Most értem haza a Hillsongs filmről.
És azonnal önmarcangolással kezdem a hétfőt, még a hálás bejegyzés előtt:)
A film tényleg forradalom, mert a szeretet forradalom és aki Jézusban csinál erről filmet, az forradalmat indít el. Az én szívemben is forradalom dúl és még jó, hogy soha senki sem állította azt, hogy egy ilyen időszak kellemes!
Véget ért a film, végignéztük a betűket, hallgattuk a dalt, vártunk, nem akartunk menni, néhányan elkezdtek tapsolni, mi velük.
De erőtlen volt, mindenki érezte, hogy nem erre van most szükség! Vártunk valakire, aki összefogja most ezt a kicsi népet, aki mond valamit, de mindenki annyira meg volt illetődve, hogy félt, hogy szavai nem lennének elegek!
Persze nem biztos, hogy mindenki ezt érezte, de én igen!
Pedig a film pont nem erről szólt! A forradalom soha sem némák népe!
A forradalom most dúl a szívemben, mert pusztítja a félelmeimet, a gyávaságomat, azt hogy kicsinek és tehetetlennek érzem magam, de miért magam? miért?
Igen, meg kellett volna szólalnom, igen, nekem! Nem azért, mert különb lennék a többieknél, nem azért, mert én meg tudnám fogalmazni azt, amit kell.
És pont ez a lényeg, hogy nem tudnám! Ott volt a szükség, ott volt a várakozással, mozdulatlansággal teli csend ÉS ott volt Isten Igéje a táskámba, amiért visszamentem, mert szólt az Úr, hogy vigyem!
És én csak megutaztattam!
Álltunk még egy páran a mozi előtt, csapatokba verődve, majd halk köszönések közepette hazaindultunk!
De amikor túllépünk az énen, túllépünk azon, amit mi nem tettünk meg, akkor a tekintetünket Rá emelhetjük! Benne van mindaz, ami ahhoz kell, hogy megszólaljunk, amikor kell!
És azonnal önmarcangolással kezdem a hétfőt, még a hálás bejegyzés előtt:)
A film tényleg forradalom, mert a szeretet forradalom és aki Jézusban csinál erről filmet, az forradalmat indít el. Az én szívemben is forradalom dúl és még jó, hogy soha senki sem állította azt, hogy egy ilyen időszak kellemes!
Véget ért a film, végignéztük a betűket, hallgattuk a dalt, vártunk, nem akartunk menni, néhányan elkezdtek tapsolni, mi velük.
De erőtlen volt, mindenki érezte, hogy nem erre van most szükség! Vártunk valakire, aki összefogja most ezt a kicsi népet, aki mond valamit, de mindenki annyira meg volt illetődve, hogy félt, hogy szavai nem lennének elegek!
Persze nem biztos, hogy mindenki ezt érezte, de én igen!
Pedig a film pont nem erről szólt! A forradalom soha sem némák népe!
A forradalom most dúl a szívemben, mert pusztítja a félelmeimet, a gyávaságomat, azt hogy kicsinek és tehetetlennek érzem magam, de miért magam? miért?
Igen, meg kellett volna szólalnom, igen, nekem! Nem azért, mert különb lennék a többieknél, nem azért, mert én meg tudnám fogalmazni azt, amit kell.
És pont ez a lényeg, hogy nem tudnám! Ott volt a szükség, ott volt a várakozással, mozdulatlansággal teli csend ÉS ott volt Isten Igéje a táskámba, amiért visszamentem, mert szólt az Úr, hogy vigyem!
És én csak megutaztattam!
Álltunk még egy páran a mozi előtt, csapatokba verődve, majd halk köszönések közepette hazaindultunk!
De amikor túllépünk az énen, túllépünk azon, amit mi nem tettünk meg, akkor a tekintetünket Rá emelhetjük! Benne van mindaz, ami ahhoz kell, hogy megszólaljunk, amikor kell!
A M E N
VálaszTörlésAkkor én most elvonulok Iz 53-al az Úr elé;)
VálaszTörlés