2010. július 3., szombat

Elvont játék eredmény

A dilis fotós tanítóképzős játék megoldásai:

Ildi: Dávid (minthogy Isten Igéjében sokkal több férfi szaladgál, mint nő, főleg megnevezve, így néha kénytelenek vagyunk férfi szerepeket is eljátszani)
Bubu: a már kimúlt Góliát
Zsolt: Sámson (amikor már vak, az edény meg a malom, amin őröl, hiába, házi körülmények között szereztük be az eszközöket)
És akkor két nyertesünk van, mert ugye sem Kilike, sem Git nem találta el a megoldást, de próbálkoztak és abszolute indokolható a megoldásuk!

Kili, neked személyesen szállítom a poszter, Git, Te majd postán kapod, amint mennek vissza a tutijó kismamaruháid!

4 megjegyzés:

  1. Ó, hát igazán kedves tőled!
    Azért volt nagyon nehéz, mert azt gondoltuk, egyik történet része!

    VálaszTörlés
  2. Ahogy látom, a játékkiírást még gyakorolnom kell;)
    És ez összefügg a feladatkiadással is, szóval majd a gyermekeim majd megedzenek;) Bernát már így is sokat tanított nekem arról, hogy hogyan is kell pontosan, tömören és tényleg érthetően megfogalmaznom, hogy mit is akarok!

    És ma is megdicsértek a tuti ruháidba:) Ha az a szenzációs rózsaszín naci van rajtam, akkor állandóan csak kapom "de jól nézel ki", "ánde csini valaki" megjegyzéseket! Szenzációs, életembe nem dicsérték még ennyit a külsőmet, ha 16 évesen kapok ennyi dicséretet biztosan én lettem volna a legboldogabb (és legbeképzeltebb) kamasz:)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy jó lett rád! Azt a nadit még a húgom hozta Angliából, mikor Jázmin volt a pocakomban! Én is nagyon szerettem!

    VálaszTörlés
  4. Hú, de jó poszter! Ezért érdemes volt még hülyeséget is írni. köszönöm!

    VálaszTörlés