2010. október 4., hétfő

Napirend

Mostanság elég sok otthonoktatós poszt született itt ott, egyik nagy kedvencem, főleg az a rész, hogy miért döntött az oo mellett (bárcsak én fogalmaztam volna meg ilyen szépen), másutt az első hónapok tapasztalata, itt is egy kérdésekre adott válaszcsokor, valamint egy napirend. Ezt a napirendet is szeretem, de attól tartok én soha sem leszek képes ötkor felébredni.
Csodálatos érzés, hogy én is kaptam kérdező leveleket, köszönöm szépen a bizalmat!
Elsősorban napirendre vonatkozó kérdésekkel, mit mikor, hogyan.

Lassan talán már nem megdöbbentő, hogy Kilike napjával nagyfokú hasonlatosságot fog mutatni a miénk is. Beszélgettünk is róla, hogy miért és a következőre jutottunk:
1. Megegyezik az értékrendünk. Ugyanaz az első!
2. Elég régóta megosztjuk a gondolatainkat, olvasmányainkat, élményeinket oo-val kapcsolatban, így nem meglepő, hogy hasonló eredményre jutunk.
3. Két gyermekünk is azonos korosztályba tartozik és fiúk;)

Amikor elkezdtem a "rögzített" napirenden gondolkodni, akkor az első, amit beírtam az az ima ideje volt! Mert ez az egyetlen, amely nem maradhat el!
Volt időm megfigyelni, hogy minek hol lenne praktikus helye a napban, és máris egy párhuzam, amit foglalkozásként nem csinálunk meg délelőtt, az bizony ki fog maradni. Azaz délután, este már esélytelen "rendesen" nekiülni. Persze akkor is van olvasás, rajzolás etc, de mégsem ugyanaz.

Felkelés:
7 és 8 óra között. Bernát azonnal szomjas, így a konyhába indulunk, ilyenkor már kér is valami elfoglaltságot, ami számomra szinte hihetetlen, pl képes nekiállni fél nyolckor festeni;)
Ezért este már előkészítek valami reggeli elfoglaltságot.
Amit azzal végez és még van ima előtt idő, akkor TS polchoz veszi az irányt, vagy csak játszani., mesekönyvet lapozgatni.

8:30 előtt ima, mert ilyenkor még apa is itthon van.

Apa elindul, akkor még foglalkozunk, mondókázunk, tevékenykedünk, olvasunk etc. Sokszor úgy mondókázunk, hogy én közbe szaladgálok és pakolok, Bernát jön velem és hallgatja, valamint segít, amiben tud.
Ha megyünk valamerre, átlag 10 körül indulunk el.

12:00 ebéd
Ha valamerre csavargunk, akkor az adott helyen (veszünk, viszünk, kapunk, mikor merre hogy).
Itthon, változó, mert vagy főzök valami gyorsat, vagy van, mert: anyósom hozott valami fincsit a hétvégén, vagy maradt előző napról. A társadalmi nyomást megpróbálom elkerülni, azaz nem főzök minden nap, délelőtt, két fogást. A helyzet az, hogy mi nem is igényeljük minden nap a főtt ételt (volt, hogy minden nap főztem és egy idő múlva nem akart elfogyni, egyszerűen nem kívántuk).

13:00 alvás
Bernát képes két-két és fél órát aludni, Kaleb is általában alszik ilyenkor.
Ez az én időm, szigorúan nem végzek házimunkát, hanem posztolok, keresgélek, ihletődök, olvasok, kötök etc.

Délután ébredés, uzsonna, játszótér, vagy készülődés a délutáni, koraesti kiruccanásra.
Ha itthon maradunk, ilyenkor jön a Peppa Pig vagy Muzzy.

18:00
Apával hazaérkezése után lehet kezdeni a nap elmesélését, szerelni, építeni, mesekönyvet olvasni. Én pedig turbo üzemmódba kapcsolok és általában fél órán belül megcsinálom mindazt, amit kell.

21:00-22:00
Nálunk ekkor van csendesedés. Próbáltuk korábbra hozni, de
- sírás lett a vége, mert Bernát nem játszott eleget apával
- sokszor ilyenkor érünk haza, vagy mennek el tőlünk (közösségi alkalom, kurzust tartunk).

Ez az átlagos nap napirendje, most hogy jól végiggondoltam és a levelek óta figyelem is magunkat, megdöbbentő, hogy mennyire tartjuk magunkat hozzá. Hiszen, ha elmegyünk itthonról, akkor 10 után és este hazaérünk, a foglalkozás ideje ezért nem sérül, csak a sok plusz olvasás, játék maradni ki, de nem hiányzik, hiszen mindig van nálunk könyv, és mindenhol lehet valami újat tanulni (különösen kedves az oo-s nap, a Vadaspark, a könyvtárnap).

És ennek egy darabja se menne az Úr nélkül, aki már annyiszor helyrerázta a beborult napjainkat. És a legjobb az, hogy mindig velünk van, nem nekünk kell hozzá felemelkedni (nem is tudnánk;)

5 megjegyzés:

  1. Tudod, Mary, nekem az egyik titkos örömöm az OO-val kapcsoaltban, hogy nem kell keltenem a kicsiket. Szegény nagyobbjaink...nulladik órákkal... jelentkezzen, aki ki tudja magát pihenni reggel ötig! Persze úgy, hogy edzése van este fél nyolckor ér haza...
    És meggyőződésem, hogy baj, ha nem pihenik ki magukat...:(

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez nekem is nagyon tetszik.
    Pont erről beszélgettünk ma Kilikével, amikor mentünk ebédet szerezni könyvtár és játszótér között, hogy szegény gyerekek, iskola, majd szakkörök, edzés és soha sincsenek otthon.
    Velem az egyetemen fordult elő, hogy nem láttam világosba a lakásom. Hétvégén meg nem értettem, hogy mi olyan furcsa:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi, hogy leírtad!
    Nekünk is hasonló végülis, csak Zsófi többet alszik, általában este 9-től reggel 8-ig, és délután ugyanúgy, mint Bernát.
    Jó tudni, hogy más is pihenéssel tölti a gyerekek alvásidejét. Néha azt sugallják mások, hogy ilyenkor kéne takarítani, de nekem nem megy, kell ez a fajta kikapcsolás...

    VálaszTörlés
  4. és mikor van a reggeli? az ima előtt?
    Hát nálunk pici koruktól korán kelnek a gyerekek, sajna nem őket kell ébreszteni, hanem ők ébresztenek engem :)mert én biza alig birok felkelni mostanában...

    VálaszTörlés
  5. Reggeli, igen, az ivás és a korareggeli elfoglaltság között kimaradt félúton. Még az ima előtt, bár én a nagybögre tejeskávéval indítok és csemegézek a srácok mellet.
    Mostanában nyolc előtt még van egy plusz program is, mert ekkor jönnek még a plusz anyatejért és még egy gyors gyűjtésnek is bele kell férnie. Ez ugye egy hónapja még nem volt napirenden, így most én hiányzok általában a közös reggeliről.

    VálaszTörlés