2011. március 17., csütörtök

matek MollyPolly-val

Zsolt egyik nagy kedvence a Monopoly, még csak együtt jártunk, amikor mondta, hogy vegyünk egyet, mert kell, hogy legyen ilyenünk. Vettünk.
Bernát pedig mint apja-fia, rákapott. Eleinte a bábukat neveztük meg, megszámoltuk, sorba raktuk {a Monopoly bábok mellesleg engem is mindig levesznek a lábamról}.
Tegnapelőtt nagy lelkesen jött, hogy játszunk a MollyPolly-val, hiába, ezek szerint így jobban tetszik neki.
A játék pedig a következő:
- dobnak a dobóckával
- megszámolják
- értelem szerűen lépnek
- ahova megérkeznek, tesznek egy házat

Én csak hallgatóztam, és meglepődtem, hogy milyen sokáig játszottak vele. Kaleb is hallgatta őket, autókat csócsálgatva.

Bernát amugy egyre stabilabban számol, és az ujjaival is tudja mutatni a számokat, van, amit már nem is kell kiszámolnia, mert ismeri a képét, a dobókocka pöttyeivel is hasonló a helyzet. És tudja, hogy egy meg egy az kettő:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése