2012. április 23., hétfő

Hálás Hétfő 661-682



Hálatelt a szívem, mert megtanítottál arra, hogy milyen jó hált adni a Te adományaidért. Köszönöm neked Mennyei Atyám, hogy mindezeket már átélhettem, és köszönöm, hogy Nálad bőkezűség van!

Közösségi alkalmon az Igetanulmányozást.
Gyermek Igeliturgián egy szép színes láncot, mert ahogy továbbadjuk az Örömhírt, kialakul egy lánc, és csodálatos, amikor ezek a láncok is összeszövődnek egymással.
A terveim, amelyeket eleinte magányosan szőttem, majd megtudtam, hogy Neked terved van velem és azok sokkalta jobbak, mint az én elképzeléseim, és a Te tervedbe rólam benne volt a férjem, a gyermekeim, akikkel a terveink minden pontja közös.

Örököltük a gyökereinket! Hogy vannak, ismerjük őket, látjuk a régi fényképeket, a hasonló vonásokat. És még az is kiderül, hogy a férjem révén, rokonok lettünk a gimis töritanárommal.
Örököltem a lelkesedésem, apai nagyapámtól, aki különleges szerepet tölt be a életembe, ő vitt először Uram a Te házadba, soha sem mondta, hogy miért, soha sem indokolta, máig nem tudom, hogy mit érzett, de én tudom, hogy hatalmas jót tett ezzel!
Megörökölt tárgyak, amelyek közül a kedvencem egy régi tejes kanna, amire évek óta vágyom, és minden nap abban hozzuk a családnak a friss tejet, mindig az ablakban van és meséket indít.

A könyvek alakja, mer zsebrerakhatóak, szépen sorakoznak a polcon, megállnak a talpukon.
A fényképek, amelyek kivágnak egy-egy pillanatot, részletet életünk történetéből, és megörökítik, majd mi visszanézhetjük könnyezve, nevetve.
Az építő-kockák:  Házat építettem az Úr, Izrael Istene nevének! 1 Kir 8, 20

Egy rakás kivasalt ruha, amit el kellene pakolni, egy rakás elmosogatott edény, amit el kellene pakolni, egy rakás fénykép, amit rendszerezni kellene, egy rakás könyv, amit el kellene olvasni - és a hála, hogy van, amire az én erőmből, lelkesedésemből, kötelességtudatomból nem megy, de Veled igen.
Legbiztosabb helyen a Neked átadott szívünk van.
A szívemben az indulatokat lecsendesítetted, amikor úgy éreztem, hogy félretoltak, megkerültek, nem vettek emberszámba.

Jézusban megtaláltam, hogy nem magányosan a leghatékonyabb élni, dolgozni, hanem közösségben, együtt, szeretetben.
Jézusban megtaláltam, hogy az én indulataim semmire sem adnak megoldást.
Jézusban megtaláltam, hogy nem az a legfontosabb, hogy tőlem bocsánatot kérjenek, hanem hogy én mihamarabb megbocsássak.

Hogy a fiúk szobája olyan közel van, hogy hallom, amikor megmozdulnak, álmukban nevetnek, kényelmesebben belefészkelik magukat a takaróba.
Hogy minden van a közelünkben, amire szükségünk van, könnyen sétálunk, szaladunk, futóbicajozunk, és nem baj, ha esik, ha kánikula van, ha fáradtak vagyunk.
Hogy a férjem közelében dolgozhatok egész nap.

Hogy az üveg is remekül tükröződik, így még soha sem zavart, hogy egyetlen fürdőszobai tükörrel rendelkezünk.
Hogy a fiaink szavaiban, hangsúlyában, arckifejezésében tükröződik mindaz, amit teszek, mondok, gondolok, és tudom, hogy ezzel is segíted, hogy jobb ember váljon belőlünk.
A tükröződő pocsolyák, amelyek kis koszos vizek, mégis, akár csodálatos képek alapjai is lehetnek.

És néhány kép, amikor olyan dolgok is sikerültek, amelyekben még reménykedni sem mertem. Bemutatón egyedül fotóztam, ismerős is akadt és közöttem is új ismeretségeket. És van olyan kép is, amire büszke vagyok.
A többi  az ünneppé vált hétköznapok.






2012. április 17., kedd

Hálás Hétfő 637-660



Hálás vagyok Neked drága Istenem, hogy az elmúlt hetet nem csak túléltük, megéltük, hanem Belőled minden nap valódi élet fakadt a számunkra.

Láthattam pici palántákat, amelyekből éltető táplálék lesz.
Láthattam a Gerecsén bimbózó virágokat, amelyek szomorúsággal tölthettek volna el, hiszen mikorra kinyílnak már nem tudok arra sétálni, de mellettük ott virultak a már kinyílt virágok is, megmutatva, hogy a zárt bimbócskák micsoda színeket rejtenek.
Készülünk egy lelkigyakorlatra, várjuk, hordozzuk, és jelentkezőket tekintve már bimbó, mert pár perce megtudtam, hogy már 4-en vannak.

A legszebb Szentírás az olvasott Szentírás, köszönöm, hogy megadtad, hogy az én Szentírásom is kezd már elnyűtté válni.
Régi keresztelői, esküvői, bérmálkozási emléklapokat fényképeztünk, szemléltem a képeket, a technikákat, és megérintett, hogy minthogy már nem mai, nem csak átsiklottam a kép fölött, rápillantva, hanem vettem a fáradtságot megnézni, és a ráfordított idő eszembe juttatta életem ezen napjait.
Nézetek, szokások, amelyeket kopottnak talál a világ, avittnak, régimódinak, pedig családban élni, kertben termelni, kézzel levelet írni, leülni hosszan beszélgetni, nem tudni, hogy ki keresett telefonon, gyertyával világítani, tűznél melegedni hatalmas áldás.

Az új vasalónk talpa, és lelkesek vagyunk, utánaolvastunk, hogy hogyan lehet ilyennek megőrizni.
Egy régi, örökölt feszület az ötletelős táblám fölött, amelyet eddig nem mi őriztünk, mégsem kellett kifényesíteni.
Ragyogó tekintetek, amikor a kockaútvonalon végiggurulnak a pingponglabdák.

Nézegettem egy dolinát, de sehogy sem tudtam úgy állni, hogy a lentebbi részeit szemügyre vehessem, majd barlangoztunk, és amikor felnéztem, ott volt a dolina alja, egészen a tetejéig. A legjobb az volt, hogy egyáltalán nem számítottam rá.
A keserű pillanatból felnéztem, hogy van-e valami, ami megédesíti az életem és Te most sem hagytál cserben!


Ajándék táskából: Elutaztam és teli tudtam pakolni a nagytáskát, mert mindenem volt, ami kellett az utazáshoz! Semmiben sem szenvedtem hiányt. - Köszönöm, hogy mindarról gondoskodsz, amire szükségem van!
dobozból: egy hatalmas szájonvágás! Tényleg, felemeltem egy eszközös papírdobozt, benne egy fadarab, de alulról akartam fogni a dobozt, hogy ne szakadjon ki, ezért megtámasztottam, meglendítettem és elkaptam az alját, a fa is meglendült és irdatlanul szájon vágott. - Mert társakat, testvéreket adtál a számunkra, és szájat, hogy segítséget kérjünk, hiszen Te már odahelyezted őket, szabad kezekkel! Nekem sokszor csak kérni kellene!
könyvből: Homokfikák 30. p. Isten szépsége válaszra késztet. - így már soha többet nem kell kétségbe esnem, hogy nem lesznek ötleteim, képeim, szavaim, példáim, hiszen Te mindig ott vagy számomra!

Újra felfedeztem, hogy milyen hatalmas kincs a férjem, hogy mennyire szeretem, az illatát, a szavait, hozzáérni, egy légtérbe tartózkodni vele.
A gyermekeink, akik simán tönkreteszik a legtutibb kislámpát, szétpancsolják a fürdőszobát, ha álmosan kelnek nyüszögnek, de annyira, annyira nagyon szeretem őket, olyan csodálatosak, soha sem fogok tudni elégszer hálátadni értük.
Az aggodalmakat kiváltó tényezőkért, mert időről időre megmutatják, hogy bizony még mindig hajlamos vagyok iszonyatosan aggodalmaskodó lenni, pedig ez nem a Te utad, amelyen én járni akarok!

Hogy megint sokat autózhattam és hazaérhettem
Hogy csavaroghattam, találkozhattam barátokkal, időt szánhattam rájuk.
Hogy újra szemlélhettem, hogy hogyan kell kisgyerekekkel játszanni, és ma már itthon újra belevethettem magam a szőnyegen guggolós, mászós, építős, pakolgatós, ücsörgős mókába.
Hogy bátorságot adsz, és merünk lépni, változtatni.
Hogy a gyerekek elevenek és lelkesek, szinte nem lehet őket elfárasztani, mindig tudnak valamit csinálni és még a csavargás utáni fürdés közben is ugrálnak a kádban.
Hogy csapatot, közösséget vezetni nem könnyű, de Te nem hagysz cserben.

2012. április 10., kedd

Hálás Hétfő (kicsit megkésve) 602-636



Köszönöm Neked Mennyei Atyám a napokat, heteket, amelyek mögöttünk vannak! Hogy ezeket a mondatokat többesszámban írhatom, mert családot, barátokat adtál nekem, hogy a Te csodálatos világodban a Te kegyelmedet nem egyedül kell megtapasztalom. És hogy sokszor szembesülhetek azzal, hogy pont ők a Kegyelmed eszközei, ajándékai, közvetítői, tudatosítói!

A sok sok mindennapért, amelyek követték egymást, mégis mindig mások voltak, mindig tartalmazva valami kis különlegességet.
A mindennapi kenyérért, amellyel tápláltál minket, és hogy végre meg tudtunk sütni úgy rendszeresen, hogy nem rontottuk el, mindig megkelt, mindig átsült, mindig finom volt, mindig roppant és mindig elfogyott az utolsó morzsáig.
A húsvéti szertartásokat, amelyek hosszú napokon át követték egymást, és minden nap ott lehettünk, hogy bírták a gyerekek, hogy a kórusban csodálatos dalokat énekelhettünk.
És megadtad, hogy a közösségben átfuthattuk a litgurgiának az elemeit, az olvasmányokat és így sokkal mélyebben ott tudtam lenni, át tudtam élni, mint bármikor eddig! És a legcsodálatosabb részt, amikor sötétben lehettünk, majd kigyúltak a fények, feldübörgött az orgona és tudtam, hogy otthon vagyok.
A barátokat, akikkel együtt lehet tölteni békességben, beszélgetve, játszva egy egész napot, ahol mindig találunk valami nevetnivalót, ahol átbeszélhetjük az élet nagy dolgait.
A húsvéti köszönést: Krisztus Feltámadt! És rá a választ: Valóban Feltámadt! És a sok sok tanúságtevőt, akik hangosan megvallják hitüket ezáltal, még a közösségiháló kommentjeiben is.
Hogy készlehetett Bernát mellénye és buszkén újságolta mindenkinek, hogy anyukám kötötte.
Kaleb érdeklődéséért: mit csinálsz? miért? Ezer mondat, telve kíváncsisággal, odafigyeléssel.

A kicsalógató napsütést, a jó időt.
Hogy kinyitod a szívem, hogy meghalljam a prédikációban, az Igében mindazt, amit nekem akarsz mondani.
A nyitott eget.

Az éveken át bújkát szörnyű akrill fonalat, amely ünnepi mellénnyé tudott változni.
Hogy megtartasz minket kezedben minden nehézség árán, amellyel napra nap szembesülnünk kell.
A Te tiszta hangod, amely nem lesz hallhatatlan, amelyet a legnagyobb zajban is ki lehet hallani, amelyet érdemes követni, amelytől nem lehet eltávolodni.

A megkelő tésztáért, amely képes kétszeres, háromszoros méretet is ölteni.
A felfelé tartó muffinért.
Hogy épül a Te Országod, és hogy meghívtál minket munkásaidnak.

Várni az éjszakai pihenőt.
Várni, hogy lefussam a távot és teljenek el a percek, de örülni, hogy a kilóméterszámláló pörög, pörög.
Várni, hogy aki elment, hazatértjen, és megint együtt lehessünk.

Hogy délelőtt 11 kor mindig van kivel beszélgetni: kop kop.
Hogy délután 2 kor a fiaink lepihennek, mert délelőtt futottak, játszottak, olvastak, bukfenceztek és mindezt békésen kialudják.
Hogy este 6 kor megszólal a csengő, és kezdetét veszi az ünneplés a néped tagjai között.

A már sokat emlegett fehér fonál, amelyből sok minden fog még készülni.
A fehér filcnyuszik a gyerekeknek.
A kenyér fehér, puha belseje, amelyet körülvesz a roppanós héja.
+ és a tej, amely kincseket és lehetőségeket rejt, vajat, túrót, tejfölt, kenyeret, tejbegrízt és még sorolhatnám tovább a finomságokat, és a sajtot még nem is említettem.
+ a fény fehérsége, ahogy be tud ragyogni arcokat, életeket
+ a fehér hajú nénikék, akikre ránézve tudjuk, hogy tisztességben megöregedni igazi ajándék
+ a sok sok apró virág fenn a fákon és fenn a fűben

Meglepödődöm, amikor előkerül még egy eperlekvár a tavalyi készletből, és már többször került elő.
Meglepődöm, hogy bár már régen nagyon fáradtak és kimerültnek kellene lennem, mert sokat dolgozunk, este kelünk, ezer felé figyelünk, mégsem érezzük gyengének, álmosnak, kifacsartnak magunkat.Meglepődések, amelyeket a fiúk tudnak okozni embereknek egy-egy mondatukkal, mosolyukkal, és amelyekkel minket is rendre meglepnek.
+ Mindig meglepődöm, hogy mennyire szeretem Szegedet :)