2013. december 8., vasárnap

Egy minta, három generáció



Egyenlőre még csonk ez a kis bejegyzés, de napokon belül befejezésre kerül :)

A történet egy olasz kötős könyvvel kezdődött, ami már az anyukámnak is megvolt. És máris felmerülhet a kérdés, hogy az ő vagy az én példányom nyitotta a történetet. Emeleti sufni lomtalanításánál egy valamikori lakó dobozában találta meg a férjem, én pedig egyből kinéztem több megkötni való pulóvert is, és végre találtam egy olyat is, amely férfi és nem csak nekem, hanem még a neki is tetszik. Ráadásul még megfelelő fonalam is volt hozzá.
Így elkészült Zsolt pulcsija, amely még csak most kerül bemutatásra:
Ő a középső generáció:
 
 A minta kifejezetten megunhatatlannak bizonyult, így még tavaly készült belőle egy mellény Bernátnak.

Amit azóta már Káleb hord. Fülöp pedig majd fog. A harmadik generáció triplázik.

És hol marad az első?
 Idővel megmutatom :)

2013. november 21., csütörtök

Saját versgyűjtemény

Rengeteg verses könyvvel rendelkezünk itthon, válogatások, kötetek. És szeretünk is verseket olvasni, mondani.
Viszont nincs mindig kéznél az adott kötet, valamit egyszerre nem tudok öt-hat kötetet kézben/fejben tartani, mi hol is van benne, mely az a vers, amit már tudunk fejből vagy még csak olvasunk, mely az, amit terveznék megismertetni velük. Esetleg épp rátalálok egy jó versre, de pont nem aktuális, de nem szeretném, hogy mondjuk a következő tavasszal elmaradna.

Erre a szinte már eposzi problémakörre született a következő megoldás, még évekkel ezelőtt.

Kellékek: toll, papír, lefűző, mappa

Menete:
amikor találtam egy jó verset, fogtam egy lapot és kiírtam - így magam is jobban megismertem/felelevenítettem
egyszerre nem vett több időt igénybe 5-10 percnél
szépen fokozatosan elkezdtek gyűlni a versek

Használat:
néha a legnehezebb elővenni, de ha kéznél tartom, ez a probléma azonnal megoldódik
Aztán eszembe jutott, hogy azokat a dolgokat szoktuk a legtöbbször használni, amelyeket a gyerekek szeretnek. De ahhoz, hogy szeressék, nem elég, hogy jó és már általuk is ismert versek legyenek benne, hanem egészen közel kell, hogy kerüljön hozzájuk.

Így felfogadtam őket illusztrátornak.
Minden vers mellett sok hely van (nem véletlen;)), kirakok eléjük egy-egy versoldalt, elszavaljuk a verset és máris indul a rajzolás. Míg alkotnak, én főzöm az ebédet, és közben mondjuk, mondjuk a verseket. Megtanulják, megjegyzik az oldalalkat.

A kellékek listája így kibővül sok rajzeszközzel, de megéri :)

2013. november 13., szerda

Őszi hűtőmágnes és könyvjelző

Egyre fogynak a napok, amelyeket bringázással, csavargással lehet tölteni, de nem csüggedünk, mert egy másik területre fordított idő ezzel arányosan nő: alkotunk.

Először hűtőmágneseket készítettünk: karton, olló, ragasztó, ceruza, mágnes

hozzávalók: karton, olló, ragasztó, ceruza, mágnes, préselt levél

Rajzolták, vágták, ragasztották, kekszet ettek a dobozból.





 A ragasztót fújni kell, hogy száradjon :)

 A kész műveket pedig megszámolni.

Könyvjelző:  karton, levél, ragasztó, olló, festék

 Az üvegmatrica festék megszáradva nagyon szép színt kapott, a srácok ma nagyon lelkesen nézték, hogy milyen szép.
A kis alkotó kezek nem akartak leállni, előkerült a pasztellkréta.


 És a nagy szomjúságra egy kis facsart narancslé, mert olyan szép színe van.

