Visszatértünk

Három pazar napot töltöttünk Rómában a múlt héten. Most egy kis zanzásított összefoglalót adok, mert a három nap nevezetességeit szeretném bemutatni.
Repülővel mentünk, este. Bernáttal nem volt semmi gond, még el sem értük a repülési magasságot, már aludt is, mind a kétszer. Hazafelé egészen Szegedig, majd szopi itthon és aludt reggelig. Rómába viszont felébredt félúton a szállás felé és hajnal kettőkor bizony még szaladgált, de az álmosság nagy úr és a kacagás minden átmenet nélkül mély alvássá változott.
Hogyan is kerültünk mi ilyen messzire? D, aki valamikor évfolyamtársam volt, kinn tanult egy egész évig, és ő hívott meg minket, pár nap informálódás és családi kupaktanács utána, a húgommal kiegészülve, elfogadtuk a meghívást.
D egyszemélyben volt szállásadó, szakács, gyerekvigyázó és turistavezető. Tehát remek dolgunk volt, fincsiket ettünk, eltévedés nélkül csatangoltunk, mindenről tudott mesélni és nyugodtan nézelődhettünk, mert szaladgált Bernáttal, aki feladatul tűzte ki magának, hogy megkergesse az örök város minden egyes galambját.
Minden reggel kb kilencig aludtunk, majd reggeli-ebéd fincsi tésztát ettünk, mert D ismerve pár helyit, tudta, hogy mit hogyan kell tényleg olaszosan elkészíteni, mi pedig lestük és petrezselymet, paradicsomot daraboltunk, valamit kiszedegettük a tintahalak szemét. Egyik ebéd finomabb volt, mint a másik, azért a csípős kagylós tészta nyert nálam;)
Lakmározás után útnak indultunk, Bernát ekkor elaludt a kendőbe, így az aktuális napi uticél eléréséig mindig aludt. Babakocsit őrültség lett volna vinni, majdnem mindenhol macskakövek vannak, láttunk pár családot, ahol anyuka tolta az üres kocsit, apuka pedig vitte a gyermeket. Tény, hogy mi négyen voltunk erre a kis perpetuum mobile-ra, de ha még egy babakocsit is magunkkal kellett volna cihelni, biztos, hogy feladom az első nap után. Tehát egy és két óra között a belvárosban voltunk, és este nyolcig, kilencig csavarogtunk. Valamikor öt óra felé ettünk, este pedig már csak a jól megérdemelt sörözés és a minden nap hajnalig tartó beszélgetés maradt hátra. Annyira hozzászoktunk ehhez az életritmushoz, hogy én még itthoni is fenn voltam két napig hajnal háromig, egyszerűen nem bírtam elaludni.
A meleg: amikor kiszálltunk a repcsiből, mintha egy extra felforrósított termálfürdőbe léptünk volna be, még levegőt venni is borzalmas volt. Mélyen eldöntöttem magamba, hogy én ezt nem fogom kibírni. De ez volt a mélypont, ennyire meleget nem éreztem a többi napon. Tény, hogy nem fáztunk és rendesen sütött a nap, ezért nagyon jól jött a sok sok kút, amiből nagyon finom, hűs víz folyt. Szerintem mindegyiknél megálltunk, amit találtunk. Bernátnak bevizeztük a sapiját, pancsoltunk, és lőtyöltünk, azért én is nyakon öntöttem magam egy párszor.
Egy útikönyvet vittünk magunkkal, ami elegendő volt, ugyanis találtunk két nagyon jó könyvet is kinn, magyarul.
És minden sztereotípia igaz:
- augusztusban nincs olasz, csak turista
- csodálatos a cappuccino
- aminél talán már csak a fagyi a finomabb
- a pizza is remekebb, mint bárhol itthon (én meg most jöttem rá, hogy ők mozzarellát tesznek rá)

Bernát Rómában
* galambokat kergetett
* pancsolt
* megtanult egy csomó új szót: bambino, criptoporticus (először csak cripto, majd criptoporti lett, mi meg majdnem elájultunk), mondta azt is, hogy pici pénz és rengeteget ismételt minket. Tehát a környezeti változás neki határozottan jót tesz, inspirációt merített:) Persze ehhez kellett apa és anya állandó jelenléte, valamit azt, hogy a napi rutinját valójában egyáltalán nem borítottuk fel és mindig alkalmazkodtunk hozzá, nem is volt sírás.