Már megint micsináltál?

Kötöttem, hímeztem, és azóta megint kötök és hímzek, de azokról még nincs kép.

Kötöttem magamnak egy pulcsit, amit már korábban is megmutattam. Meleg van, ne kérjétek, hogy felvegyem, de majd télen csinálok muti fotót. Azóta elkezdtem kötni hozzá lábszárvédőt is, a pulcsi alapján kreáltam arra is mintát.

Hímeztem Zsoltnak abszolute haszontalan bigyót a monitorra, de nekem tetszik és már amúgy is ki akartam próbálni a műanyag vásznat. És ami a lényeg, Zsoltnak is tetszik;) Azért remélem, látszódik a képen (monitor jobb felső sarka). A papírtartó még várat magára, de csak egy kicsit, bár ahogy magunkat ismerem, inkább post-ittel fogjuk feltölteni.

Mellékelem a pulcsi leírását és a hímzésmintát is, hátha valakinek megtetszettek.

Bernát is jól van, íme egy kép az új halával. Még jó, hogy készült fénykép, mert amúgy én soha sem tudnám újra összerakni ezt a kis minitengert.

Hordozás

Egy héttel korábban kellett volna írni erről egy posztot, de talán mégsem vagyok annyira lemaradva.
Ezen a héten van a Nemzetközi Babahordozós Hét. Biztos vagyok benne, hogy már összefutottatok ezzel az információval más blogokon, fórumon. Például itt, egy szegedi mamamis bloggertárs oldalán.
Én magam is hordozok, bár nem nagy természetközeli, meg kötődő nevelési elvek miatt, mert a mi nevelési elveink megingathatatlan alapját Isten Igéje képezi. Tény, hogy nincs igehely a hordozókendőről, de miért is lenne, hiszen anno annyira megszokott, mindennapi volt a hordozás és eszükbe se jutott, hogy máshová is lehetne tenni egy gyermeket. Mi nem azért hordozunk, mert szép elméletek vannak mögötte, meg sok kutatás javasolja (persze ezeket jó ismerni, mert vannak emberek, akiket tényleg érdekel a hordozás és az ő kérdéseikre nem árt szakszerű választ adni). Mi azért használjuk a kendőt, mert kényelmes, mert praktikus, mert mindannyian szeretjük. Persze lehet látni minket babakocsival, biciklivel, de mindennek megvan a maga helye. Talán idővel másfajta hordozónk is lesz, talán megmaradunk ennél az egy kendőnél, amely eddig tökéletesen bevált.

Tegnap délután tartottunk egy mini felvonulást a szegedi mamamikkal, nem volt szervezett, nem volt meghirdetett, de mi nagyon jól éreztük magunkat és azért voltak, akik megnéztek minket. Mindig kérdezgettük egymást, hogy "szerinted rájöttek, hogy mi a közös?". Volt kendő, ergo, maitai, elől hátul, apukán, anyukán, gyerek hátán játékbaba és topikanyukánk pocakjában is volt egy hordozott.
Sok vidéki városban vannak szervezett programok, Szegeden nincs. A fővárosban megcsinálták a leghosszabb hordozókendőt, ami minket is megihletett. Jövőre csinálunk mi is egy hasonlót, Á fejéből pattant ki az ötlet, hogy a Kárász utcán végig lehetne állni és mindannyian nagyon jónak tartottuk. Akkor jövőre minden kendőbirtokost várunk a Kárász utcára, de majd még jelzek erről;)
Tegnap a Roosevelt téri játszón találkoztunk, azért már itt is figyeltek minket, ahogy csoportba verődünk és egyre nagyobbakat nevetünk. Innen sétáltunk el a Dugonics térig. Csuda jó délután volt.

Vacak kis lit a bit

Az angoltudásom hagy némi kívánnivalót maga után, pedig az iskolában mindig tanultam, de valahogy nem volt az igazi. Még nyelvvizsgám is van, bár mindenki tudja, hogy ez semmit se jelent.
Ezzel a kis vacak tudással viszont sok ajtó zárva marad előttem. Otthonoktatós anyukák remek könyveket olvasnak, hozzám képest könnyedén, barangolnak remek honlapokon a csúcsszuper anyagok között, én pedig kapkodom a fejem és lelkesen mentegetem az anyagaikat, amiket én magamtól nem nagyon tudnék összegyűjteni.
Azért soha sem hagytam el magam és lelkesen próbálkozom, a nyelvtant beleverték annyira a fejembe, hogy nem nagyon okoz gondot, de a szókincsem meglehetősen silány és hiányos is. És emiatt nem is tudok folyékonyan olvasni semmit, mert állandóan szavakat kell keresgélnem, ez pedig bosszantó és hátráltatja a cikázó gondolataimat.
Tehát célzott szótanulásba fogtam, na nem a nagyszótárat kaptam az ölembe, hanem az okos angolos anyukák blogjairól csavargok és lesem a szavakat, tanulgatom őket, kiszótárazom papírra és újraolvasom az oldalt, ami nem megy, azt megnézem, majd újra, majd új oldal keresése.
Így akadtam a következőre is, amin olyan jót mosolyogtam, és a szókincsem is bővült:
http://www.strangegirl.com/emma/quiz.php
Többi mint egy éve, a szoptatások alatt elolvastam minden Austen regényt, most a nagy kötések ideje alatt pedig végignéztem a filmváltozatokat is, azért többesszámban, hiszen volt olyan, amit nem egyszer dolgoztak fel és egy pulcsi lassan készül el.
Kitöltöttem a kérdőívet és ez lett az eredmény:

Take the Quiz here!

Személy szerint a másik változata jobban tetszett, így kerestem másik képet. Austen regénykaraktereket és engem ismerő ismerősök szerint hasonlítok eme karakterre? Ha nagyon nem, akkor vagy a tesztel vagy az angol tudásommal van a baj;)
Hogy az angoltanuláshoz visszakanyarodjak egy kicsit, még a nyelvvizsgára való felkészülés közben akadtam erre az oldalra! Nekem nagyon tetszik, elég régóta kapom a tanulós hírlevelüket is. Nekem tetszenek.

Címet lopnék, ezt

18-e vagy-e már?
Én is átéltem ma ezt a remek élményt:)
Zárás előtt 10 perccel összekötött hajjal, piros Live loud (ef424) pólóban, flegma félmosollyal, cofis hajjal (biztos ez volt a hiba) ácsorgok a pénztárnál és várom, hogy kifizethessem a kávét, a fokhagymát és két üveg sört.
- Elkérhetném a személyit?
- Mit? (ok, tudom, hogy bárgyú kérdés volt, de annyira meglepődtem)
- A sör nem a tidé? (igazából nem szeretem, hogy letegeznek a boltba, főleg mert én is mindenkit magázok - biztos ez volt a második hibám)
- De.

Még jó, hogy nálam volt. Még el is pirultam, nem kicsit, aki látott már személyesen elpirulni, az tudja, hogy nem semmi színárnyalatot tudok megütni.
A vicc az, hogy amikor bevezették a 18 éven felüli törtvényt, én már akkor is nagykorú voltam, és mindez cirka 10 éve volt. Úgy megdöbbentem, hogy azóta is csak nevetni tudok a történteken. Most lehetne villogni, hogy milyen remekül tartom magam, de azért ennyire nem.
A miheztartás végett, így néztem ki 10 éve:

Le vagyok forrázva

Most néztem végig egy filmet, Kilikétől kaptam:

Facing the Giants -Végtelen hit

Még csak egyszer néztem meg, ami számomra kevés, ha jól átgondoltam szeretnék írni róla, de nem bírom ki, hogy azonnal ne tudassak mindenkit ennek a filmnek a létezéséről.

