Kaleb

Ma megyünk az elmaradt státuszvizsgálatra, úgyhogy pár óra múlva megint számadatokkal fogják meghatározni, hogy milyen is a kisebb gyermekünk.
Számunkra viszont egy kimeríthetetlen adathalmaz és örömforrás! És programszervező is, és milyen jól csinálja!
Bernát leggyakoribb mondata az elmúlt három napban: Anya, Kaleb áll!
Merthogy megkértem, hogy amint feláll az öccse, szóljon, hogy odamehessek és ne essen el és ez nem vaklárma, nem előkészítés, ez a valóság. Kaleb kúszik és megvannak a kedvenc helyei, ahol feláll és ácsorog. Esni is egész jól tud, mert fordul és négykézlábra érkezik, csak akkor van probléma, amikor hátrafelé dől el.
Ezért, ha nem vagyok épp a szobába, Bernát jelez, én szaladok, leülök mellé és elkapom, ha kell.
Valamelyik nap csak úgy volt hajlandó játszani, hogy a ágy mellett állt és ott voltak a csámcsogni, fogdosnivalók.

A kúszás miatt pedig beindult a "nem szabad" tanulás. Amely ugye nem azt takarja, hogy érti ő, hogy nem szabad és mosolyogva csinálja. Nem, nem, ez siralmas lenne.
Minthogy ő is rájött, hogy milyen vicces a fiók húzgálása, ezt választottam tanulási helyszínnek {ne törje el az ujjait, ha nem muszáj}.
Mindig, amikor startol a fiókhoz, én is megyek, odakuporodok és elveszem a kezét, normálhangon mondva, hogy nem szabad. Majd megint nyúl, megint elveszem. Van, amikor felmérgelődik ezen, van, amikor látszik, hogy gondolkodik, van mikor mosolyog, van mikor ordít. Az én lelkesedésem pedig töretlen, mert Bernáttal ugyanezt csináltunk heteken át és egyáltalán nem kellett utána bababiztossá tenni a lakást, nem kellett mindent elpakolni, rögzíteni, zárszerkezetekkel ellátni, mert egyszerűen megtanulta, hogy nem nyúl hozzá.

És a legtöbb hely egyáltalán nem képezi a "nem szabad" halmazt, főleg a jó kis fonott kosár, amely akkor a legmurisabb, ha Bernátot rejti: