2010. augusztus 6., péntek

Tot school - 3. hét (apával) - 4. hét

Fényképhiányos vagyok, így a képzelőerőtökre kell most hagyatkoznom!

3. hét: apával
Én főleg "csak" az eredményét látom, ami jelentős. Nem nagyon tudom, hogy miket csináltak a hét folyamán, de az biztos, hogy rengeteget csavarogtak és olvastak.
Eredmény: Bernát beszédkészsége újabb fokra érkezett. Látványosan több szót használ, összetettebbek a mondatai, jobb a telefonba és rengeteget mesél.
Tapasztalat: jó néha, ha napokat tölt a másik szülővel! Hiszen más környezetet, ritmust tud számára nyújtani, mást fedeztet fel vele a világból.
Rengeteget jártak bicajjal, számítógépet szereltek és nem csak itthon, de barátoknál is.

4. hét
Az asztalok fényképeit most nem teszem fel, mert semmi újdonság nincs az első hetekhez képest, ugyanazok kerültek elő, csak más csoportosításban.
És most nem tudtam vele odaülni egy-másfél órára, mint eddig, de ez nem is volt probléma, mindig felfedezett rakta valamit és vagy egyedül eljátszott, vagy szólt valamelyikünknek. Néha mi hívtuk fel valamire a figyelmét.
A TS cuccok fiókját úgy választottam ki, hogy ha kihúzza, akkor remekül belelásson, bármit ki tudjon belőle venni. Eredményét a héten tapasztalhattuk, ugyanis Bernát rendszeresen rájárt. Sorba szedte ki a korábbi kártyákat, tárgyakat és pakolta a trambulinon, kanapén, néha hívott minket is, máskor nem.
(fel voltak tornyozva, csak hát nem értem oda időre;)
Nekem az volt a kedvenc pillanatom, amikor előszedte azokat a tárgyakat, amikkel azt néztük, hogy mi süllyed le, mi lebeg. Kihordta őket a konyhába, ott pedig apától kérte a vázát és bele a vizet. 20 percig dobálgatta, úsztatta benne a tárgyakat.
Ezt a munkafüzetet főleg a lemosható toll miatt vettem meg. Eddig csak firkálgatta, de a héten ezt produkálta:A vonalkövetés még nem a igazi;)
A fonalas feladatban is sokat fejlődött, mostmár nem kéri, hogy fogjuk az ujját, hanem maga viszi, bár nem érinti a fonálhoz és folyamatosan mondja közbe, hogy "erre, erre, erre, erre".
Legozásnál már történeteket mesél, a vonat szállítja az állatokat, a traktor felmegy a sínre, dudál neki a vonat, hogy vigyázzon, pihenő alatt az állatok kapnak enni, inni. Volt, amit mi mondtunk neki, másokat már maga talál ki. Van, hogy egyedül van, hogy velünk játszik, ilyenkor megvannak a mondatok, amit nekünk kell mondani: "anya, most te mondd!". És a jelenetek akár ötször, hatszor is megismétlődnek. Általában az adott napon nem sokat változnak, új elemek a rákövetkező alkalmakkor adódnak hozzá.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyesek vagytok!

    Már kérdezni akartam, hogy a Peppa Piges könyveket hol szereztétek be. És most ez a lemosható tollas munkafüzet tetszett meg nagyon. Hol találsz ilyen kincseket?

    Tünde

    VálaszTörlés
  2. Peppa könyveket anyukám hozta Angliából, de idegennyelvi könyvesboltba láttam már, meg ahol van a Ladybird sorozatból könyv, ott tudnak rendelni, mert ez adja ki.
    Szegeden az Oskola utcán van ilyen.
    http://www.angolkonyvek.com/index.php?mmBID=1f520498e6cd13eac2a8b10008b8c49e
    Valamint szerintem itt érdemes még körbenézni. A Ladybird könyvek olcsóbbak, mint amennyiért a boltban láttam.

    Tollas füzet, ezt a print kerben találtam, szintén Szeged. Igazából nem ezt kerestem, de mostanában bárhol, bármilyen boltba járok, mindig lesek mindent, hogy mit lehet felhasználni. Mióta sokat agyalok ezeken, teljesen ráállt a szemem. És érdemes időt szánni rá, szerintem.
    Amugy háztartási boltokba lehet még igazán jó dolgokat találni.

    Filcet szerintem külön is lehet venni és nem kell spec füzetet venni hozzá, hanem a szimpla gyakorlót vágd fel lapjaira, tedd bele műanyag lefűzőbe (néhol bugyi névre hallgat), és a műanyagra lehet firkálni, ugyanúgy le lehet mosni. És érdemes más filcet is kipróbálni, mert van olyan, ami nem ilyen speckós vízzel lemoshatós, de simán le lehet törölni.
    Remélem segítettem.

    VálaszTörlés
  3. Öntapadós fóliáról sima vízzel, sőt nedves ujjammal is le lehet törölni a vizes alapú filctollat, én ilyet ragasztottam a kifénymásolt és kivágott íráselőkészítő feladatlapokra. Ezzel csak az a baj, hogy szerintem az izzadt kis kezével is bele tud törölni véletlenül a sját munkájába. Én ezt fogom kipróbálni, ha hazajönnek a fiúk Ű(nagyiznak), majd meglátjuk hogy működik a gyakorlatban.

    VálaszTörlés