2009. március 9., hétfő

Könyvtárgyarapítás

Most is a gyermekrészlegé volt a főszerep az új könyvek között, hiába, teológus szakirodalom és szépirodalmi művek még mindig nagyobb arányban vannak.
Három Bibliai lapozóval lettünk gazdagabbak, amik nagyon tetszenek. Igazából még én sem ismertem őket korábban, de kifejezetten jónak találom őket. Majd amikor élesbe használatba kerülnek, mesélek a tapasztalatainkról.
A Miatyánkot, a Noé bárkáját és Az elveszett bárányt tudta megrendelni, de majd a negyedik részét is beszerezzük idővel.

Korban következő, de számomra ismeretlen terület a Boribonos könyvek, minthogy a Kippkopp mániám már ismeretes, gondoltam megnézem mi került még ki az írónő kezei közül. Nem csalódtam, igaz más a stílusa, a mondatok, a rajzok egyszerűbbek, de a történetek nagyon megnyerőek. Annyi ötlet van bennük, humor és fordulat. Gyorsan el is olvastam mind a hármat és végig azon járt a fejem, hogy milyen jókat fogunk mi majd ezekből mesélni, beszélgetni és rajzolni.
Nem maradhattak el a Kippkopp könyvek számunkra hiányzó darabjai sem. Ezt a két részt én sem ismertem, hiszen nemrég jelentek meg. Titkon remélem, hogy lesz még folytatás, talán nem is alaptalanul, mert Marék Veronika honlapján az olvasható, hogy még sok tervet dédelget a szívében.

Minthogy Bernát folyamatosan cseperedik, ezért gondolni kell a nem is olyan távoli messzi-messzi idősebb korára, így a Magyar Népmeséket sem lehetett kihagyni, egy puzzle-ös és egy hagymányos verziót mondhat magáénak a Farkas gyűjtemény. Én nagyon szeretek kirakózni, ezek a hat elemes képek pedig remek gyakorlóterep lesz a következő nemzedékenk, és majd néhány év múlva megmutatom, hogy hogyan rakjuk együtt a 10 ezer darabosat:)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése