{Itt pont ugrik;)}Sajnos nem tudunk olyan sokat lakáson kívül tartózkodni, mint amekkora mozgásigénnyel rendelkezünk, és nem véletlen a többesszám, mert velem is előfordul, hogy mindenem elkezd fájni, észrevetetve velem, hogy a minimál mozgástól pusztulnak az izmaim {lehet, hogy nem, nem értek hozzá, de én így érzem}.
A torna nincs beiktatva úgy a napirendbe, hogy ekkor és ekkor tornázni kell, hanem amikor szükségét érzem, tornaóra következik.
Ilyen eset lehet, amikor Bernát túlpörög és irányított mozgásra van szüksége, hogy ne legyen sírás, sérülés a fékevesztettségből.
A másik, amikor tudom, hogy nem lehet még fáradt, de folyamatosan azt mondogatja, hogy álmos és láthatóan nyűglődik.
Először mindig szaladunk egy kicsit, a szobákba körbe lehet futni, így a minimális tér ellenére egész jó futópályánk van. Általában Bernát szalad elől, mi meg nyargalunk utána Kalebbel, aki végigkacagja a bemelegítés.
Majd az a feladat, hogy minden körnél ugrálni kell a trambulinon, amíg egyszer eléneklem az "Ugráljunk, mint a verebek" szerintem förmedvény dalt, de erre mindig ugrálni kezd, úgyhogy amíg jobb motiválós dalocskát nem találok, marad ez.
Két-három ilyen kör után újabb eszköz következik, a henger/alagút. Git blogján már láthattatok róla képeket:) Végigfektetjük a trambulin felé vezető úton. Így egy kör: szaladás, kúszás, ugrálás.
Tíz kört szoktunk csinálni, utána megyünk inni;)
Most gondolkodom azon, hogy Kaleb tornázóját is bevetem, az alatt át kell majd bújni.
Ha valami gyors nyűglődésnyiffantó kell, nálunk a sláger a Húz-húz engemet dalocska, Kaleb ül az ölembe, Bernát velünk szembe, fogják egymás kezét, és lelkesen énekeljük.
Gyűrűn hintázni is szokott, megmutattuk neki Csollány egyik videóját, hogy hogyan is csinálják ezt a nagyok. Több se kellett, másnap már a feje fölé pakolgatta a lábát.
Ééés, Bernát ma már egészen ráérzett arra, hogy hogyan kell lökni a hintát. Persze még hosszú az út odáig, hogy teljesen automatikusan menjen, de nagyon ügyes volt.
Kaleb pedig lelkes figyelője volt az eseményeknek:)
A torna nincs beiktatva úgy a napirendbe, hogy ekkor és ekkor tornázni kell, hanem amikor szükségét érzem, tornaóra következik.
Ilyen eset lehet, amikor Bernát túlpörög és irányított mozgásra van szüksége, hogy ne legyen sírás, sérülés a fékevesztettségből.
A másik, amikor tudom, hogy nem lehet még fáradt, de folyamatosan azt mondogatja, hogy álmos és láthatóan nyűglődik.
Először mindig szaladunk egy kicsit, a szobákba körbe lehet futni, így a minimális tér ellenére egész jó futópályánk van. Általában Bernát szalad elől, mi meg nyargalunk utána Kalebbel, aki végigkacagja a bemelegítés.
Majd az a feladat, hogy minden körnél ugrálni kell a trambulinon, amíg egyszer eléneklem az "Ugráljunk, mint a verebek" szerintem förmedvény dalt, de erre mindig ugrálni kezd, úgyhogy amíg jobb motiválós dalocskát nem találok, marad ez.
Két-három ilyen kör után újabb eszköz következik, a henger/alagút. Git blogján már láthattatok róla képeket:) Végigfektetjük a trambulin felé vezető úton. Így egy kör: szaladás, kúszás, ugrálás.
Tíz kört szoktunk csinálni, utána megyünk inni;)Most gondolkodom azon, hogy Kaleb tornázóját is bevetem, az alatt át kell majd bújni.
Ha valami gyors nyűglődésnyiffantó kell, nálunk a sláger a Húz-húz engemet dalocska, Kaleb ül az ölembe, Bernát velünk szembe, fogják egymás kezét, és lelkesen énekeljük.
Gyűrűn hintázni is szokott, megmutattuk neki Csollány egyik videóját, hogy hogyan is csinálják ezt a nagyok. Több se kellett, másnap már a feje fölé pakolgatta a lábát.
Ééés, Bernát ma már egészen ráérzett arra, hogy hogyan kell lökni a hintát. Persze még hosszú az út odáig, hogy teljesen automatikusan menjen, de nagyon ügyes volt.
Kaleb pedig lelkes figyelője volt az eseményeknek:)
