2013. november 21., csütörtök

Saját versgyűjtemény

Rengeteg verses könyvvel rendelkezünk itthon, válogatások, kötetek. És szeretünk is verseket olvasni, mondani.
Viszont nincs mindig kéznél az adott kötet, valamit egyszerre nem tudok öt-hat kötetet kézben/fejben tartani, mi hol is van benne, mely az a vers, amit már tudunk fejből vagy még csak olvasunk, mely az, amit terveznék megismertetni velük. Esetleg épp rátalálok egy jó versre, de pont nem aktuális, de nem szeretném, hogy mondjuk a következő tavasszal elmaradna.

Erre a szinte már eposzi problémakörre született a következő megoldás, még évekkel ezelőtt.

Kellékek: toll, papír, lefűző, mappa

Menete:
amikor találtam egy jó verset, fogtam egy lapot és kiírtam - így magam is jobban megismertem/felelevenítettem
egyszerre nem vett több időt igénybe 5-10 percnél
szépen fokozatosan elkezdtek gyűlni a versek

Használat:
néha a legnehezebb elővenni, de ha kéznél tartom, ez a probléma azonnal megoldódik
Aztán eszembe jutott, hogy azokat a dolgokat szoktuk a legtöbbször használni, amelyeket a gyerekek szeretnek. De ahhoz, hogy szeressék, nem elég, hogy jó és már általuk is ismert versek legyenek benne, hanem egészen közel kell, hogy kerüljön hozzájuk.

Így felfogadtam őket illusztrátornak.
Minden vers mellett sok hely van (nem véletlen;)), kirakok eléjük egy-egy versoldalt, elszavaljuk a verset és máris indul a rajzolás. Míg alkotnak, én főzöm az ebédet, és közben mondjuk, mondjuk a verseket. Megtanulják, megjegyzik az oldalalkat.

A kellékek listája így kibővül sok rajzeszközzel, de megéri :)

2013. november 13., szerda

Őszi hűtőmágnes és könyvjelző

Egyre fogynak a napok, amelyeket bringázással, csavargással lehet tölteni, de nem csüggedünk, mert egy másik területre fordított idő ezzel arányosan nő: alkotunk.

Először hűtőmágneseket készítettünk: karton, olló, ragasztó, ceruza, mágnes

hozzávalók: karton, olló, ragasztó, ceruza, mágnes, préselt levél

Rajzolták, vágták, ragasztották, kekszet ettek a dobozból.





 A ragasztót fújni kell, hogy száradjon :)

 A kész műveket pedig megszámolni.

Könyvjelző:  karton, levél, ragasztó, olló, festék

 Az üvegmatrica festék megszáradva nagyon szép színt kapott, a srácok ma nagyon lelkesen nézték, hogy milyen szép.
A kis alkotó kezek nem akartak leállni, előkerült a pasztellkréta.


 És a nagy szomjúságra egy kis facsart narancslé, mert olyan szép színe van.

2013. november 7., csütörtök

Kép levelekből


Három fiú, két éves különbségekkel:
Fülöpnek elég, ha a nagyokat figyeli alkotás közben és az ő kezébe is adunk valamit, ami vagy nagyon színes, vagy nagyon hangos, amikor leesik. Ha nem adunk, szerez magának. Így neki még! nem kell külön feladatot kitalálni. És az is tökéletesen elég neki sokszor, ha egyszerűen a kezemben van, és úgy lessük a többieket.
Káleb és Bernát rengeteg játékot tud játszani együtt, feladatokat tudnak megoldani, könnyedén szétválasztható egy-egy blokk a számukra, egyikük számolja, másikuk mutatja.
De hogy mindenkinek jó legyen, kapjon sok lehetőséget pont azon a szinten, ahol épp tart, igyekszem sok olyan mókát és kacagást kieszelni, ami pont nekik való.

Bernát a következő képpet alkotta:
Én pedig figyeltem, hogy mi mindent mozgatott meg közben:
A kép készítésének van sorrendje, először elhelyezi a leveleket, megtervezi, majd utána ragaszt, végül rajzol.
Kiválasztotta a leveleket, és afelől is döntött, hogy neki épp a levél színe vagy fonáka tetszik jobban, van számára szebb színe, illik jobban a képhez. Bizony néha nem is olyan egyszerű préselt levélnél különbséget tenni, hogy melyik melyik.
Ragasztóhasználat (sikerült egy jók kezelhető ragasztót venni), amint nem használja, visszatekeri a kupakot. Az első levelek komolyan tocsogtak a ragasztóban, az utolsóra már szép vékonyan vitte fel.
A ragasztó megszáradásához is kell egy kis idő.
A levelet finoman kell odanyomni, mert bizony a préselt levél törik, a lyukon pedig visszaköszön a ragasztó.
A rajzolás már gond nélkül ment, kivéve, amikor szembesült azzal, hogy az anyuka fejének nem hagyott helyet, de azért megoldotta.