2013. november 7., csütörtök

Kép levelekből


Három fiú, két éves különbségekkel:
Fülöpnek elég, ha a nagyokat figyeli alkotás közben és az ő kezébe is adunk valamit, ami vagy nagyon színes, vagy nagyon hangos, amikor leesik. Ha nem adunk, szerez magának. Így neki még! nem kell külön feladatot kitalálni. És az is tökéletesen elég neki sokszor, ha egyszerűen a kezemben van, és úgy lessük a többieket.
Káleb és Bernát rengeteg játékot tud játszani együtt, feladatokat tudnak megoldani, könnyedén szétválasztható egy-egy blokk a számukra, egyikük számolja, másikuk mutatja.
De hogy mindenkinek jó legyen, kapjon sok lehetőséget pont azon a szinten, ahol épp tart, igyekszem sok olyan mókát és kacagást kieszelni, ami pont nekik való.

Bernát a következő képpet alkotta:
Én pedig figyeltem, hogy mi mindent mozgatott meg közben:
A kép készítésének van sorrendje, először elhelyezi a leveleket, megtervezi, majd utána ragaszt, végül rajzol.
Kiválasztotta a leveleket, és afelől is döntött, hogy neki épp a levél színe vagy fonáka tetszik jobban, van számára szebb színe, illik jobban a képhez. Bizony néha nem is olyan egyszerű préselt levélnél különbséget tenni, hogy melyik melyik.
Ragasztóhasználat (sikerült egy jók kezelhető ragasztót venni), amint nem használja, visszatekeri a kupakot. Az első levelek komolyan tocsogtak a ragasztóban, az utolsóra már szép vékonyan vitte fel.
A ragasztó megszáradásához is kell egy kis idő.
A levelet finoman kell odanyomni, mert bizony a préselt levél törik, a lyukon pedig visszaköszön a ragasztó.
A rajzolás már gond nélkül ment, kivéve, amikor szembesült azzal, hogy az anyuka fejének nem hagyott helyet, de azért megoldotta.

A történet pedig:

Az egér beszaladt a konyhába, mert sajtot akart csenni a hűtőből, a macska utána, a gyerekek pedig a macska után, de amint beérték, meglátták, hogy az anyuka a sütőnél áll és épp vanília pudingot készít nekik.

2013. november 6., szerda

Mindent a maga idejében

Én nagyon szeretem a karácsonyt :) 
Szeretem megünnepelni, hogy az Ige testé lett, szeretem, hogy erre az adventi időszakban sokáig lehet készülni, szeretem, hogy sorban apró kis fények ragyogják be az otthonunkat, városunkat. Minden pillanatát élvezem, és bár a mi stílusunk erősen minimalista, karácsonykor azt sem bánom, ha egy-két díszítés kicsit inkább giccses, mintsem egyszerű.
Napok óta folyamatosan jönnek az újabb ötletek, bejegyzések, posztok tél, karácsonyt témában és bizony engem is magával ragadott a lelkesedés :) Ezerszámra lettek ötleteim, hogy mit csináljunk a gyerekekkel, magam is növeltem a karácsony, advent keresőszavak gyakoriságát a neten.
Aztán mintha hirtelen valaki behúzta volna a kéziféket, azt rendben van, hogy én már erre figyelek, előkészülök, de még ősz van! A fiúk is tudják, hogy ősz van:) 
Úgyhogy én tervezgetek, gyűjtögetem a hozzávalókat, örülök a rengeteg ötletadásnak, mert így biztosan nem lesznek üresjáratos napok, titokban persze készül az adventi naptár, a koszorú, de számukra csak advent első napjával indul a készülődés :)

Gyors ihletforrásért pedig ellátogattam az Art Projects for Kids oldalra, valamint átlapoztam a már korábban kinyomtatott anyagokat, és ki gondolta volna, kincsekre leltem, lehet, hogy rövid lesz ez a november :)

Lett is egy kis tanulás őszi foglalkoztatókkal (Homeschool Creations) és őszi termésekkel, nyári képpel a háttérben (decemberre azért ez már le fog kerülni).
 Káleb számolta meg a kevesebb képet tartalmazó kártyákat, Bernát a többit.  - feladat: a kártya alján három szám található, arra kell tenni a "makksapit", azaz a makk kupacsát, ahány képecske van a kártyán.
 Dobókockázás: itt minden kupacsot elhasználtunk, egy-egy kockával dobtak, és amilyen számot, a hozzá való részre tettek egyet.
És ősszel is van autóverseny (Mama Jenn oldaláról), a bábok voltak a kupacsok, decemberben vajon mik lesznek a bábok?

