volt, semmi jelét nem adta annak, hogy sírva szeretne fakadni.
Fogacska:
A szombat reggeli úszáson éreztem, hogy kicsit recés alul az ínye, délután amikor kacarászott, már látni is lehett a kis fehér fogacskát. Ma pedig már határozottan kandikál kifelé.


1 megjegyzés:

  1. Ili
    Nagyon helyesek vagytok és szép a kanapétok, most már muszáj lesz élőben is megnéznem!

    VálaszTörlés