2009. november 1., vasárnap

Hétvégi Fülöp

A korábbi megszokott meghatódásokkal ellentétben ezen a Fülöp kurzuson sehol sem pityeregtem. Mindez nem azt jelenti, hogy nem volt olyan rész, amely mélyebbre talált volna, mint korábban.
Bubu azt mondta egyszer, hogy azért jó tartani a kurzusokat, mert az embert előbb utóbb megérti, hogy miről is szól. Mert mindig van újabb és újabb rész, ami eljut a fejünkig vagy a szívünkig (végre).
Első témámban nem igazán brillíroztam, de borzalmas se volt. Másodikban már otthonosabban mozogtam, tény, hogy sikerült pár percre sötétséget eredményezni a fejekben.
Hétvége tanúságai: evangelizálni fantasztikus. Nincs jobb, mint örömmel hirdetni az örömhírt, megélni a közösséget azokkal, akikkel szolgálok és akik felé szolgálunk. Megtérést látni, Isten eszközének lenni, csuda nagyot imádkozni.
Amit én megtapasztalta: a megtérés az nem a viselkedés megváltozása, hanem a gondolkodásé. Ez eddig is tiszta volt, de az, hogy nem kirohanással és hisztivel reagálta egy olyan helyzetre, amire máskor minimum hangosan durrogni és pufogni kezdtem volna, majd otthagyok mindent és látványosan kivonulok, ráadásul még utána is belerúgok mindenkibe, akit érek. Tehát mindezen borzalmakat elkerülve, minden nagyobb önkontroll gyakorlása nélkül tiszta fejjel folytattam az épp aktuális szolgálatot (épp imádkoztunk a résztvevőkért).
Amire, mint tanító fokozottan odafigyeltem: egyszerűen beszéljek, egyszerű szavakkal, egyszerű emberként.
A következő kurzusos evangelizáció után ismét beszámolok:)
Az Aharaj közi, mint szolgálók (egy tagunk sajna nem volt itt).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése