2010. július 18., vasárnap

900 forintnyi anyagból

Erre az állatmintás anyagra tavaly tettem szert, amint megláttam megszerettem, de szegénynek több mint egy évig kellett várnia, hogy valami legyen belőle. Unatkozni ugyan nem nagyon volt lehetősége, mert Bernát nagyon szeretett vele játszani, húzta-vonta magával, és sátrat is kellett belőle építeni.
Kicsit aggódtam, hogy mi lesz, amikor majd fel akarom használni, de amikor rátettem a kisszékre, közölte, hogy ez nagyon szép és semmi baja nem volt azzal, hogy elkezdem a játszósanyagát darabokra vágni.
Így sorba elkezdtek készülni a tárgyak, kisszék, dobozhuzat, hintázóspárna, kispárnák és még mindig maradt, ekkor jött a felvédő, zsebekkel, majd egy szintén várakozó anyagra rávarrva faliképek (apa rögzítésére várnak), és egyenlőre a vége, a két dosszié (az egyik a mondókás verses, a másik az TS eddigi elkészített anyagai, valamint az általam olvasott és kijegyzetelt oo-s szakirodalom).És az anyagból még mindig van!

Tolltartóink vannak, de a vastag színesek szállítására alkalmas nem akadt a készletben, így horgoltam egyet, majd farmert varrtam bele bélésnek, két fagombbal záródik.Valamint pár nappal korábban.
Zsolt megkérdezte Bernátot, hogy mi van az újságban, ami a kezébe volt. Bernát reakciója a következő volt (eredetileg a foga is kivillant és nem volt a szája szélén a mosoly, de hát a kamerának...).És ez micsoda, ekkor megmutatta az újságban a következő képet.

7 megjegyzés:

  1. Ejha! Mi van, beindult a fészekrakó ösztön? :D

    VálaszTörlés
  2. hehe, annyira bírom, hogy ilyenkor mindenki ezt mondja;)
    Pedig nem, csak szeretem, ha valami egységes és egyszerűen csak most jutottam el oda, hogy kitaláltam, hogy mik legyenek belőle, a kisszék már megvolt egy ideje, csak a többi ötlet kellett, ha meg egy adag üresjárat, hogy megcsináljam;)
    Most épp eszetlenül dossziékat rendezek, ezt is lehet ennek nevezni, nade emögött is inkább az áll, hogy most van rá időm és egyszerűbb utána úgy keresni a tartalmukat, hogy tudom mi hol van;)

    Mondhatni azért csinálom, mert lusta vagyok keresni:)

    VálaszTörlés
  3. Bár, hogy így rohangászás, rendezkedés közbe gondolkozom, lehet, hogy ez a fészekrakó ösztön, csak én leírtam, hogy hogyan valósítom meg?;)

    Amugy azt figyeltem meg, hogy az elmúlt két hét rettenetesen felgyorsul, mármint valahogy mintha felpörögtem volna, pedig nem rohanok, nem kapkodok, és egész sokat ücsörgök a fenekemen, meg sokszor alszom délután etc. De valahogy mégis sokkal több belefér egy napba.
    Pl iszony mennyiségű anyagot szedtem össze az elmúlt két hétben ( a csajok kapják is a lingyűjteményes mailjaimat, hogy ne a könyvjelzőm szaporodjon és amikor ránézek az elküldött levélre szembesülök, hogy ez milyen rengeteg).

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszenek a varrományok! Én is szeretem, ha több minden készül egy anyagból , és ez a tiétek igazán nagyon gyerekszobás! Ügyike vagy! Látod én varrni sem tudok és ilyenkor nagyon elkap a tanulhatnék!

    VálaszTörlés
  5. Git, ne hidd, hogy tudok varrni, csak bátor vagyok:)
    Minden egyes varrománnyal fejlődőm, mindig rájövök valamire, hogy jaa, tényleg, ezt így kell csinálni.
    És még rengeteg időm elmegy azzal, hogy kigondolom, hogy milyen sorrendben is kellene varrni, hogyan is kell ezt vagy azt kivitelezni. És keresgélek a neten.
    Zsoltot pedig meg lehet kérdezni, hogy hányszor akadtam ki teljesen és szidtam az oktatást, hogy még ezt se tanították meg nekünk, lányoknak, pedig milyen jót tettek volna vele.
    Mert ha Zsolt rengetegszer nem biztat, szerintem már régen eltüntettem volna a varrógépet.
    Magamnak pl még nem igen mernék varrni, Bernátnak se sok minden készült, sapit, rövidnadrágot leszámítva, de fejlődök!;)

    VálaszTörlés
  6. waww, ez nagyon biztató! Nekem is van egy nagyon öreg varrógépem, amihez nem igen értek, csak foltozgatok vele néha, és szerintem is nagyon kár, hogy ezt nem tanították meg nekünk... Lehet, hogy ha kicsit Simon nől, ismét előveszem...

    VálaszTörlés
  7. Az én varrógépem se egy mai darab, viszont nagyon jó!

    Első lépésbe turiba vegyél jó olcsón függönyanyagot, amit soha se tennél fel az ablakra, mert oda valahogy soha se illene, viszont pazar terítő lenne belőle. Egyenes varrással a legjobb kezdeni gyakorolni. Utána, amikor belejössz és még anyagod is van, akkor lehet akár párnákat, fogót meg egyebet varrni belőle, és máris kész a tuti szett,ami meg nem sikerül belőle, kit érdekel;)
    Egyenes varrásra még jó, ha te varrod a lepedőiteket, a kész lepedők nagyrészének amúgyis siralmas az anyaga (vagy csak én járok vele mindig pórul), de lepedő anyagot meg csodásat lehet kapni.

    Ezután én Bernátnak varrtam nadrágokat, mármint olyan egyszerűeket, de nagyon jól használhatóak.

    VálaszTörlés