2010. október 4., hétfő

Jézus a négy evangéliumban (hétről hétre)


Az elkövetkezendő hónapokban, 10 héten keresztül a szegedi SzentAndrásos csapat megint kurzust tart: Jézus a négy evangéliumban.
Ilyen csinik voltunk az első alkalommal.

Merthogy egy Evangélium van, amit négy evangélista írt le, kata Mk/Mt/Lk/Jn azaz szerint (gör.).
A kezdőmondatok:
"Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige."
"Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia.
"
"Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete."
"Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.
"


Ment fejből, hogy melyik kihez tartozik?

A gyerekek is okosodtak.

2 megjegyzés:

  1. Hááát öööö... kapásból az első János ev., a második meg Máté. A többiben nem vagyok bizti...
    Jó lehet egy-egy ilyen bibliatanulmányozás!

    VálaszTörlés
  2. Git, ügyike;)
    János általában triviáns, elég sokan tudjuk ezt by heart is:)
    Máté, bizony, a a zsidó, aki zsidóknak írta az evangéliumot, nemzetségtáblával kezd, amely Ábrahámig tart.

    Második kettő, gólpassz:
    Lk volt az, akinek a legjobb volt a görögje, ő nem "csak" a koiné görögöt ismerte, hanem a klasszikust is.
    Mk neki Jézus volt a legeslegnagyobb:)

    Tényleg csodálatos ez a bibliatanulmányozás, nekem ez a kurzus egyik nagy kedvencem, bár asszem mindegyiknél tudom ezt mondani. Bár van egy ékkő kurzus is, ami olyan számomra, mint egy brilliáns, idén még az is sorra fog kerülni;)

    Majd mindig megpróbálok írni egy-egy gondolatot a heti anyagból, most Márk evangélista személyes és evangéliuma lesz a téma, utána pedig egy egész este arról, hogy milyen Jézus Márk evangéliumába, azaz KataMk

    VálaszTörlés