A cím tökéletesen megmutatja, hogy mi is a tartalmi mondanivalója, de a történet annyira hétköznapi, hogy hirtelen némely mozzanatát sablonosnak, unalmasnak lehet mondani. De akkor is letaglózott minden, ami történt. A karakterek hite, a kérdéseik, a reakcióik és legfőképpen a bátorságuk. A hétköznapisága magában hordozza azt, hogy magam is több jelentbe bele tudtam helyezkedni és elgondolni, a saját bőrömön megtapasztani, és szembesülni azzal is, hogy bizony vannak még tartalékba nekem is félelmeim.
Az edző úgy meghirdeti Isten Országát, hogy csak úgy csattan! Ha én így tudnék tanítani, ihaj, bele se merek gondolni:)

Ne haragudjatok, hogy nem írok részletesen a filmről, de teszek egy felajánlást:
Akit érdekel, írjon nekem mailt és megbeszéljük, hogy hogyan juttatom el neki a filmet (személyesen, posta)!
Egy kis ízelítő:
http://www.youtube.com/watch?v=zciqppDGzGo target="_blank"

Kis fotográfia

pontosabban egy kis technikai ismertető.
Zsolt mellett nem lehet unatkozni, ha lépést akarok tartani az itthon fellelhető kütyükkel és ha használni akarom a fényképezőgépet, akkor bizony komolyan utána kell járnom az uram szakterületének (még jó, hogy emberi nyelven tud magyarázni, így tőle is sokat tudok tanulni).
Nagyon meg akartam mutatni a múlt héten készült képeket és minthogy a halszem objektívről még nem tartott nekem kiselőadást, utána olvastam egy kicsit a témának.
A halszemoptikát eleinte csillagászati látcsövekhez fejlesztették ki, mert ezek látószöge 180 fok felett van. Így képesek voltak az égbolt sokkal nagyobb szegmensét egyszerre vizsgálni, ráadásul úgy, hogy az egész kép éles volt. Természetesen a fotósok a lehető leghamarabb ráharaptak erre a technikára is, hiszen milyen jó, ha 180 fokot lehet fényképezni, ráadásul úgy, hogy az egész kép éles lesz.
Természetesen több fajtája is létezik, ha valaki a kerek objektívet birtokolja, akkor kerek képet készíthet. Ezekről nekem mindig a Kisherceg bolygója jut az eszembe. A bemutatott képek viszont egy átlós típusúval készültek, amely alkalmas arra, hogy kitöltse a teljes képmezőt.

És vicces képek gyártására is alkalmas:)


A vicces fotómodell is írt a halszemről: itt, vigyázat, ő sokkal szakmaibb;)

Scrapbookot gyártottam

Nem is emlékszem rá, hogy mikor vagdostam utoljára színes papírokat, kentem ragasztót mindenfelé. Már hónapok óta szemezgetek a scrapbookal, amit lehetne színes, kreatív emlékkönyvnek, fotóalbumnak nevezni. Készülhet mindenfajta technika felhasználásával: festés, ragasztás, dróthajlítás; de digitálisan is elkészíthető.
Talán kényelmesebb lett volna, ha esténként a gépen megcsinálom és akkor nem lettem volna nyakig ragasztós és a hibákat is könnyedén kijavíthattam volna. Bár volt olyan hiba, amelynek eltüntetése olyan kreatív lépéssort indított el, ami standard körülmények között soha sem jutott volna az eszembe.
Az apropót D ajándéka adta, szerettük volna meglepni valamivel, ami emlékezteti arra, hogy három teljes napig a nyakán lógtunk.

Azt hiszem jól látszódik, hogy Bernát élénk érdeklődést mutatott iránta, személyes képes meséskönyvnek tekintette. Biztos vagyok benne, hogy majd neki is gyártok valami hasonlót, mondjuk a születésnapjára. Dnek is nagyon tetszett, bár tény, hogy ő nem a padlón fekve szemlélte hangos kurjongatással kísérve, de ezen meg is lepődtünk volna.

Azt hiszem, hogy magunknak is készítek valami hasonlót, igaz az eddigi fényképalbumaink is direkt ezért vannak szellősen beragasztgatva (fényképsarkot használok), hogy színes papírokkal lehessen díszíteni, írogatni mellé. Csak sürgősen neki kellene állni folytatni, mert néhány hónapnyi lemaradást könnyű behozni, igaz ez nem is olyan biztos, képzelhetitek, hogy mennyi fénykép készül nálunk egy héten.
Ami a legjobb ebben a technikában, hogy mindent lehet használni, bármi, ami a kezünk ügyébe kerül felhasználható. Igaz itt is lehet kapni előre gyártott díszítőelemeket, blokkokat, csomagokat, de én azt élvezem benne, hogy előszedem a kreatív dobozomat, amibe minden kis ficni szép papírt, fonaldarabot, drótot, vacakokat elpakolok és ebből alkotok. Jó volt ehhez a munkához is keresgélni, mert amikor kiszedtem mindent, ami barna és narancssárga, egyből láttam magam előtt, hogy mi is lesz a végeredmény.
Ajánlom mindenkinek! Figyelem: szerintem sokkal fárasztóbb, mint kötni vagy hímezni:)
És azoknak, akik még nem unják a rómás képeket -> apához

Bemutató

Horgolásaim története:
Valaha általános iskola alsó tagozatában tanítottak minket horgolni, de valahogy a tanárnő nem állt a helyzet magaslatán, ezért csak a legalapabb alapokat sajátítottuk el és semmi maradandót nem alkottunk. Azóta csak egyszer volt horgolótű a kezembe, amikor Bernát sáljának a szélére mintát alkottam. Egészen mostanáig, mert rátaláltam erre. Csodás ötletnek tartom és a mintát se találtam túl nehéznek, igaz én csak egy színnel mertem próbálkozni, de majd összeszedem a bátorságot és a színes fonalaimat. Szóval egyik nap nekiugrottam és sikerült, sőőt, egyáltalán nem találtam nehéznek, igaz egyszerre olvastam a leírást és bogarásztam a mintát, de azért simán eligazodtam rajta. Az egyenletességen még dolgozni kell, de majd a sokadik négyzet után ezzel sem lesz gond, őszintén szóval már terítő mintákat bogarászok és olyan őrült ötletünk is volt az urammal, hogy függönyt kellene horgolni.
Bernát pulcsija elkészült, kicsit kékes a kép színe, mert nem tudtam átállítani a gépet, kicsi vagyok én az ilyen komoly technikához. Deee, Zsolttól megtudtam, hogy ez is egy stílus, csak nem digitális gépekkel, hanem filmesekkel szokták csinálni, az a neve, hogy cianotípia. Szóval nem béna vagyok, hanem jártas a fotótechnikákban. A héten egy kerti partin hordta is, szerintem nagyon vagány benne. Minthogy gyapjúm még rengeteg van, ezért nekiálltam magamnak is kötni, anyukám pár hete megmutatta, hogy hogyan kell csavart mintát csinálni, ok, tudom, hogy egyáltalán nem nagy durranás, meg magamtól is rájöhettem volna, ha kicsit jobban belegondolok, de a világ legjobb dolga, amikor az anyukám tanít valamit. Szóval a régi kötős könyvei kötött találtam a pulcsit, meg is mutattam neki nagy lelkesen, mire közölte, hogy ezt ő is megkötötte annak idején, csak épp változtatott egy kicsit rajta, mert a hátára is megcsinálta a mintát (hozzátenném, nekem is ez volt az ötletem). A történelem megismétli önmagát, csak most nem bordó lesz, hanem natúr színű.

A játékra elkészítettem még a könyvjelzőt is, természetesen alkotás közbe is fényképeztem. Mindkét nagymamám benne van az elkészült műben. A hátteret egy vásárhelyi hímzéssel készült falvédő látható (konyhába van nálunk), ezt történetesen a vásárhelyi nagymamám hímezte, a kisteleki nagymamám pedig rajon a vásárhelyi hímzésért és van is olyan szobája, ahol csak ilyen található. A minta, amit használtam, a kisteleki mamitól származik, a kötőtűs dobozában találtuk. A könyvjelző színeiben pedig a vásárhelyi hímzés színvilágát próbáltam meg összerakni, sajnos nem gyapjúfonalat használva, de majd eljön ennek is az ideje. Sajnos nekem nincs kimondott kézimunkázáshoz használt ollóm, és akkor most megismételhetném az előző mondat második részét.

