Szocializálódunk

Az estét Zákányszéken töltöttük a Velünk az Úr közösség gyermek részlegével, akik másik házban vannak, mint a felnőttek, az aktuális gyerekvigyázóval. Bernát a hétvégi Loncar szemináriumon (pedig akartam róla írni, de majd pótolom) is nagyon jól érezte magát a többi gyerekkel, így arra gondoltunk, hogy amikor nálunk van az autó, kivisszük szocializálódni.

Bejött, délután nagyot aludt, ezért egész úton magyarázott, kinn pedig élvezte a játékot a sok gyerekkel, akik között most épp ő volt a legkisebb, de már van egy nála öt hónappal fiatalabb, valamit két hónap múlva is érkezik egy újabb csapattag. Így minden oldalról szocializálva lesz, hiszen van felnőtt, idősebb gyerek, vele egykorú gyerek, kisebb gyerek. Mert véleményem szerint a szocializációt nem fedi le az óvodai, iskolai közösség, sőt inkább hátráltatja a valódi beilleszkedést. Hiszen a társadalom, ahová szocializálódni kell, nem korcsoportokra osztott, az intézményi oktatást leszámítva sehol sem vagyunk kortársak társaságára kényszerítve. Milyen sokan szenvedtek attól évekig, hogy pont a velük egy idősekkel nem jöttek ki, de kisebbekkel vagy idősebbekkel nagyon jól megértették magukat, alig volt vita, konfliktus. Ilyen voltam én is, így könnyű elképzelni, hogy milyen pazarul viselkedtem a kortárs közösségben.

Ami ma nagyon megfogott és erre még soha sem gondoltam, az az volt, hogy L. és M. a felnőttekhez ment, a közösségi alkalomra, pedig még általános iskolások (a felsőbb osztályokban). Nem gyermek, nem ifjúsági csoportba vannak, hanem a szüleikkel, nagynénikkel bácsikkal, többi közitaggal. Hiszen a gyerekekhogyan tudnának felnövekedni csak gyermekek között, ha soha sincs alkalmuk megtapasztalni, hogy a felnőtt közösség hogyan működik. Ha csak gyermekekkel vannak, akkor fennáll annak a veszélye, hogy hitük gyermeki szinten marad, ilyenkor jön a Mikulás forma istenkép és hasonlók.
Sokat tanultam ebből a kiruccanásból, pedig az eredeti cél "csak" az volt, hogy Bernát keresztény barátokkal legyen.