2009. május 21., csütörtök

Inkább blogolok róla

Eszter blogtársról tanultam egy fogást, amit most szeretnék kipróbálni, ő a következő címmel illeti:
Komment helyett blogolok róla.
Az egyik fórumon egy anyuka családi napközit fog üzemeltetni és azt találta ki, hogy a gyerekeknek be fognak majd mutatni sok vallást, jönnek majd emberek akik élik az adott vallást, meg beszélnek a jelképekről, ünnepeikről. Sok más anyukától pedig azt olvasom, hogy ők ugyan keresztények, de nyitottan akarja nevelni a gyerekét, ezért beíratja a waldorfa, mert ott minden vallást egyformán kezelnek, meg megismerhetnek a gyerekek. Van olyan család, ahol több vallást gyakorolnak egyszerre. Ez három különböző út, biztosan több is van, csak én még nem találkoztam vele, vagy most nem jut eszembe. Közös mindegyikben az, hogy mindegyik anyukának az az érve, hogy így a gyerekeknek "könnyebb és természetesebb lesz mindenféle másság elfogadása", toleránsabbak lesznek és a sok ismeret miatt könnyebben fognak majd boldogulni a világban.

Amit várható, én ezzel nem értek egyet.
Szeretnék egy analógiával élni. Azt szeretném, hogy a fiam sok országot, nyelvet, kultúrát megismerjen. Ezt pedig úgy lehet a legjobban elérni, ha elmegyünk az adott országba, természetesen nem turistaként. Tehát összeírom az országokat, hogy melyek lesznek a célpontok, összeállítok egy 20-as listát, minthogy idő szűkében vagyok, ezért kitervelem, hogy mindegyik országban fogunk élni fél évet, így 10 év alatt a gyermek eszméletlen mennyi mindennel fog találkozni és micsoda csuda dolgokat fog megtanulni.
A sok tapasztalat előnyére fog válni, de szerintem el fog veszíteni valamit, ami miatt teljesen mindegy, hogy mennyi tudása, tapasztalata, szép élménye van: nem lesz egyetlen egy stabil pont sem az életében. Végigrángatnám az egész palettán, de a talajt kihúznám a lába alól. Sok nyelvet ismerne, de melyik lenne a sajátja, sok kultúrát ismerne, de melyik az övé? Kavarjon ki egyet a sok közül? Lesz egy saját kikavarása, igen, de akkor kikkel lesz közösségbe?

A gyermeknek stabilitásra, biztonságra, szilárd alapokra van szüksége. Nem csak az otthonának, a családjának a területén, hanem a nevelésben, a következetesség, amit mindenki emleget, de az nem tud megvalósulni szilárdság nélkül. És kell egy erkölcsi rend, amibe tud tájékozódni, amibe kapaszkodhat.
És itt jön a képbe a vallásos nevelés, nah a vallásos szótól szokott engem kiverni a hideg veríték, nem vallásos vagyok, hanem római katolikus, keresztény. Ezt tartom szilárd alapnak és eszerint fogom nevelni a gyerekem, hogy meglegyen neki is a szilárd alap.
Véleményem szerint a sok vallás felvonultatása, egyenértékűnek kezelése összekavar egy kisgyereket, aki fel fogja tenni a kérdést, hogy ha mindenki mást mond igaznak, akkor miért higgyek én bármilyiknek is, hiszen akkor valai valahol téved, nem?
Jézus az út, az igazság, és az élet.(Jn 14,6) - én nem aggódom, mert tudom kinek hittem(2Tim 1,12) :)

Tolerancia, elfogadás: nem szeretem, amikor arra használják, hogy különösen a szeretet jegyében mindent el kell fogadni. Ha szeretsz, akkor fogadd el a homoszexuálist, és akkor a pedofilt is fogadjam el? Ha szeretsz, akkor fogadd el a vallásokat, minden kultúrát, a kannibalizmust is?
Megsúgom: Isten nem toleráns, de Ő maga a szeretet!

Akkor a gyerekemet olyannak nevelem, hogy ne fogadjon el mást? Nem, nem olyannak nevelem, de nem az ismeret tesz elfogadóval, nem az, hogy mindent benyelek, hanem a szeretet, amelyet Jézustól és az Atyától lehet megtanulni a Szentlélek által. Ez az a szeretet, amely lehetővé teszi, hogy senkit se ítéljünk el, még akkor sem, ha nem értünk egyet azzal, amit tesz, ahogy él. Ez a szeretet teszi azt, hogy a homoszexuálissal tudok beszélgetni és nem leköpködöm vagy megobálom.

Ezek a gondolatok, mondatok messzire vezetnek, sokat lehet rajtuk még elmélkedni, imádkozni és kell is, nekem is. Nem szerkesztettem meg előre ezt a bejegyzést (a többit sem), lehet, hogy még utólag bele fogok javítgatni, lehet hogy csak a kommentekbe korrigálok majd vagy írok kiegészítést.

18 megjegyzés:

  1. Ezt a blogot most találtam, ezen bejegyzést miatt:
    http://katitoth.blog.hu/2009/04/09/mire_fontos_megtanitanod_a_gyermekedet

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól körüljártad a lényeget. "Isten maga a Szeretet"! Ha hittel hagyatkozunk Rá és az Ő Szentlelkére, biztos utat mutat számunkra.
    Szép napokat!:)

    VálaszTörlés
  3. Hát ez a mindenbe kóstoljon bele nekem se jön be. De én pl. nem nevelem katolikusnak a szó szoros értelmében. Mi imádkozunk rendszeresen (közösen), eljárunk misére, éljük a keresztény életet. Mi Milánnal. A gyereknek opcionális, hogy bekapcsolódik-e. Nem nyomom össze a kezét evés előtt, nem szólok rá, hogy tegye le a kanalat, mert imádkozunk. Most még nyilván jönnek velünk a templomba, de ha 12 évesen közli, hogy ő nem jön, én soha nem fogom kényszeríteni. Én magam példa szeretnék lenni, amit ha jól és hitelesen csinálok, meggyőződésem, hogy követni fognak. Ha nem most, akkor később. Ha kamaszként meggajdul, akkor is ez lesz a hitének a gyökere és vissza fog térni. De még egyszer hangsúlyozom: ehhez az kell, hogy én hiteles és kiegyensúlyozott legyek.

    VálaszTörlés
  4. Gira, tökéletesen egyetértek.
    Kétlem, hogy bármikor is erővel összenyomnám a kezét, hogy imádkozni márpedig így kell.
    Tényleg a hitelességen van a hangsúly, csak akkor lesz keresztény, ha eléélem, hogy azt hogyan is kell csinálni.

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!

    Az a gondom ezzel, hogy "mindenbe belekóstolok", hogy ezt a világ erőlteti ránk. A hit ma már csak egy tanóra, vagy egy szakkör... S az is megdöbbent, hogy magukat kereszténynek nevező emberek mennyi mindent kipróbálnak. Mert csak úgy belekóstolnak...

    Hiányzik erről az erőteljes tanítás, azt gondolom, sok-sok templomból és istentiszteleti helyről. Mert csak azt fogom megérteni és felfogni, amiről tanítva vagyok.
    De ez már egy másik történet...

    VálaszTörlés
  6. Én sem tartom helyesnek a mindenbe belekóstoltatást. Az más, hogy gyerekeinknek tudniuk kell arról, hogy vannak sokan, akik nem Istent követik. De tényleg más erről a fejünkben infókat tárolni, mintegy általános műveltségként, vagy azért, hogy lehessen kiért a szavunkat emelni az Úrhoz. És teljesen más úgy belekósoltatni, hogy megmérgeződjön tőle a lelke vagy olyan szinten összezavarja, ami elfordítja a fejét a helyes iránytól. Szóval ebben egyetértek.

    Van valami, amivel viszont nem. De komment helyett inkább blogolok róla, mert máskülönben túl hosszú lenne... Belinkelem a bejegyzést, ha megírtam, mert az előző kommentekre és a bejegyzésre reagálok- tehát azt hiszem, hogy ide tartozik...

    VálaszTörlés
  7. Nagyon jó gondolatok! Látod, én ezt így nem tudtam még megfogalmazni, de mindig is borsókázott a hátam attól, ha a szülők azt mondták, hogy majd a gyerekünk kiválasztja melyik hitet akarja követni. Elég baj az, ha otthon nem kap szilárd talajt a lába alá. Nekem ez az egyik legfontosabb a gyereknevelésben.

    VálaszTörlés
  8. Hát, nem is tudom, én bizony tanítom a gyerekeimet imádkozni! Sőt, ha kell, összerakom a kis kezét is, és tanítom arra is, hogy hajtsa meg a fejét Isten előtt, mert mélységesen tiszteljük őt.

    Ez nekem olyasmi, hogy megtanítom köszönni az embereknek (persze, nem dől össze a világ, ha 2 évesen nem köszön még, de 5 évestől már elvárom), megtanítom a kérem- köszönöm formulákra, és nem várom meg, amíg önként és vígan leutánoz, hanem megtanítom arra, hogy ezt így kell csinálni! Sőt, arra is tanítom, őket, hogy kérjenek bocsánatot minden egyes esetben, és ezt akkor kezdtem, (egyéves koruk körül) amikor még biztos hogy egyáltalán nem értették, mit is mondanak.

    pepita

    VálaszTörlés
  9. Eszter!
    Nem érzed picit erősnek a "megmérgeződik tőle a lelke" kifejezést? Remélem, csak elírás.

    VálaszTörlés
  10. Gira, nem érzem erősnek. Nem akartam senkit megbántani, hanem az analógia miatt írtam, amit írtam. A méreg nem mindig gyorsan pusztít, de onnantól fogva, hogy a szervezetben van, a káros hatása garantált. Vannak olyan mérgek, amiknek nem ismert a halálos dózisa- tehát nem tudhatod, hogy mennyit fogyaszthatsz belőle anélkül, hogy tönkretennék a testedet. Én valahogy így értettem a többi hit megismertetését a gyerekünkkel. Az is ilyen veszélyes, ha nem körültekintően tesszük.

    A keresztény hit nem tud toleráns lenni a többi világnézettel. Azért nem, mert vagy az egyik igaz, vagy a másik. És ha én meggyőződtem arról, hogy a kereszténység az igaz, akkor nyilvánvalóan nem szeretném a gyerekemet valami más, hamis dolog követésében látni.

    Ez nem jelenti, hogy nem ismertetem meg a többi világnézettel. Sőt, amennyire lehet, nagyon korai életkorban megteszem ezt, mert a környezetében úgyis találkozik dolgokkal és kérdez. Meg nem is szeretném, de nem is tudnám elrejteni a szeme elől azt a tényt, hogy nem mindenki Jézust követi.

    A többi világnézettel kapcsolatos ismeretet nem szabadon, "válassz, amit akarsz" sugallattal adom át, hanem keresztény szemszögből, annak fényében, amit a Biblia ír.

    Remélem nem bántottalak meg. Nem volt szándékomban. De az igazság az igazság. Én így látom.

    VálaszTörlés
  11. Amíg kicsi, addig nem pakolgatom a kezét, és tuti, hogy a két évesnek nem fogom megszorítani a kezét és nyomatékosan nézni rá, hogy márpedig köszönni kell a szomszéd néninek.
    Szerinte, ha én köszönök, ha mosolygok, akkor a gyereknek természetes lesz, ez a kicsire vonatkozik, a 10 éves pl már egészen más kategória, mert itt már kiüthet a csakazért se köszönök.
    Viszont szerintem az, hogy a kicsit erősen "beszabályozom" Isten előtt, hogy márpedig így és csak így és a Mennyei Atya csak így hallgat meg, akkor az akár rosszat is szeret.
    Amitől nekem még a hideg futkos a hátamon az az, amikor a szülők villognak a gyerekkel és "néééézd, milyen szépen veti a keresztet" etc, nah így lehet szerintem igazi jó farizeusokat nevelni.
    Tudom, hogy sokat mondom azt, hogy szerintem, de ez az én véleményem, szerintem:)
    A gyerekem látja, hogy összeteszem a kezem, amikor imádkozok, hallja, hogy a napi evangélium után azt mondom, hogy Ez az Isten Igéje, látja, hogy keresztet vetek kaja előtt és majd csinálni is fogja, biztos vagyok benne. Amúgy meg volt már, hogy hasravágódva imádkoztam, mert egyszerűen abban a pillanatban azt éreztem a leghitelesebbnek. Az ima egyik definíciója: beszélgetés egy baráttal. Jézus a barátom és kétlem, hogy csak akkor hallgat meg, ha a fejem hatvan fokos szöget zár be a Bibliámmal.

    VálaszTörlés
  12. Eszter, majd várom a blogodat a véleményeről, mert ahogy írtam, ez egy első gondolat, még formálódik.
    De ahogy ismerem magam ilyen téren a formálódás sok esetben radikalizálódást jelent:)

    VálaszTörlés
  13. Eszter!
    Nem bántottál meg. Úgy gondolom, hogy minden vallásnak a jóra törekvés a célja. A jó pedig nem lehet méreg... főleg nem a léleknek. A lelket egyedül a bűn öli meg. A mondandód lényegével egyetértek, csak a megfogalmazással nem. Én úgy fogalmaznék, hogy homályosítja a látást, az AGYAT.

    VálaszTörlés
  14. Az én gyermekem még nincs 2 éves,de önszántából teszi össze a kezét ha imádkozunk és a végén ő is mondja,hogy ámen és nagy örömmel teszi!
    Nem tudom 5 vagy 10 évesen ugyanigy lesz-e,de bizom benne,és ameddig a példát látja tőlünk,és a törekvést a jóra,addig nincs baj.És sokat kell imádkozni értük,hogy szeressék az Urat és ne hagyják el!

    Úgy hiszem,ha olvassa a Bibliát,tudni fogja,hogy a sok út közül melyik a helyes!

    VálaszTörlés
  15. pepita, az, hogy nem rakom össze a kezét, még nem jeletni azt, hogy nem tanítom imádkozni!

    Gira, sajna nem elsősorban az agyat mérgezi, azt csak hülyíti, hanem a lelkét és ez sokkal nagyobb károkozás.

    VálaszTörlés
  16. Akkor nem egy malomban őrölünk...

    VálaszTörlés
  17. mary, tudom, hogy pár sorból amit a neten megpróbálunk tömören megfogalmazni, támadhatnak nézeteltérések.
    Amit ki akartam emelni, hogy szerintem kevés a példamutatás, ha a gyerekeim hitéletéről van szó.
    Talán félreértettél, amikor a fejünk meghajtásáról írtam, de bizony elvárom, hogy a kétévesem ne úgy mondjon hálát az ételért, hogy közben a tekintete összevissza kóricál és a karjait lóbálja. Olyankor kijavítom, és megmondom neki, hogy nem így szoktunk imádkozni! Tegye szépen össze a kezét, és hajtsa meg a fejét! Ha hatévesen nem engedném meg neki, hogy lóbálja a kezét imádság közben, akkor most sem teszem.
    Persze, nem várom el tőlük, hogy nyilvános istentisztelet közben az 5-10 perces közös imádság alatt végig meghajtott fővel üljenek, és összekulcsolt kézzel. Olyankor elég, ha nem zavarnak meg bennünket imádság közben.

    Ezt bizonyára minden szülő kicsit máshogy várja el, mit mikor csinálhat a gyereke. Viszont az meggyőződésem, hogy csupán a példa kevés! Túl sok példát fog látni maga körül, és ha lesz testvére, tőle is példát fog venni, még akkor is, ha kistesóról van szó. Szóval, jó megtanítani arra, hogy a sok példa közül melyik a követendő.
    Bernát még kicsike, és gondolom, hogy te is tanítani fogod őt, hogy mit miért csinálunk úgy, ahogy.
    Várom a továbbgondolt változatát a bejegyzésednek! :)

    pepita

    VálaszTörlés
  18. pepita, naná, hogy pár kommentből nehéz a másik teljes nevelését felmérni, csúnya is lenne, ha ilyen egyszerűek lennénk! Tény, hogy én sem engedném, hogy ima közbe a villával lövöldözzön, meg azt, hogy a két kezével idétlenkedve hadonásszon.
    A nem pakolom ide oda arra a szitura vonatkozik, amikor rendesen csinálja, ami kell, szóval a két kezét talán nem teszi össze, de nem is idétlenkedik és látszódik, hogy teljesen ott van. Ha idétlenkedik vagy ha direkt mást csinál, akkor az megint egy újabb eset, ami tőlünk is egészen más reakciót vár el.
    Nem tudom, hogy mikor lesz a témában újabb bejegyzés, az ilyenek bennem elég lassan érnek meg, és kell szituáció sok esetben, ami kihozza. Valahogy Isten mindig másik területen dolgozik, talán, hogy ne legyek féloldalas:)
    Tudom, egy blog idejében sok, de az is lehet, hogy majd csak egy év múlva vagy amikor újabb tapasztalatom lesz a témában, addig úgyis csak önmagam tudnám ismételni, maximum rendezettebbek lennének a gondolatok, tény, hogy már az is előny.
    Az ilyen területek amúgy is folyamatosan érnek és én még nem rendelkezhetek egy négy, sok gyerekes édesanya tapasztalatával, furcsa is lenne. Mindenki abból az élethelyzetből tud megnyilatkozni, amelyben éppen van és biztos, hogy öt vagy tíz év múlva majd pár mondatomra én is felvonom a szemöldököm, hogy nem lehettem ennyire naiv vagy de jó, hogy már nem így gondolom, a többibe meg megerősödök és megköszönöm Istennek, hogy már akkor is megmutatta.

    VálaszTörlés