A héten volt mamais találkozó a Ligetben, nagyon jót beszélgettünk, Bernát jól elfáradt. Eleinte volt egy kis sirdogálás, mert megakarta szerezni mindenkinek a labdáját és nem minden esetben járt sikerrel.

Újdonságok tárháza

Szerintem már korábban is írtam róla, de legalábbis tettem rá célzást, hogy Zsolttal együtt a Szent András Evangelizációs Iskolában szolgálunk.
Én 2005-ben voltam először kurzuson, majd miután befejeztem pozsonyi tartózkodásomat, elkötelezett munkatárs lett belőlem. Azóta több kurzuson aktivoskodtam, hétvégésen, egy hetesen egyaránt.
Most valami újat csinálunk, amit a mexikóiak már régen elkezdtek, de nekünk se tapasztalatunk, se lehetőségünk nem volt eddig kipróbálni: János kurzust* tartunk egy közösségnek hétről hétre, azaz az egy hétig tartó kurzust három órás blokkokra osztottuk fel és három hónapon keresztül minden közösségi alkalmukon haladunk tovább. Jó kis tapasztalat gyűjtés lesz.
Tegnap volt az első alkalom, 16 résztvevővel, négy gyerekkel (kettő team, kettő résztvevői oldalról; ránk a team szó vonatkozik, sajna nem találtunk rá még megfelelő fordítást, akinek van jó ötlete, várjuk). Este tízig tartott, bennem nagyon jó érzések maradtak ez egésszel kapcsolatban.
A bevezető tanításon elhangzott egy mondat, pontosabban felhívás, amely engem is szíven talált. Ezt a három hónapot most adjuk oda Jézusnak, hogy tanuljunk tőle igaz tanítványnak lenni. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott: ebben a három hónapban tegyünk félre minden más olvasnivalót, csak a Szentírás maradjon meg, kezdjük az evangéliumokkal.
Egy csapat vagyunk a résztvevőkkel, attól, hogy valami neki hangzik el, ránk is vonatkozik. Annak ellenére, hogy nem írtam róla, azért mostanában is elolvasok hetente/két hetente egy könyvet, de most félre fogom tenni és csak Isten Igéjét fogom olvasni!
Még nem fogalmaztam meg magam számára a pontos szabályokat, mert ha könyvet olvasok, abba nagyon beleélem magam és hat rendesen, de ha a neten újságot olvasok, akkor az is, hiszen a gondolataim akörül is elkezdenek forogni, ha blogot olvasok, akkor oda is fordulok.
Szóval még ki kell, hogy kristályosodjon bennem az egész, de azt hiszem a hírek követéséről nagyon könnyen le tudok mondani, a blogokról azért nehezebben, de majd korlátozásokat vezetek be.
Majd egy másik szolgálatunk is lesz még ebben a félévben, amit pár héten belül kezdünk.

* Egy korábbi meghívóról pár szó eme kurzusról:

Ez a megkerülhetetlen kurzus,
mert evangelizátorok és apostolok csak tanítványokból lesznek.

A kurzus célja, hogy a Jézus tanítványaivá váljunk: olyanokká, akik mindenben hozzá, a Mesterhez akarnak hasonulni: úgy gondolkodni, mint Ő; úgy hinni, mint Ő; úgy megbocsátani, mint Ő; úgy imádkozni, mint Ő, úgy evangelizálni, mint Ő, úgy szeretni, mint Ő; úgy élni, mint Ő, úgy halni, mint Ő.

