2010. augusztus 4., szerda

A kórházi kegyelem részleg

A három napnyi benntartózkodást négyre emeltük, mert utolsó napra besárgult, nem volt magas az érték, de inkább nem kockáztattunk.
A rendszer, vacak, borzalmas, nem ember számára való és a legnagyobb megdöbbenés, hogy mindehhez, az tapasztaltam, hogy a nővérek, a csecsemősök, a védőnők, az orvosok kedvesek voltak, türelmesek és megdöbbentően sokat mosolyogtak.
Az egyik nap a doktornőhöz sorba hozták a gyerekeket és a védőnő, aki segített, neki adták először oda a babát, mindre rámosolygott, de kb úgy, mint aki havonta lát csak újszülöttet. Én ámultam és bámultam.
Az Úr úgy rendezte, hogy most alkalmam nyílt kipróbálni a privát szoba kényelmét. A múltkor is szerettem volna, de sajnos mind foglalt volt.
Ezért is szerettük volna, hogyha már napokra távol kell maradni Bernáttól, akkor tényleg megtörténjen az egyik fontos szempont: pihenhessek!
A múltkor a kegyelem része az volt, hogy két remek szobatársat kaptam, mindketten harmadik gyerekkel voltak benn és rengeteget tanultam tőlük!
Most azonban a teljes nyugalomra vágytam és extrán kijutott belőle, amit nagyon köszönök Zsoltnak, hogy az ilyen extra igényeim se kerültek hátra a fontossági listán.

Kaleb az első pillanattól kezdve velem lehetett, minthogy sokat kellett várni, hogy az előző beteg hazamenjen, meg kitakarítsák a szobát, így a megőrzőben tanyáztunk, végig együtt, már az első órában is ügyesen elkezdett szopizni.
Átkerültünk a szobánkban és közös punnyadás, Kaleb kihasználta, hogy végre tényleg csend van és egész több órán át aludt, majd evett és aludt. Én nem voltam fáradt, naná, amennyit előtte pihiztem, és amilyen jó szülés volt, nem is illett volna. Így nekiálltam olvasni (és még jó, hogy vittem be könyvet, A koppányi aga testamentuma). Majd kétségbeesve hívtam Ildit, hogy hozzon enni és könyveket:)
Az étel, hát igen, azon az se javított, hogy kedves emberek hozták! A kinézete valami borzalom, de az íz még ezt is felül tudta múlni, arról nem is beszélve, hogy volt itt karalábé levestől kezdve minden zöldbabig. Ildi és Zsolt látott el, jelentem mindkettejük anyukája elért a konyhaművészet csúcsát, így hatalmasakat ettem.
Ami a botrány kategóriája volt: nincs tea, vagyis van reggel és este egy-egy bögrével. Ha valaki az étkezések után, között szül, ne is számítson arra, hogy bármit tudnak neki adni. semmit. És jönnek az orvosok, hogy igyunk sokat, ja. Így folyamatosan hordtak be innivalót is.

Kalebbel mindig minden rendbe volt, már első nap mérhető mennyiséget evett, minden vizsgálatnak az lett az eredménye, hogy minden rendben. És a gyerekorvos azt mondta, hogy aki teremtette, az adja hozzá a használati utasítást és a párnám melletti rózsaszín zippzárosra bökött;)
Mindenki kérdezgette, hogy honnan jött a név és sokszor megdöbbentették egymást a kollégák, amikor valaki megmondta, hol is lehet Kalebről olvasni és ki is ő:)
Volt egy angolul beszélő orvostanhallgató lány is, akivel nagyon jókat lehetett beszélgetni, csudi jó volt angolozni is egy kicsit, mindig feldobta a napom, még jó, hogy sokmindenbe besegített, így napjában többször is rámnyitotta az ajtót.
Többször előfordult, hogy amikor be kellett vinni a gyerekeket, mert ilyen olyan vizsgálat, fürdetés etc volt, akkor nem várták meg a hivatalos kiadási időt, hanem sokkal hamarabb kihozták. Volt egy védőnő, aki minden szabad pillanatában a bent síró gyerekeket horda ki az anyukához, pedig még csak nem is tartozik a munkaköri leírásához!
Volt gyógytornász, aki minden nap végigjárta a szobákat és nagyon remek kis tornát tartott, annyira áldásos volt.
Zsolt is be tudott jönni néha, sőt, még Bernáttal is tudtam találkozni, akit ugyan be nem engedtek, de az udvaron együtt lehettünk egy kicsit. Örült neki nagyon (hát még én), játszottunk, beszélgettünk és a végén nem értem sírt ám, hanem azért mert a kedvenc teáját hozták nekem és meglátta, tehát addig ő el nem indult, míg azt oda nem adtam neki;) Meg különben is mentek Tiszát, meg hidat nézni, ahhoz kell a teatartalék!
Körülbelül így teltek napjaink a kórházban, sok sok ilyen apróság volt még, de összességében nagyon békés napok voltak.
Persze a legszebb pillanat az egészben az volt, amikor hazaértünk, együtt, mind a négyen az Úr kegyelmében!

4 megjegyzés:

  1. Hát sok minden eszembe jutott a mi legutóbbi kórházban tartózkodásunkról - na az nem ilyen volt. Egy valami volt csak ugyanaz, a kaja! nekem is úgy hordták még az innivalót is - hogy ki ne dőljek. na de mondhatjuk, hogy legalább adnak enni - nem úgy mint pár éve mondta Ukrajnából egy ismerős, hogy mindent vinni kellett a kórházba.
    Na a gyógytornász meg igen luxus - milyen jó, hogy ilyen viszont van... nálunk nem volt.
    A nevetek is nagyon tetszik és ha hiszed ha nem, nekünk is eszünkbe jutott, csak nem voltunk elég bátrak hozzá! :)

    VálaszTörlés
  2. Szívem szerint én lemondtam volna az ennivalót, ne kelljen kifizetnie a kórháznak és ne kelljen kidobni, mert a szívem szakad meg, amikor ilyen mértékű pazarlással találkozom. Márpedig ez az. És szerintem a készítőre ezzel talán lehetne nyomást gyakorolni, mert ugye most kényelmes helyzetben van, mindenkinek szállít, ha megeszi, ha nem. Általában nem, mert a legtöbb embernek tekintélyes pakkokat hordanak be. Ha le lehetne mondani és szembesülne azzal, hogy hát igen, a felére csökkent a kereslet, kénytelen lenne változtatni. Addig garantáltan nem fog.

    A gyógytornász tényleg fantasztikus volt, minden nap végigjárja az osztályokat! Dokim is nagyon elismerően nyilatkozott róla!
    Régen pilates-re jártam, természetesen utána olvastam, hiszen annyi new age van a konditermekbe is, hogy így biztosabbnak éreztem. De a lényeg, ami lényeg, azt is egy gyógytornász fejlesztette ki, a lábadozó katonáknak. Alig várom, hogy megint csinálhassam, csak abba sok a hasprés, amivel így 10 nap után se kellene még próbálkozni.

    VálaszTörlés
  3. Pilates-ről én is olvastam! Ki is próbálnám, de egyelőre nem fér bele a 3 gyerekes létbe, pedig már ugy tudom a közelünkben van ilyen... hiányzik is a mozgás - azon kivul hogy csomót hajlongok, meg hurcibálom Simont nem sok mindent csiálok azért, hogy kondiba legyek! :(

    VálaszTörlés
  4. Emlékszem, mikor anno elkezdtem a flylady-t, ugye abba benne van a napi 15 perc mozgás és biza néha volt bennem olyan, hogy jaj, ma annyit szaladgáltam egész nap, az is ér 15 perc mozgást. És magamra kellett pirítanom, hogy biza az azért nem ugyanaz, mint a normális edzés!
    Pilátes tőlünk konkrétan 100 méterre van:) Ok, lehet, hogy megvan az 200 is. Még nem néztem meg az órarendjét a teremnek, de majd a hatodik hét után elsétálok arra. Jól jönne heti két alkalom.
    Ha minden jól megy, akkor három hónap múlva jön a babaúszás, meg Bernáttal is járni fogunk le úszni, konkrétan ugyanoda, meg egymás után van a kettő, talán néha én is tudok majd meghajtani 10 percnyi gyorsot.
    Éééééés, idén én is korcsolyázhatok, szóval már nagyon várom az idei szezon kezdetét és szerintem Bernátot is felviszem a jégre, van kétsoros neki.

    VálaszTörlés