2013. november 5., kedd

A 3emeletes mesekönyv írója

Darvasi László volt a Somogyi gyerekkönyvtár vendége tegnap délután. És mi sem hagyhattuk ki. Bernáttal felkerekedtünk, és még a könyvtár előtt tettünk egy gyors kitérőt a könyvesboltba, ahol a számítógép igazolta, hogy a keresett könyvből van öt példány a boltban, csak épp nem tudják, hogy melyik polcon. Ilyenkor azért jól jön az a könyvtáros szak, megtaláltam. Cseles könyvről van ám szó, amely kért az íróját, hogy legyen színes, az is lett: sárga és kék, amit az eladók is tudtak, nade a gerince zöld. A könyvtárosok is nevettek, hogy ezt jobb megjegyezni, mert fog még ez keresési nehézségeket okozni.
Laci bácsi megérkezett kávéval és könyvekkel felszerelkezve, a jelenlevő sajtó gyorsan be is ültette a gyerekek közé, igazgatták ott őket, de egy író az író, nem fotómodell, gyorsan véget is vetett a közjátéknak és inkább nekiállt mesélni.
És a gyerekek, mint a szép leírásokban, csillogó szemmel figyelték és belecsacsogtak.
Pálcikáról mesélt először
egy szakasz, egy vonal, egy pálcika, akinek számtalan rokona van, a fogpiszkálótól, az asztal lábáig, a daru darabkájáig, egészen a párizsi toronyig. És a gyerekek hozták sorban a példákat. Elindult az "agyi kalandozás", mert mennyi története van egy tárgynak, egy széknek, amin már oly sokan ültek és az egyik nyugodtan ült, a másik fészkelődött, a harmadik folyamatosan felpattogott - na, ez én voltam, mert
Bernát felsóhajtott az első perc után, milyen kár, hogy nem rajzoltam le neki Pálcikát, és a lelkes anyuka gyorsan elrobogott a könyvtáros pulthoz, hogy papírt és tollat hozzon.
És jöttek sorba a tárgyak, a történetek, "róla milyen mesét írt az írója, aki én voltam", egy ceruzáról, aki mögött egy egész világ van, amit már lerajzolt, de kopik és ki kell hegyezni, amitől viszont lassan elfogy és máris itt a dilemma.
A gyerekek pedig megértik, hogy ők tudják, hogy mi az a dilemma, és ők valójában remekül tudnak asszociálni.
A könyvek meg szeretik, hogyha kicsit gyűröttek, hogyha beléjük van írva, néha rajzolva, ami csiklandozza őket és felkacagnak. És az írónak van egy különleges könyve, Trapiti, melynek van egy különleges példánya, amit nem az író dedikált, hanem az olvasók, telis teleírták.
És az író írja a történeteket, hogy szórakoztasson és hogy felvidítson, hogy ne féljen annyira és aki olvassa, talán már ő sem fog félni. 

Egy pillanatra sem vesztette el a hallgatóság figyelmét, részleteket olvasott fel, Bernát is egyre inkább a szék szélén ült és kacagott, és amikor a kispupákokról mesélt az író, akkor rámutatott. Én pedig megnyugodhattam, mert a legtöbb híresztelés ellenére, a gyerekek szeretik a könyveket, az írót is szeretik és szeretnek mesét is hallgatni, sok mesét és értik is őket. Persze nem szeretik a könyveket, amiket nem nekik írtak, nem szeretik, ha nem hallgatnak mesét, nem szeretik, ha csak elemzések vannak, nem a könyveket nem szeretik a gyerekek, hanem a tálalást!


Az iskolások sorát kivárva mi is odamentünk az íróhoz, Bernát beszélgetett vele, én most a háttérben maradtam, még az egyetemen, a felnőtteteknek írt könyvei bemutatóján én beszélgettem. Bernát lelkesen odaadta a rajzot és mesélt róla, megnyugtatta, hogy igen, tényleg neki rajzolta és tényleg neki adja, biztosan nem fog szomorú lenni, hogy elrakja, mert az övé. Majd a híres Trapiti könyvbe is rajzolt egy Pálcikát, nagy B betűvel.

2013. november 3., vasárnap

Én és a kardigánom

Nagyon szeretek kötni, már általános iskolás koromban is tudtam, de az első ruhadarabomat, egy hatalmas fehér pulcsit gimnazista koromban készítettem el. Azóta számtalan apróság és nagyobbacska kötés került ki a kezeim közül és végre kezdenek igazán olyanok lenni, mint amilyennek megálmodtam őket.
Szeretem tervezgetni a munkáimat, megálmodni, hogy mi is készüljön, fonalat, mintát keresni, próbálgatni, hogy az adott fonálhoz mi is illik a legjobban, hiszen még a tű mérete sem mindegy. Nézegetni a kardigánokat, pulóvereket, hogy mi is állna nekem a legjobban, mi is most a legdivatosabb, hogy amit készítek, az valóban egy jól hordható ruhadarab legyen. Passzoljon hozzám stílusban, fazonban és persze a ruhatáram már meglevő darabjaihoz is.


A kardigán mintájának neve, két különlegessége is van, a nyakánál  kell elkezdeni kötni és az egész egy darabban készül, a másik pedig az, hogy két hét alatt készült el, hanyatt fekve - amikor a harmadik fiam vártam, volt egy arcüreggyulladásom.
És hogy mire is jó egy megálmodott és megvalósult kardigán?
Kötni benne egy pulóvert, kipróbálni egy régi fénymérőt, amit édesapámtól kaptunk, meleg teát inni és örülni, hogy a már meglevő kiegészítő is illik hozzá, kávét hozni a Tiszavirágból, mert ott a legfinomabb, életrajzot olvasni egy modern ketyerén.
Élvezni minden pillanatot a fiaimmal, csak úgy fogni egy meleg kezecskét, sétára indulva, vagy csak otthon, míg kimegyünk a konyhába, elaltatni, aki álmod, tanítani, segíteni, bátorítani, vagy egyszerűen résztvenni a játékban.
  
Elolvasni Isten Igéjét, Vele lenni, ülni a Mester lábánál, hallgatni Szavát és az Őt dicsérő énekeket.
Megörökíteni annyi pillanatot, amennyit csak tudok, hogy majd a képek alapján lehessen sok történetet mesélni, a múlt gépeivel megörökíteni a jelent, hogy a jövőben is vissza lehessen tekinteni.

És a történet itt még nem ért véget, hiszen még annyi minden vár ránk...

2013. október 18., péntek

Logico Primo és Piccolo

Tavaly karácsonyra vettük meg a srácoknak mind a Logico Primot, mind a Piccolot. Az utóbbit az eladó nem javasolta még öt éves gyerek számára, de úgy gondoltuk, hogy inkább egyszerre kapják meg őket, legfeljebb várat majd még kicsit magára, szavatossága úgysem jár le.
Azonnal nagy sikert aratott, a színes feladatlapok, a korongos keret. A lelkesedés azóta sem csökkent.
Örömömre szolgál, hogy elég masszívak, így bírják az igénybevételt, amit nálunk ki kell állniuk.

Aki nem ismerné, a Logico egy feladatmegoldáshoz használatos keretből áll, amelybe bele lehet csúsztatni a feladatlapokat. A Primo kék keret és hat színes korong, míg a Piccolo kerete zöld és tíz korongja van, amelyek méret kisebb méretű, mint a Primoé.
Egy feladatlap csomagban 16 feladatkártya van. Minden kártyának két oldala van, egyik a feladat, a másik a megoldások. Így lehetővé teszi, hogy bárki könnyedén ellenőrizze a munkáját, nálunk még Káleb (3é) is lelkesen nézi, hogy hogyan dolgozott, "nézd, anya, mind jó".
Bernát szokta az utolsó korongot csak úgy behúzni a helyére, mert ugye az csak oda kerülhet, de az utóbbi időben figyelünk arra, hogy ha ezt is megnézi, hogy biztosan jó-e, akkor már csinálhat egy előellenőrzést. Így más sokszor megtapasztaltuk, hogy a sumákolós megoldás elhagyása jobb eredményhez vezet.
Ma volt pont egy olyan eset, hogy öt korong a Piccoloból nem volt jó helyen, azt a módszert választottuk, hogy ezeket visszahelyeztük a helyére, újra visszatettük a feladat oldalt, és nekifutott megint.
A csomagok eltérő területekre vonatkoznak, pl színek, formák, számok 20-ig, 100-ig, összehasonlítás. Mi még messze nem jutottunk a pakkok végére.
Nem használjuk őket minden nap, de rendszeresen előkerülnek. Kifejezetten beilleszhetőek a workbox rendszerbe, mert hamar lehetővé teszik az önálló munkát.
Egy csomagon belül van, hogy azonnal elboldogulnak egy-egy kártyával, másoknál megakadnak, esetleg egyáltalán nem tudják még megoldani. Minthogy sok területet mozgatnak meg, sokféleképpen, így hamar kiderül, hogy melyik gyerkőcnek mi megy épp jobban és mit kell még gyakorolni, vagy mihez kell még egy kis idő, hogy megérjen rá. Nálunk számtalanszor előfordul, hogy ha valami nem megy, megjelenik a durcás arckifejezés és a nyavalygó hangnem: "nem tudom". (és nem mondom, hogy ez mindig bájos mosoly szelíd duruzsoló hang kíséri a részemről, de a türelmem napról napra nő, szóval az én fejlődésemre is kihat ;) Tehát vannak "nem tudom" érzést kiváltó kártyák, viszont ilyenkor mindig előszedek egyet, amiről tudom, hogy pikk pakk elboldogul, és láss csodát, tényleg, újra jön az öröm, és majd egy következő kanyarban elővesszük a korábban befuccsoltat, és bizony a "nem tudom" megjelenési száma erős csökkenést mutat.