A történet pedig:

Az egér beszaladt a konyhába, mert sajtot akart csenni a hűtőből, a macska utána, a gyerekek pedig a macska után, de amint beérték, meglátták, hogy az anyuka a sütőnél áll és épp vanília pudingot készít nekik.

2013. november 6., szerda

Mindent a maga idejében

Én nagyon szeretem a karácsonyt :) 
Szeretem megünnepelni, hogy az Ige testé lett, szeretem, hogy erre az adventi időszakban sokáig lehet készülni, szeretem, hogy sorban apró kis fények ragyogják be az otthonunkat, városunkat. Minden pillanatát élvezem, és bár a mi stílusunk erősen minimalista, karácsonykor azt sem bánom, ha egy-két díszítés kicsit inkább giccses, mintsem egyszerű.
Napok óta folyamatosan jönnek az újabb ötletek, bejegyzések, posztok tél, karácsonyt témában és bizony engem is magával ragadott a lelkesedés :) Ezerszámra lettek ötleteim, hogy mit csináljunk a gyerekekkel, magam is növeltem a karácsony, advent keresőszavak gyakoriságát a neten.
Aztán mintha hirtelen valaki behúzta volna a kéziféket, azt rendben van, hogy én már erre figyelek, előkészülök, de még ősz van! A fiúk is tudják, hogy ősz van:) 
Úgyhogy én tervezgetek, gyűjtögetem a hozzávalókat, örülök a rengeteg ötletadásnak, mert így biztosan nem lesznek üresjáratos napok, titokban persze készül az adventi naptár, a koszorú, de számukra csak advent első napjával indul a készülődés :)

Gyors ihletforrásért pedig ellátogattam az Art Projects for Kids oldalra, valamint átlapoztam a már korábban kinyomtatott anyagokat, és ki gondolta volna, kincsekre leltem, lehet, hogy rövid lesz ez a november :)

Lett is egy kis tanulás őszi foglalkoztatókkal (Homeschool Creations) és őszi termésekkel, nyári képpel a háttérben (decemberre azért ez már le fog kerülni).
 Káleb számolta meg a kevesebb képet tartalmazó kártyákat, Bernát a többit.  - feladat: a kártya alján három szám található, arra kell tenni a "makksapit", azaz a makk kupacsát, ahány képecske van a kártyán.
 Dobókockázás: itt minden kupacsot elhasználtunk, egy-egy kockával dobtak, és amilyen számot, a hozzá való részre tettek egyet.
És ősszel is van autóverseny (Mama Jenn oldaláról), a bábok voltak a kupacsok, decemberben vajon mik lesznek a bábok?

2013. november 5., kedd

A 3emeletes mesekönyv írója

Darvasi László volt a Somogyi gyerekkönyvtár vendége tegnap délután. És mi sem hagyhattuk ki. Bernáttal felkerekedtünk, és még a könyvtár előtt tettünk egy gyors kitérőt a könyvesboltba, ahol a számítógép igazolta, hogy a keresett könyvből van öt példány a boltban, csak épp nem tudják, hogy melyik polcon. Ilyenkor azért jól jön az a könyvtáros szak, megtaláltam. Cseles könyvről van ám szó, amely kért az íróját, hogy legyen színes, az is lett: sárga és kék, amit az eladók is tudtak, nade a gerince zöld. A könyvtárosok is nevettek, hogy ezt jobb megjegyezni, mert fog még ez keresési nehézségeket okozni.
Laci bácsi megérkezett kávéval és könyvekkel felszerelkezve, a jelenlevő sajtó gyorsan be is ültette a gyerekek közé, igazgatták ott őket, de egy író az író, nem fotómodell, gyorsan véget is vetett a közjátéknak és inkább nekiállt mesélni.
És a gyerekek, mint a szép leírásokban, csillogó szemmel figyelték és belecsacsogtak.
Pálcikáról mesélt először
egy szakasz, egy vonal, egy pálcika, akinek számtalan rokona van, a fogpiszkálótól, az asztal lábáig, a daru darabkájáig, egészen a párizsi toronyig. És a gyerekek hozták sorban a példákat. Elindult az "agyi kalandozás", mert mennyi története van egy tárgynak, egy széknek, amin már oly sokan ültek és az egyik nyugodtan ült, a másik fészkelődött, a harmadik folyamatosan felpattogott - na, ez én voltam, mert
Bernát felsóhajtott az első perc után, milyen kár, hogy nem rajzoltam le neki Pálcikát, és a lelkes anyuka gyorsan elrobogott a könyvtáros pulthoz, hogy papírt és tollat hozzon.
És jöttek sorba a tárgyak, a történetek, "róla milyen mesét írt az írója, aki én voltam", egy ceruzáról, aki mögött egy egész világ van, amit már lerajzolt, de kopik és ki kell hegyezni, amitől viszont lassan elfogy és máris itt a dilemma.
A gyerekek pedig megértik, hogy ők tudják, hogy mi az a dilemma, és ők valójában remekül tudnak asszociálni.
A könyvek meg szeretik, hogyha kicsit gyűröttek, hogyha beléjük van írva, néha rajzolva, ami csiklandozza őket és felkacagnak. És az írónak van egy különleges könyve, Trapiti, melynek van egy különleges példánya, amit nem az író dedikált, hanem az olvasók, telis teleírták.
És az író írja a történeteket, hogy szórakoztasson és hogy felvidítson, hogy ne féljen annyira és aki olvassa, talán már ő sem fog félni. 

