Visszavonhatatlanul beköszöntött a tavasz! Dicsőség az Úrnak!
Öt napot ágyban töltöttem! Dicsőség az Úrnak!

Mert ennél jobb időintervallumban még soha sem voltam beteg, és bár nem úsztam meg a matek témázárót, nem menekültem meg a világ legunalmasabb referátumától, de pont akkor lettem beteg, amikor a családom át tudott jönni segíteni, Zsolt napokon keresztül itthon volt és végig sütött a nap, nyitva lehetett az ablak. Így minden feltétel adott volt a gyógyuláshoz, amely szintén visszavonhatatlanul be is következett.

Nyúlfarknyi listánk volt a szünidőre és az is hamar feledésbe merült, de kit érdekel, mert az ilyen kényszerszünetek remek lehetőséget adnak arra, hogy ne szokjunk vissza a megszokott kerékvágásba. Ilyenkor lehet újrahúzni a megszokásokat, a jelenlegi életállapotra megfelelőbb napirendet, feladatsorokat, módszereket kipróbálni.
És hogy mindebből mi válik majd be, ugyan miért fontos az, elég csak kinézni az ablakon és magam is előre örülök, hogy néhány nap múlva, immár teljesen gyógyultan, extra energiákkal kinn rohangálhatok a srácokkal.