Kifejezetten jó eszköz arra, ha a gyerekeket nem csak papírral és ceruzával akarjuk ismertetni a számok, feladatok világával. Valamint remekük utaztatható, mérete végett kisebb hátizsákba is belefér, nem szóródik, nem áll ezer darabból. 



És ahogy az már lenni szokott, Bernát komolyabb nehézség nélkül elboldogult több Piccolos feladattal is, láthatóan többet kellett koncentrálnia hozzá, kérdeznie is kellett, de egyiket sem élte meg kudarcként.

2013. október 16., szerda

Csak az marad, ami a miénk


Számunkra soha sem okozott nagyobb gondot a selejtezés, valahogy egyikünk sem ragaszkodik különösebben a tárgyaihoz, ehhez persze hozzátartozik az is, hogy nem igazán szeretjük magukat sok szekrénnyel körülvenni, külön tárolóhelyiségek, úgy mint gardrób, kamra nem állnak rendelkezésünkre.
És ez persze nem azt jelenti, hogy abszolute nincs semmi plusz tárgy nálunk, mert bizony a dolgok mindenhol képesek halmozódni, csak időt kell adni nekik. És azt sem jelenti, hogy nem vagyunk néha hajlamosak arra, hogy a tárgyainkba, eszközeinkbe vessük a bizalmunkat. Mikor sokat túráztam, igyekeztem nem a legnagyobb hátizsákot választani, mert addig pakoltam bele mindenfélét, amíg helyet találtam benne, sőt, még rá is lehet kötni. Számtalanszor gondolkodtam úgy, hogy semmi baj nem érhet, mert bizony én felkészültem, sőt még tetszelegtem is magam előtt, hogy micsoda felelősségteljes, megbízható ember vagyok, hogy szépen felkészültem, minden eshetőségre számítottam.
Micsoda szánalomra méltó pillanatok: egy hátizsáknyi motyóba vetettem a bizalmam! 
"Ha tehát a legkisebb dologra sem vagytok képesek, a többi miatt miért aggódtok?" Lk 12,26
Szóval jól aggódtam egy csomó eshetőség miatt, ezért a magam módján bespájzoltam, majd simán ámítottam magam, hogy jaj de jó, így semmi baj nem érhet. 
Úgyhogy erről a széles útról megjöttünk!

Számtalan lépcsőfokot végigjártunk már a lomtalanítással kapcsolatban, bevetettünk sok módszert, és igazából működtek, de valahogy mind csak amolyan eszköz volt, nem éreztem, hogy élet lenne bennük. Nem fakadtak sehonnan, egyedül annyi volt a céljuk, hogy ne túrjanak ki bennünket a dolgaink.
Csak párat említsek: annyi holmi maradjon, aminek van helye, ha veszük x dolgot, akkor x-nek mennie kell, amelyik ruha nem kompatibilis a ruhatárral, menjen. 