Egy pillanatra sem vesztette el a hallgatóság figyelmét, részleteket olvasott fel, Bernát is egyre inkább a szék szélén ült és kacagott, és amikor a kispupákokról mesélt az író, akkor rámutatott. Én pedig megnyugodhattam, mert a legtöbb híresztelés ellenére, a gyerekek szeretik a könyveket, az írót is szeretik és szeretnek mesét is hallgatni, sok mesét és értik is őket. Persze nem szeretik a könyveket, amiket nem nekik írtak, nem szeretik, ha nem hallgatnak mesét, nem szeretik, ha csak elemzések vannak, nem a könyveket nem szeretik a gyerekek, hanem a tálalást!


Az iskolások sorát kivárva mi is odamentünk az íróhoz, Bernát beszélgetett vele, én most a háttérben maradtam, még az egyetemen, a felnőtteteknek írt könyvei bemutatóján én beszélgettem. Bernát lelkesen odaadta a rajzot és mesélt róla, megnyugtatta, hogy igen, tényleg neki rajzolta és tényleg neki adja, biztosan nem fog szomorú lenni, hogy elrakja, mert az övé. Majd a híres Trapiti könyvbe is rajzolt egy Pálcikát, nagy B betűvel.

2013. november 3., vasárnap

Én és a kardigánom

Nagyon szeretek kötni, már általános iskolás koromban is tudtam, de az első ruhadarabomat, egy hatalmas fehér pulcsit gimnazista koromban készítettem el. Azóta számtalan apróság és nagyobbacska kötés került ki a kezeim közül és végre kezdenek igazán olyanok lenni, mint amilyennek megálmodtam őket.
Szeretem tervezgetni a munkáimat, megálmodni, hogy mi is készüljön, fonalat, mintát keresni, próbálgatni, hogy az adott fonálhoz mi is illik a legjobban, hiszen még a tű mérete sem mindegy. Nézegetni a kardigánokat, pulóvereket, hogy mi is állna nekem a legjobban, mi is most a legdivatosabb, hogy amit készítek, az valóban egy jól hordható ruhadarab legyen. Passzoljon hozzám stílusban, fazonban és persze a ruhatáram már meglevő darabjaihoz is.


A kardigán mintájának neve, két különlegessége is van, a nyakánál  kell elkezdeni kötni és az egész egy darabban készül, a másik pedig az, hogy két hét alatt készült el, hanyatt fekve - amikor a harmadik fiam vártam, volt egy arcüreggyulladásom.
És hogy mire is jó egy megálmodott és megvalósult kardigán?
Kötni benne egy pulóvert, kipróbálni egy régi fénymérőt, amit édesapámtól kaptunk, meleg teát inni és örülni, hogy a már meglevő kiegészítő is illik hozzá, kávét hozni a Tiszavirágból, mert ott a legfinomabb, életrajzot olvasni egy modern ketyerén.
Élvezni minden pillanatot a fiaimmal, csak úgy fogni egy meleg kezecskét, sétára indulva, vagy csak otthon, míg kimegyünk a konyhába, elaltatni, aki álmod, tanítani, segíteni, bátorítani, vagy egyszerűen résztvenni a játékban.
  
Elolvasni Isten Igéjét, Vele lenni, ülni a Mester lábánál, hallgatni Szavát és az Őt dicsérő énekeket.
Megörökíteni annyi pillanatot, amennyit csak tudok, hogy majd a képek alapján lehessen sok történetet mesélni, a múlt gépeivel megörökíteni a jelent, hogy a jövőben is vissza lehessen tekinteni.

És a történet itt még nem ért véget, hiszen még annyi minden vár ránk...