Inkább blogolok róla

Eszter blogtársról tanultam egy fogást, amit most szeretnék kipróbálni, ő a következő címmel illeti:
Komment helyett blogolok róla.
Az egyik fórumon egy anyuka családi napközit fog üzemeltetni és azt találta ki, hogy a gyerekeknek be fognak majd mutatni sok vallást, jönnek majd emberek akik élik az adott vallást, meg beszélnek a jelképekről, ünnepeikről. Sok más anyukától pedig azt olvasom, hogy ők ugyan keresztények, de nyitottan akarja nevelni a gyerekét, ezért beíratja a waldorfa, mert ott minden vallást egyformán kezelnek, meg megismerhetnek a gyerekek. Van olyan család, ahol több vallást gyakorolnak egyszerre. Ez három különböző út, biztosan több is van, csak én még nem találkoztam vele, vagy most nem jut eszembe. Közös mindegyikben az, hogy mindegyik anyukának az az érve, hogy így a gyerekeknek "könnyebb és természetesebb lesz mindenféle másság elfogadása", toleránsabbak lesznek és a sok ismeret miatt könnyebben fognak majd boldogulni a világban.

Amit várható, én ezzel nem értek egyet.
Szeretnék egy analógiával élni. Azt szeretném, hogy a fiam sok országot, nyelvet, kultúrát megismerjen. Ezt pedig úgy lehet a legjobban elérni, ha elmegyünk az adott országba, természetesen nem turistaként. Tehát összeírom az országokat, hogy melyek lesznek a célpontok, összeállítok egy 20-as listát, minthogy idő szűkében vagyok, ezért kitervelem, hogy mindegyik országban fogunk élni fél évet, így 10 év alatt a gyermek eszméletlen mennyi mindennel fog találkozni és micsoda csuda dolgokat fog megtanulni.
A sok tapasztalat előnyére fog válni, de szerintem el fog veszíteni valamit, ami miatt teljesen mindegy, hogy mennyi tudása, tapasztalata, szép élménye van: nem lesz egyetlen egy stabil pont sem az életében. Végigrángatnám az egész palettán, de a talajt kihúznám a lába alól. Sok nyelvet ismerne, de melyik lenne a sajátja, sok kultúrát ismerne, de melyik az övé? Kavarjon ki egyet a sok közül? Lesz egy saját kikavarása, igen, de akkor kikkel lesz közösségbe?

A gyermeknek stabilitásra, biztonságra, szilárd alapokra van szüksége. Nem csak az otthonának, a családjának a területén, hanem a nevelésben, a következetesség, amit mindenki emleget, de az nem tud megvalósulni szilárdság nélkül. És kell egy erkölcsi rend, amibe tud tájékozódni, amibe kapaszkodhat.
És itt jön a képbe a vallásos nevelés, nah a vallásos szótól szokott engem kiverni a hideg veríték, nem vallásos vagyok, hanem római katolikus, keresztény. Ezt tartom szilárd alapnak és eszerint fogom nevelni a gyerekem, hogy meglegyen neki is a szilárd alap.
Véleményem szerint a sok vallás felvonultatása, egyenértékűnek kezelése összekavar egy kisgyereket, aki fel fogja tenni a kérdést, hogy ha mindenki mást mond igaznak, akkor miért higgyek én bármilyiknek is, hiszen akkor valai valahol téved, nem?
Jézus az út, az igazság, és az élet.(Jn 14,6) - én nem aggódom, mert tudom kinek hittem(2Tim 1,12) :)

Tolerancia, elfogadás: nem szeretem, amikor arra használják, hogy különösen a szeretet jegyében mindent el kell fogadni. Ha szeretsz, akkor fogadd el a homoszexuálist, és akkor a pedofilt is fogadjam el? Ha szeretsz, akkor fogadd el a vallásokat, minden kultúrát, a kannibalizmust is?
Megsúgom: Isten nem toleráns, de Ő maga a szeretet!

Akkor a gyerekemet olyannak nevelem, hogy ne fogadjon el mást? Nem, nem olyannak nevelem, de nem az ismeret tesz elfogadóval, nem az, hogy mindent benyelek, hanem a szeretet, amelyet Jézustól és az Atyától lehet megtanulni a Szentlélek által. Ez az a szeretet, amely lehetővé teszi, hogy senkit se ítéljünk el, még akkor sem, ha nem értünk egyet azzal, amit tesz, ahogy él. Ez a szeretet teszi azt, hogy a homoszexuálissal tudok beszélgetni és nem leköpködöm vagy megobálom.

Ezek a gondolatok, mondatok messzire vezetnek, sokat lehet rajtuk még elmélkedni, imádkozni és kell is, nekem is. Nem szerkesztettem meg előre ezt a bejegyzést (a többit sem), lehet, hogy még utólag bele fogok javítgatni, lehet hogy csak a kommentekbe korrigálok majd vagy írok kiegészítést.