2009. március 26., csütörtök

Együtt dolgozunk

Egy okos könyvbe azt írták, hogy egy gyerek 7 évesen már komoly segítség és nem teher, természetesen a megfelelő neveléssel. Fogalmam sincs, hogy megfelelően nevelem-e a fiam és úgyis csak majd évek múlva derül ki, hogy mit rontottunk el, de igyekszem, hogy tényleg segítség legyen, még ha nem is komoly és nem máris.
Mindig együtt teregetünk a fürdőszobában a fegolira. Ezt úgy kell elképzelni, hogy kiszedem a ruhákat, Bernáttal bele a fürdőkádba és indulhat a felfelé tekintés. Bernát eleinte csak kirángatta a ruhákat, én pedig igyekeztem mindig azt megfogni, ami a kezébe van, mondtam neki, hogy kérem, majd köszönöm és kiterítettem. Pár hete kezdtük és mostmár pontosan tudja, hogy mit csinálunk. Természetesen csak a kisebb darabokat tudja kiszedni, de azokat töretlen lelkesedéssel, nekem pedig igyekeznem kell, mert ha nem veszem el, arrébbdobja.
Ahogy figyelem, egyenlőre a következőket tanultuk meg most: vizes, kérem, köszönöm.
Ami még lehetőség: a fegolira jobb mérleg-elv szerint teregetni, mert amúgy elbillen, sőt a miénk madzagja is hajlamos csavarodni, ha csálén áll. Tehát mini fizika is belefér és ez csak egy kis vacak mindennapos teregetés. Mindig mondták fizikaórán, hogy ezt milyen jól lehet használni a házimunkába, az oo-sok viszont a házimunkát használják fizikaórának:)

2 megjegyzés:

  1. Jaaa, igen. Sztem is sokkal többet tanul a gyerek otthon, ha fél szemmel odafigyelnek rá és bevonják a dolgokba, mintha tematikusan haladna egy intézményben.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is, és ez a fajta "tematika" legalább reális, nem mindentől elvonatkoztatott, mint az iskolai. Mostanában minden házimunka és egyéb elfoglaltság közbe dőlnek az ötletek, hogy ilyenkor mi mindenről lehet mesélni, beszélgetni.
    Múlt héten volt egy beszélgetésem egy volt osztálytársammal, aki néhány évig dolgozott tanárként. Teljesen kiakadt az oo miatt, és két érvet hozott fel az iskola mellett: a verseny, ami motivál és az iskolai csínytevések. Azt hiszem nem kell részleteznem a mosolyomat.

    VálaszTörlés