Anyák napja!

Hetek óta gondolkozom ezen a bejegyzésen és azt hiszem, hogy talán majd jövőre sikerül is valami ideillőt kitalálni. Mert a szívembe még nem született meg a legjobb gondolat.

Ez a második év, hogy ezen a napon nem csak én köszöntök, hanem már engem is köszöntenek, így még bonyolultabbá vált a lényeg megfogalmazása, viszont kicsit könnyebb is, hiszen már két oldalról tudok közelíteni a témához.
Amióta Bernát megszületett, sokkal jobban értem édesanyámat és sokkal többet tudok a saját gyermekkoromról is, ami elég kapcsolaterősítő hatást fejtett ki. Ilyenkor irigylem a régi társadalmakat, amikor az asszonyoknak lehetőségük volt sok-sok generáció tapasztalatát magukévá tenni, míg mi sokszor nem látunk tovább az orrunk hegyénél, még akkor sem, ha nagyon nyitogatjuk a szemünket.
Amit édesanyaként most meg tudok fogalmazni magamnak az a kapocs szerepe, mert egyenlőre még én kapcsolom a gyermekem a nagyvilághoz, a családhoz és Istenhez. Mire felnő, ezek a kötelékek megszilárdulnak, ha jó kapocs voltam, aki nem felejti el, hogy a szálak között már nem kell tartóerőként fellépnie egy idő múlva és az átadott tudás révén biztos lehetek abba, hogy az ő kis saját szálai megbízhatóak lesznek.
És majd lesz felesége, aki kapocs lesz...