Nyáron, egy lelkigyakorlaton viszont végre megtaláltam, amit eddig hiányoltam. Dexter, a Boldogok vagytok kurzus kimondott egy remek mondatot:

Amire nincs szükséged, mégis nálad van, azt valójában 
mástól veszed el!

Engem szíven ütött. A mondat egyszerűsége, következetessége, húsba maró igazsága.
Innentől kezdve a lomtalanításnak, selejtezésnek már van értelme, persze a rendezett otthon is egy értelmes cél, de itt már kézzelfoghatóvá válik valami több! Tény, hogy többletmunkát is jelent, hiszen nem ér véget a feladatunk azzal, hogy ívesen megcélozzuk a szemetest, vagy pár havonta ellátogatunk a közeli karitászba.
A kép a szekrényünk egy darabja, ahogy így nézem, több nagyon szeretett ruha van benne, és tudjátok, hogy mi a legjobb, hogy kapásból látok hármat, amit Git-től kaptam, van a nagymamámtől és egy a valamikori ovónénimtől!

És a tapasztalat:
Valójában nagyon kevés kell az élethez, és ha azt akarjuk, hogy bőségben legyen, még kevesebb! 
(vö Jn 10,10)

2013. október 9., szerda

Az SZTE-n jártunk


A mai napon immár sokadik alkalommal vendégek voltunk az SZTE Neveléstudományi tanszékén, mégpedig a Pedagógiai módszerek szemináriumon. Jópár évvel ezelőtt egy volt évfolyamtársnőm megkért, hogy ezen óráján beszéljek egy keveset az otthonoktatásról, persze tisztáztuk előre, hogy az én gyermekeim még nem iskolás korúak, így sok mindenről még csak elméleti síkon tudok beszámolni, de oda lyukadtunk ki akkor, hogy még így is többet hallanak róla, mint enélkül.
Voltam már ezen az órán egyedül, egy kisbabával, Bernáttal is, de tavaly volt, hogy az egész család jelen volt. Így terveztük most is, de az autónk épp szolgálatban van (bizonyám: kismamaszállító, és várjuk a legényke érkezését). Terveztük, hogy akkor villamosozunk, erre Káleb kicsit megfázatott, akkor ha már tudunk remekül bringázni, menjünk úgy hárman.
Őszinte leszek, mire Szeged külsö végéből Bernátot irányítva betekertünk az egyetemhez, bizony én leültem volna egy kicsit pihenni, mondhatni önmagában is kihívás volt,de jól vettük az akadályt.

A diákok már a múlt héten hallottak arról, hogy van ilyen, hogy otthonoktatás, és azt is tudták, hogy az órára vendégek érkeznek, azaz ők úgy fognak pedagógus diplomát szerezni, hogy láttak gyereket az egyetemen!

Ezen tanóra célja az volt, hogy megismerjék az otthonoktatást, a hazai lehetőségek, előnyök, hátrányok, kérdezzenek. - Véleményem szerint elértük :)

Elmondtam, hogy minden család más, rengeteg szempontól elértő, már ha csak az alap körülményeket, szituációkat vesszük alapul: fiatalabb vagy idősebb szülő, egy, két vagy több gyerek, vannak-e ikrek a családban, városban, kisvárosban, falun, tanyán élnek-e, panelban vagy kertesházban, mivel foglalkoznak, milyenek a baráti kapcsolataik, milyen a rokonság és a lista elég szépen bővíthető.

Bevezetesként megnéztünk néhány tényt, jog, számadatok, híres otthonoktatottak.

Folyamatosan volt lehetőségük kérdezni, és szépen sorban jöttek is a kérdések.
Az első egy jó nagy mappát nyitot meg, mik az előnyök. Jó sokat öszeszedtem, és ahogy tapasztalom, ha egy-két elemét már megemlítem, rengeteg más terület is bekapcsolok, az oo-témát ezer oldalról lehet mozgatni és soha sem lehet egy területről vegytiszta formában beszélni.
A hátrányokra nem kérdeztek rá, viszont én rátértem. Fontosnak tartottam megjegyegyezni, hogy én ezeket nem hátránynak, hanem inkább nehézségeknek tekintem, és mindennek vannak nehézsége, minden döntéssel, választással nyerünk és veszítünk valamit, kérdés, hogy mit, és kérdés, hogy épp milyen nehézségek merülnek fel, és mit tudunk kezdeni velük.
Itt is elég sok pont volt, nem a saját nehézségeinket soroltam fel, hanem összeszedtem, amennyit csak tudtam, és igyekeztem nagyon őszintén beszélni. Mindhez hozzákapcsoltam, hogy ez van, nálunk jelentkezik-e, ha nem, miért, ha igen, mi a mi megoldásunk vagy mit tervezünk hosszútávon. Ilyenek voltak: rugalmasság, napirend, kiközösítés, számonkérés módja, több szervezés, kevés hasonló család, anya-tanár szerep, nehezebb időszakok, magyarázkodás, engedelmesség.

