2010. szeptember 30., csütörtök

Tot school 11. hét

Bernát 29 hónapos.




Lassan behozom a lemaradásom;)

T, t
mint teve - így megint előkerült Afrika, és egy- meg kétpupúzás is volt, még jó, hogy a gyerektérképünk mind a kettőt jelöli.
mint traktor - traktoros mesekönyv, foglalkoztató

Biblia: teve
Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába. (Mt 19, 24)
Esti imánál: "Anya, szóljál Jézushoz!"
(Délelőtt zsoltár, evangélium, ima. Napközben, tanulnunk történetet: szabadon mesélve, este ima, Miatyánk.)

földrajz:
Afrika

biológia:
mint teve és mint teknős
rajz:
Az elkészített T,t betűkre rajzolt, valamint festettünk traktort.
Előkerült a körző is, körzött egy adagot, valamint a szúrós részével apró darabokra szedett egy zsírkrétát, de olyan sokáig elmolyolt vele, hogy nem vettem el tőle.

irodalom:
vers: Móricz Zsigmond: A török és a tehenek
Folyamatosan kéri azóta is, és ha valahol abbahagyom, folytatja, de még egyedül nem mondja.

matek:
mint torony
A toronyépítőt pakolgattuk sokat, számoltunk vele.
Valamint kupakokat pakoltunk, eleinte méret szerint, majd azokat is oszlopokba rendeztük, szín szerint és megszámoltuk őket.Valamint volt rengeteg futóbicaj, könyvtár, és voltunk a plébániai hittan ovis csoportjában.
Könyvek: Tesz-vesz, Három pillangó, Első meséskönyvem, Szezám utca

angol:
Peppa Pig
Muzzy in Gondoland

Legnagyobb beszólásai:
"fogalmam sincs"
Vmiért rászóltam, mire a válasz: "Anya, én nem ismerem ezt a szabályt."
Könyvtárazás után egy kis testmozgás. (A mászókán levő tag nem a rajzoktatásunk része;)

Őrületesen sok program van most Szegeden, így valószínűleg sok csavargunk beszámoló várható.
Itt vannak a részletek, ha valamelyikhez kellene még valami, írd és adok még hozzá infót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése