2009. december 13., vasárnap

Örömbe öröm

Advent harmadik vasárnapján, amikor azt a gyertyát is meggyújthatjuk, amely az örömöt jelképezi, egy örömteli hírrel szeretnék nektek szolgálni.
Júliusban kisbabánk fog születni!
Nagyon örülünk neki, máris aktív tagja a családnak, mert folyamatos émelyegetéssel jelzi, hogy itt van és számoljunk vele! Amikor orvosnál voltam már hat hetes volt és 6,01 mm. Jól lehetett látni, hogy ver a szíve, csuda jó élmény volt.
Bernát ügyesen mondja és mutatja, hogy a kisbaba benn van a pocakban.
Gyorsan fel is elevenítettem barátnőmmel a kapcsolatot, akivel végigtelefonáltuk Bernát pocaklétét, és sajnálkoztunk egyet, hogy azóta nem sokat beszélgettünk. Viszont most minden vizsgálat és újabb információ telefonra fog késztetni.
Ami még külön öröm, hogy két nagyon kedves barátnőm is kisbabát vár, igazi megtiszteltetésnek érzem, hogy belekerültem ebbe a válogatott társaságba. Sajnos messze laknak, cserébe az Úr olyan telefont adott a kezünkbe, amelyen ingyen beszélgetünk, konferenciát még nem tartottunk, de esélyes;)

Most a sokat pihenek és mesélek Bernátnak időszakot élem, amikor csak tudok leülök, mert mással nem tudok csökkentei az egész nap jelenlevő hányingert és mindig bízom benne, hogy Bernát nem kér kolbászt, amikor apa nincs itthon. Új területet is felfedeztünk, úgy mesélek, hogy nincs könyv, csak ülünk Bernáttal a kanapén, figyel rám és hallgat, hihetetlen, hogy már tud ilyet is.

Apával pedig tervezgetünk, ismét hozzányúlunk a lakás megszokott rendjéhez, tegnap már mérőszalagoztunk is. Ezután szokott az jönni, hogy a netről elkezdünk képeket lementeni, amin nekünk tetsző ötletek vannak, utána jót nevetünk, hogy főleg ugyanazokat töltöttük le.

8 megjegyzés:

  1. Szívből gratulálok az örömteli hírhez! Kučera Klári

    VálaszTörlés
  2. Szeretettel gratulálok most már publikusan is. :)

    VálaszTörlés
  3. Gratulálok! Örömteli babavárást kívánok.

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük, köszönjük:)
    A gyermek nyilvánosságra vágyott, mert ma reggel alig volt hányingerem;)

    VálaszTörlés
  5. Szívből gratulálok, és nagyon sok boldogságot kívánok nektek! Nagy Andrea

    VálaszTörlés
  6. gratulálok!

    és egy hírt is csatolok: egy közös ismerősünk ma szült fiút. :)

    pepita

    VálaszTörlés
  7. Jaja, láttam, meg kaptam mailt is, nagyon szépek! Sok sok áldást az egész családjuknak!

    VálaszTörlés
  8. Hát ez remek hír! Nagyon örülök Nektek! ;)

    VálaszTörlés