Az a legnagyobb megtiszteltetés, ha Jézus meghív tanítványának. Mi nem választhatjuk őt, csak Ő szemelhet ki engem. Kiszemel – és ha mi mindennél előbbre tartom az Ő meghívását, vagyis egyetlen Mesterem lesz – tanít engem. Nem tanokra oktat, hanem élni tanít: vele együtt élünk, hogy olyan bensőséges kapcsolatban legyünk vele, mint a kedvelt tanítványa, János, aki keblére hajthatta fejét. Végül megmossa a lábunkat, hogy tanítványának pecsételjen el.

A kurzus feltárja, hogy valóban Jézus tanítványai vagyunk-e, vagy csupán tetteinek egyszerű csodálói.

A kurzus az iskola „szíve”, mert megtanít arra, hogyan LEGYEN a tanítvány a Mestere lábai előtt. hogy később ugyanazt TEGYE, mint Ő.

A kurzus a tanú és az evangelizátor közötti kikerülhetetlen lépés: a tanítványság iskolája. Olyanokat várunk, akik már Jézus feltámadásának tanúi: akik hisznek benne és megtértek hozzá.

• A kurzus témáiból:
• Jézus lelkipásztori terve;
• A Mester és a tanítvány kapcsolata;
• Jézus tanítási módjai;
• Egy nap Jézussal;
• A tanítvány hat kapcsolata;
• Jézus módszertana;
• A mi küldetésünk...

Igehely:

„Nem nagyobb a tanítvány a mesterénél; valaki akkor tökéletes, ha olyan, mint a Mestere.”
Lk 6,40

Végére érek

A 3. nap

Táskákkal felszerelkezve vágtunk neki az utolsó napnak, hogy azzal se veszítsünk időt, hogy visszamegyünk a szállásra.
A Lateráni bazilikával indítottunk, csak ismételni tudom magam, hogy ez is milyen pazar volt. Eleinte Bernát még aludt, így elég sokat tudtunk nyugodtan nézelődni. Miután felébredt, a figyelmünk inkább a padlón található mozaik felé irányult. Ezt a képet már felraktam egyszer, de oda vagyok érte.
Elbuszoztunk a Maria Maggiore bazilikához, amely rengeteg, jó nagy oldalkápolnával rendelkezik. Némelyik van akkora, mint egy kisebb templom. És egeret is találni benne, nah nem futkosnak, hanem az egyik kápolna kovácsolt vas kapuján szőlőindák futnak és egérkék is.
Bernát itt már belejött a fényképezésbe:)
Ismét átkeltünk a folyón és megnéztünk Róma valamikori legszegényebb negyedét, a Trasteverét. A villamosról leszállva egyből azt a házat láttuk, amelyben valaha Dante lakott. Sajnos nem volt alkalmunk az éjszakai életet megszemlélni, amikor kiértünk, épp, hogy csak nyitottak a pubok, pakolták a székeket és itt ott lehetett csak néhány vendéget látni. Itt aztán lehet házakat és főleg ablakokat fényképezni, nagyon élveztük. Jó, hogy ezt a negyedet meghagyták olyannak, amilyen volt, nekem nagyon tetszenek az ilyen szűk utcák, ahol ennyi egyedi, de mégis egységes ház van.
Ezen negyedben is található azért barokk templom, szintén Maria Maggiore és talán még díszítettebb, mint a korábban látott, de ezt majd a nálam szakavatottabbak eldöntik.

D már első nap felhívta a figyelmünket arra, hogy Bernátnak feltétlenül kell venni Pinokkiót, még ha csak egy kicsit is. Szerintem ezt Bernát is meghallotta, de az első két nap nem jelezte, hogy ő erre bizony számot tart. Ám ezen a délutánon egyszercsak meglátott egy csomó Pinokkiós hűtőmágnest és "baba, baba, baba" kántálásba kezdett, de olyan hangosan, hogy még a boltban levő eladók is mosolyogni kezdtek. Természetesen kapott egyet, még soha sem láttam így küzdeni valamiért boltban.
A sok sok barokk templom közé beiktattunk egy gótikusat is, amelyben megtalálható Michelangelo Krisztus szobra.
Nappal is kipróbáltuk, hogy milyen a Spanyol lépcsőn ücsörögni, az egész napos kajtatás után természetesen mindenki azt érzi, hogy valami ellenállhatatlan erő húzza vissza, hogy maradjon még egy kicsit lábat lógatni. Az idő viszont halad és még szerettünk volna egy utolsó pillantást veti a városra, de nem túl magasból.
Íme az utolsó fénykép, ezután kivonatoztunk a repülőtérre, pillanatok alatt és meglepően gördülékenyen elintéztünk mindent. Hajnal háromra már Szegeden voltunk.

Most én játszom:)

Más játékkedvének köszönhetően találtam rá erre az oldalra, és minthogy én szeretek a neten rendelni, így le is csaptam rá. És persze most egy csomó szép eszközt lehet nyerni a keresztszemezéshez, amit én egy kicsit hanyagoltam az utóbbi időben (kb másfél hónapja), de biztos vagyok benne, hogy vissza fog kerülni a terítékre.
Ami egyből felkeltette az érdeklődésem: a bannerek. Szegeden még sehol sem találtam, ha valaki már igen, vissza ne tartsa az értékes információt.

Az oldalhoz plussz játékért könyvjelzőt kell hímezni, azt még legalább soha sem csináltam, mindig papírkákat használok jelzésnek, amiket utána rendszerint a könyvbe hagyok, ez lehet régi buszbérlet, vonat-, mozijegy etc. Hibbant szokás, de én szeretem.
A képen látható hímzés pedig ajándék lesz, nyáron kötettett egy szuper házasság, csak még nem volt alkalmunk odaadni az ifjú párnak, mert most épp Erdélyben csavarognak.

Tovább is van, mondjam még?

2. nap

A hajnal háromig tartó teológiai eszmecsere nem tudott minket annyira kimeríteni, hogy másnap ne induljunk el a Vatikán felfedezésére. Azért még az ebédünk egy részét megmutatom, a rákocskákat, nagyon ízletesek voltak. Emellé még tintahalas tésztát készítettünk, degeszre ettem magam.
Háromnegyed óra metrózás után eljutottunk a Vatikánhoz. A Szent Péter téren egy jó hosszú sorba kellett beállni, hogy bejussunk a Bazilikába, ahová csak úgy léphetett be az ember, ha a ruhája térd alá ért és a karja nem volt szabadon. O csak ezen az egy napon vett fel ujjatlan felsőt, deee mire is nem jó a hordozás. Bernát épp szaladgálós kedvében volt, ezért a kendőt O a vállára terítette és máris meg volt oldva a probléma.
A Bazilika hatalmas és órákat el lehet benne sétálgatni tátott szájjal. Ha minden festményt, szobrot meg szerettünk volna nézni, szerintem egész nap ottmaradtunk volna.
Legkedvesebb felfedezésem: volt egy tábla, amelyen a pápák neve és évszámaik voltak feltüntetve, mellette egyetlen szobor volt található: Andrásé. Hogy miért ilyen jó? Az első pápa Péter volt, akit nem más vitt el Jézushoz, mint a testvére András!
Majd lementünk megnézi a pápák sírját, előtte azonban végignéztünk egy mozaiksorozatot, amely mindannyiunknak nagyon tetszett, ezeket is órákig el tudtam volna nézni. Kifelé menet a Vatikáni Posta következett, minthogy Zsoltnak elég tekintélyes bélyeggyűjteménye van, azért itt is vettünk hozzá néhányat. Bernát ezalatt D vel a vatikáni galamboknak mutatták meg, milyen is a magyar virtus. Álldogálltunk egy kicsit a határon, keresgéltük a kis kéményt, amely jelzi, hogy megvan-e vagy nincs az új pápa. Sajnos a múzeumba nem tudtunk bemenni, szorított az idő, de "majd legközelebb", ahogy D mondta.
Mindig nagy kerülővel jutottunk el enni, most az Angyalvár került elénk, amely Hadriánusz síremléke volt, majd az Egyházé lett. A pápák védelmére szolgált harcias időkben, alagút köti össze a Vatikánnal, gondolom nem is egy. A múzeumot itt se néztünk meg, sajnos, de engem az épület maga is levett a lábamról. Talán azt is írhatnám, hogy nekem az épületek közül ez tetszik a legjobban. Előtte egy gyalogosoknak fenntartott híd van, ezen is sokat elidőztünk.
Korgó gyomorral közelítettük meg a Pantheont, amely most nyitva volt. Ez volt az a hely, ahol megint leeshetett az állunk. A mozaik a padlón és a kupola, valami fantasztikus, és közhely, de lenyűgözött, hogy hogyan tudtok akkor ilyeneket építeni. Persze még nem álltak a tudomány legfelső lépcsőfokain, hiszen a kupola nem záródik, van a tetején egy kilenc méter átmérőjű nyílás. Alul pedig esőelvezetők vannak. D mondta, hogy párszor megpróbált ide esős időben eljönni, de soha se tudta elkapni, hogy essen is, ez volt az egyetlen pont, amikor én is sajnáltam, hogy nem ázunk el.
Az ebédet nem lehetett tovább halogatni, kerestünk egy pizzériát. Érdemes olyan helyet keresni, ahol van menü. 6.50 ért ettünk pizzát két deci valami innivalóval (naná, hogy sört kértünk). Ellenkező esetbe a pizza került volna 6 euróba és emellé az innivaló 2-3 éppen mi. Olyan, de olyan finom volt, hogy ihaj. Másnap reggelig nem is éheztünk meg.Azért nem csak Bernát pancsolt állandóan;)
Kávé, mert ugye kell, pontosabban Cappuccinó, azért a két megrögzött kávés maradt a kávénál:) A Phanteon környékén találtuk ezt a helyet, ahol leülni ugyan nem lehetett, de egy euró volt a nagy bánka fekete nedü, és juj de finom! Ha arra jártok, ki ne hagyjátok!
Erre a napra már csak a Trevi kút volt betervezve, hogy ott mennyi ember ücsörgött, szorongott, az hihetetlen és folyamatosan jöttek mentek a turisták. Még sütött a nap, amikor odértünk, D javasolta, hogy várjuk meg, amíg sötét lesz, mert akkor szépen ki van világítva. Hogy ne unatkozzunk, és hogy biztosan ne éhezzünk meg reggelig, leteszteltük az egyik sztereotípiát: a fagyit. Nyammi, pedig nem is szeretem a fagyit:) De ez csuda finom volt!
Innen már hazafelé vettük az irányt, de csak azt, ugyanis még ücsörögtünk egyet a Spanyol lépcsőn, mert ott ücsörögni kell, másik kétszáz emberrel, még a francia cserkészlányok is ott voltak, akikkel egész nap szinkronba jártuk a város, a sorbanállásnál mögöttünk voltak, és lelkesen énekeltek, majd minden téren, épületnél, ebédnél felbukkantak, de mindig jó volt látni őket, és a harmadik napon is találkoztunk velük.
Az ücsörgés közben kipihentük magunkat, így a lépcső tetején elindultunk a Borhese kertbe, ahol néha úgy éreztük magunkat, mintha a Ligetben sétálgatnánk. Mindenhol szobrok, ember alig. Egy tó közepén állt egy római istenség szobra, sajnos elfelejtettem a nevét, ha valaki tudja, írja meg. Ő volt a gyógyítás istene, azért tóba ábrázolják mindig, mert vízből jött elő a kígyója. Szóval ott volt a tó, amelyen nappal lehet csónakázni, most a kacsák birtokolták, a szobor a "házában", szépen kivilágítva. Sajnos sötét volt már, így fénykép itt nem készült, de jó volt egy kicsit elidőzni itt is. Még mielőtt a kertbe sétálgattunk volna, volt egy hely, ahol le lehetett nézni a kivilágított Rómára, ez is elég felejthetetlen.