2. nap
A hajnal háromig tartó teológiai eszmecsere nem tudott minket annyira kimeríteni, hogy másnap ne induljunk el a Vatikán felfedezésére. Azért még az ebédünk egy részét megmutatom, a rákocskákat, nagyon ízletesek voltak. Emellé még tintahalas tésztát készítettünk, degeszre ettem magam.
Háromnegyed óra metrózás után eljutottunk a Vatikánhoz. A Szent Péter téren egy jó hosszú sorba kellett beállni, hogy bejussunk a Bazilikába, ahová csak úgy léphetett be az ember, ha a ruhája térd alá ért és a karja nem volt szabadon. O csak ezen az egy napon vett fel ujjatlan felsőt, deee mire is nem jó a hordozás. Bernát épp szaladgálós kedvében volt, ezért a kendőt O a vállára terítette és máris meg volt oldva a probléma.
A Bazilika hatalmas és órákat el lehet benne sétálgatni tátott szájjal. Ha minden festményt, szobrot meg szerettünk volna nézni, szerintem egész nap ottmaradtunk volna.
Legkedvesebb felfedezésem: volt egy tábla, amelyen a pápák neve és évszámaik voltak feltüntetve, mellette egyetlen szobor volt található: Andrásé. Hogy miért ilyen jó? Az első pápa Péter volt, akit nem más vitt el Jézushoz, mint a testvére András!
Majd lementünk megnézi a pápák sírját, előtte azonban végignéztünk egy mozaiksorozatot, amely mindannyiunknak nagyon tetszett, ezeket is órákig el tudtam volna nézni. Kifelé menet a Vatikáni Posta következett, minthogy Zsoltnak elég tekintélyes bélyeggyűjteménye van, azért itt is vettünk hozzá néhányat. Bernát ezalatt D vel a vatikáni galamboknak mutatták meg, milyen is a magyar virtus. Álldogálltunk egy kicsit a határon, keresgéltük a kis kéményt, amely jelzi, hogy megvan-e vagy nincs az új pápa. Sajnos a múzeumba nem tudtunk bemenni, szorított az idő, de "majd legközelebb", ahogy D mondta.
Mindig nagy kerülővel jutottunk el enni, most az Angyalvár került elénk, amely Hadriánusz síremléke volt, majd az Egyházé lett. A pápák védelmére szolgált harcias időkben, alagút köti össze a Vatikánnal, gondolom nem is egy. A múzeumot itt se néztünk meg, sajnos, de engem az épület maga is levett a lábamról. Talán azt is írhatnám, hogy nekem az épületek közül ez tetszik a legjobban. Előtte egy gyalogosoknak fenntartott híd van, ezen is sokat elidőztünk.
Korgó gyomorral közelítettük meg a Pantheont, amely most nyitva volt. Ez volt az a hely, ahol megint leeshetett az állunk. A mozaik a padlón és a kupola, valami fantasztikus, és közhely, de lenyűgözött, hogy hogyan tudtok akkor ilyeneket építeni. Persze még nem álltak a tudomány legfelső lépcsőfokain, hiszen a kupola nem záródik, van a tetején egy kilenc méter átmérőjű nyílás. Alul pedig esőelvezetők vannak. D mondta, hogy párszor megpróbált ide esős időben eljönni, de soha se tudta elkapni, hogy essen is, ez volt az egyetlen pont, amikor én is sajnáltam, hogy nem ázunk el.
Az ebédet nem lehetett tovább halogatni, kerestünk egy pizzériát. Érdemes olyan helyet keresni, ahol van menü. 6.50 ért ettünk pizzát két deci valami innivalóval (naná, hogy sört kértünk). Ellenkező esetbe a pizza került volna 6 euróba és emellé az innivaló 2-3 éppen mi. Olyan, de olyan finom volt, hogy ihaj. Másnap reggelig nem is éheztünk meg.
Azért nem csak Bernát pancsolt állandóan;)Kávé, mert ugye kell, pontosabban Cappuccinó, azért a két megrögzött kávés maradt a kávénál:) A Phanteon környékén találtuk ezt a helyet, ahol leülni ugyan nem lehetett, de egy euró volt a nagy bánka fekete nedü, és juj de finom! Ha arra jártok, ki ne hagyjátok!
Erre a napra már csak a Trevi kút volt betervezve, hogy ott mennyi ember ücsörgött, szorongott, az hihetetlen és folyamatosan jöttek mentek a turisták. Még sütött a nap, amikor odértünk, D javasolta, hogy várjuk meg, amíg sötét lesz, mert akkor szépen ki van világítva. Hogy ne unatkozzunk, és hogy biztosan ne éhezzünk meg reggelig, leteszteltük az egyik sztereotípiát: a fagyit. Nyammi, pedig nem is szeretem a fagyit:) De ez csuda finom volt!
Innen már hazafelé vettük az irányt, de csak azt, ugyanis még ücsörögtünk egyet a Spanyol lépcsőn, mert ott ücsörögni kell, másik kétszáz emberrel, még a francia cserkészlányok is ott voltak, akikkel egész nap szinkronba jártuk a város, a sorbanállásnál mögöttünk voltak, és lelkesen énekeltek, majd minden téren, épületnél, ebédnél felbukkantak, de mindig jó volt látni őket, és a harmadik napon is találkoztunk velük.
Az ücsörgés közben kipihentük magunkat, így a lépcső tetején elindultunk a Borhese kertbe, ahol néha úgy éreztük magunkat, mintha a Ligetben sétálgatnánk. Mindenhol szobrok, ember alig. Egy tó közepén állt egy római istenség szobra, sajnos elfelejtettem a nevét, ha valaki tudja, írja meg. Ő volt a gyógyítás istene, azért tóba ábrázolják mindig, mert vízből jött elő a kígyója. Szóval ott volt a tó, amelyen nappal lehet csónakázni, most a kacsák birtokolták, a szobor a "házában", szépen kivilágítva. Sajnos sötét volt már, így fénykép itt nem készült, de jó volt egy kicsit elidőzni itt is. Még mielőtt a kertbe sétálgattunk volna, volt egy hely, ahol le lehetett nézni a kivilágított Rómára, ez is elég felejthetetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése