Csak az marad, ami a miénk

Számunkra soha sem okozott nagyobb gondot a selejtezés, valahogy egyikünk sem ragaszkodik különösebben a tárgyaihoz, ehhez persze hozzátartozik az is, hogy nem igazán szeretjük magukat sok szekrénnyel körülvenni, külön tárolóhelyiségek, úgy mint gardrób, kamra nem állnak rendelkezésünkre.

És ez persze nem azt jelenti, hogy abszolute nincs semmi plusz tárgy nálunk, mert bizony a dolgok mindenhol képesek halmozódni, csak időt kell adni nekik. És azt sem jelenti, hogy nem vagyunk néha hajlamosak arra, hogy a tárgyainkba, eszközeinkbe vessük a bizalmunkat. Mikor sokat túráztam, igyekeztem nem a legnagyobb hátizsákot választani, mert addig pakoltam bele mindenfélét, amíg helyet találtam benne, sőt, még rá is lehet kötni. Számtalanszor gondolkodtam úgy, hogy semmi baj nem érhet, mert bizony én felkészültem, sőt még tetszelegtem is magam előtt, hogy micsoda felelősségteljes, megbízható ember vagyok, hogy szépen felkészültem, minden eshetőségre számítottam.

Micsoda szánalomra méltó pillanatok: egy hátizsáknyi motyóba vetettem a bizalmam! 

"Ha tehát a legkisebb dologra sem vagytok képesek, a többi miatt miért aggódtok?" Lk 12,26

Szóval jól aggódtam egy csomó eshetőség miatt, ezért a magam módján bespájzoltam, majd simán ámítottam magam, hogy jaj de jó, így semmi baj nem érhet. 

Úgyhogy erről a széles útról megjöttünk!

Számtalan lépcsőfokot végigjártunk már a lomtalanítással kapcsolatban, bevetettünk sok módszert, és igazából működtek, de valahogy mind csak amolyan eszköz volt, nem éreztem, hogy élet lenne bennük. Nem fakadtak sehonnan, egyedül annyi volt a céljuk, hogy ne túrjanak ki bennünket a dolgaink.

Csak párat említsek: annyi holmi maradjon, aminek van helye, ha veszük x dolgot, akkor x-nek mennie kell, amelyik ruha nem kompatibilis a ruhatárral, menjen. 

Nyáron, egy lelkigyakorlaton viszont végre megtaláltam, amit eddig hiányoltam. Dexter, a Boldogok vagytok kurzus kimondott egy remek mondatot:

Amire nincs szükséged, mégis nálad van, azt valójában 

mástól veszed el!

Engem szíven ütött. A mondat egyszerűsége, következetessége, húsba maró igazsága.

Innentől kezdve a lomtalanításnak, selejtezésnek már van értelme, persze a rendezett otthon is egy értelmes cél, de itt már kézzelfoghatóvá válik valami több! Tény, hogy többletmunkát is jelent, hiszen nem ér véget a feladatunk azzal, hogy ívesen megcélozzuk a szemetest, vagy pár havonta ellátogatunk a közeli karitászba.

A kép a szekrényünk egy darabja, ahogy így nézem, több nagyon szeretett ruha van benne, és tudjátok, hogy mi a legjobb, hogy kapásból látok hármat, amit Git-től kaptam, van a nagymamámtől és egy a valamikori ovónénimtől!

És a tapasztalat:

Valójában nagyon kevés kell az élethez, és ha azt akarjuk, hogy bőségben legyen, még kevesebb! 

(vö Jn 10,10)

Rendrakás

Mondhatni egy örökzöld téma, amely saját magunk vizsgálatakor, gyermekeink nevelésénél, sorba mindegyiknél előkerül. Garantáltan működő recept nincs, elvek viszont bőven. AZ utóbbi hónapkban én a következőre jutottam.

Régóta tananyag, hogy nem a szem lát, hanem az agy, ami folyamatosan tanul látni. Én úgy érzem, hogy most, az utóbbi pár hónapban kezdtem el megtanulni látni a rendet. Persze a pedáns rendezettséget más otthonában korábban is tökéletesen láttam, de a saját otthonommal valahogy másképpen működött a szemem.
Eddig is megvolt az a határ, amikor Zsolttal összenéztünk és közöltük, hogy rendrakás, mert nagy a rumli. Csakhogy, az utóbbi hónapokban csökkent az ingerküszöbünk, ma már töredéke rendezetlenség is elég ahhoz, hogy hatalmas rumlinak érzékeljem. És nagyon örülünk ennek a változásnak. Az agyunk végre megtanulta, hogy milyen a rendezett otthon és követeli is, szálkaként érzékeli a szétszórtságot.

És a gyerekek? Réki írása gondolkoztatott el. Korábban úgy gondoltam, hogy elég, ha folyamatosan, rendszeresen együtt pakolunk. Majd belefutottam pár írásba, hogy a gyerek nem érti a "rakj rendet" utasítást, amivel egyet is értek.
Ma úgy gondolom, hogy fiaim agyát is meg kell tanítanom, hogy lássa a rendet. És szófogadásra is kell nevelnem, hogy amikor küldöm, akkor induljon, rakja a helyére a holmikat, hogy elérjük a kívánt képet.
Pár hete kezdük és működik!
Eleinte én pakoltam az átlagnál többet,
majd egyre többet bevontam, minden tárgynál mondtam, minek hol a helye, még akkor is, ha tudtam, hogy tudja,
jópár alkalom után úgy csináltuk, hogy én megnéztem a szobát, majd én máshol pakoltam, míg őt szóban utasítottam,
és elneveztük a rendetlen lakást: Rumliáda! És bizony mi nem szeretnénk Rumliádában élni, így rendeszesen meghódítjuk, hogy visszakapjuk a szép otthonunkat.
Már Kaleb is szépen pakolja a legókat a dobozba.

Megdöbbenéseim:
sok könyvsorozatunk van, és a könyvek pakolása, rendszerezése az én privilégiumon, lévén én látom át leginkább, én veszem elő a legtöbbet őket. Ezért vannak olyan könyvek, amelyek a polc megérkezése óta következetesen mindig ugyanott vannak. Bernát tegnap tökéletesen a helyére pakolta a könyveket, pedig nem volt utasítás, hogy mit hova kell tenni!
Este apával pakoltak, míg én vasaltam, megkértük Bernátot, hogy segítsen apának, mint hova kell tenni. Minden gond nélkül vette az akadályt, pakolt a ládába és az apróságokat mondta Zsoltnak, hogy hova rakja.

Legújabb project:
Járd körbe a lakást és minden gyerekjátékot, mesekönyvet vigyél a helyére. Nálunk aránylag ritkán szivárognak ki és akkor is kevés, de előfordul.

Konklúzió:
Kell a rendszeres, közös pakolás. De a folyamatot nagyban megkönnyíti, ha tudja, hogy mit hova kell tenni.