Jeleztem feléjük már az elején, hogy bizonyos területek személyesen is érinteni fogják őket, és így is lett, pl anya-tanár szerepkonfliktus, ami nagyon érdekelte őket, az anya, mint tanár. Ekkor hoztam egy példát, ami szerintem sokunk életében előfordult: volt-e nálatok olyan, hogy beszereztél egy hármast vagy kettest és szombat délelőtt mesenézés helyett leültettek az asztalhoz és kampányszerű tanulásba kezdtetek, mert most aztán... Látnotok kellett volna a sok bólogatást:) Jeleztem, hogy az oo-s tanulás nem ez!

Fülöp mászott egy kicsit a teremben, konkrétan elindult a székek alatt, majd megkérdeztem, hogy akar-e valaki kisbabát fogni, volt jelentkező :) így szétszedett pár fülest, ledobálta a tollakat, meggyepált egy füzetet és ez csak az, amit láttam. Majd elaludt, így fél órát biztosan úgy beszéltem, hogy tartottam a kezemben. A könyvek, tanulósok mutogatása közben a tanárnőnél volt. Emiatt kicsit várni is kellett a hazaindulással, mert alvós baba nem tud a bicikliülésben ülni.
Bernát a tanárnővel játszott, majd a táblára rajzolt, konkrétan angry bird-öt, amit el is magyarázott. Kérdeztem tőle is pár dolgot, hogy hogyan szoktunk tanulni, majd volt nálunk mágneses betű, amit gyorsan használtunk a táblánál. 
Nagy táskányi tanulósat vittem magammal, körbeadtuk, meg lehetett nézni, meséltem, hogy mivel hogyan szoktunk játszva tanulni.
A tableten nálam volt néhány fénykép, amit körbeadtam, mert kérdezték, hogy hogyan lehet egyszerre tanulni több gyerekkel, és abban történetesen volt pár fénykép, amin ketten és hárman is rajta vannak.

Tapasztalat: akár öt órát is lehetne ilyenkor beszélgetni és akkor sem merülnénk ki a témákból. Legközelebb több fényképet fogok vinni, és kivetítjük őket, mert akkor egyből lehet szemléltetni is. Jó, hogy van velem ilyenkor gyerek, mert ugye messziről jött embert azt mond, amit akar, de ha látják a gyerekeket, akkor ideális esetben alátámasztják az elhangzottakat. Természetesen ennek megvan a maga rizikófaktora ;)

2013. október 8., kedd

Őszi napsütésben

Ősszel a napsütés különleges kincs, számomra olyan, mint bőven karácsony után találni még pár szem zselés szaloncukrot, azonnal megeszem.
Az őszi napsütés egy visszautasíthatatlan meghívó, azonnal el kell indulni, nehogy a késlekedés miatt kimaradjunk belőle. Így tettünk ma is, a két idősebb fiúval biciklire pattantunk, kicsi apával maradt itthon.
És micsoda kincseket találtunk, összesen egy órányit tekertünk, sütkéreztünk, csodáltuk a színeket. Láttunk rengeteg macskát, kiszimatoltuk a füstöt, és tanultunk új szót is: avar. A nagy villanyoszlopnál észrevettük az üveg szigetelőket, álltunk is ott egy jó darabig, miért is van rajta pontosan, miért pont üveg, és képzeljétek, Bernát tudta, hogy az üveg nem vezetei az áramot, tudom, hogy az egyik könyvében benne van és sokszor láttuk már, de akkor is, szerintem olyan ügyes. Még fényképezett is :)
És még fényképezett is :) Káleb most a hátam mögött ült végig, és nagyon figyelt, minden érdekelte, és annyi mindent észrevett ő is.
Remélem még lesz pár hasonló mini bringatúránk idén!


2013. szeptember 30., hétfő