2009. október 19., hétfő

A mi tanulós sarkunk


Rendben, tanulástól még messze állunk. Néhány éve még én görnyedtem ugyanezen a helyen, szigorlatra készülve, igaz akkor a felhajthatós, ma bocis kép keretének szolgáló asztal fölött.
Bernát most kapta ezt a kis asztalt és a két kis székkel. Sejtettük, hogy tetszeni fog neki, de azt nem, hogy ekkora sikert fog aratni. Egészen elalvásig, állandóan az asztalhoz ment, ott kellett neki Kipkoppot olvasni, rajzolni, játszani. Az ő kis birodalma. Az otthonoktatásnál kihagyhatatlan a megfelelő tanulási környezet kialakítása, azt hiszem mi megtettünk egy újabb lépést, tény, hogy ebben a lépésben már Bernátnak is nagy szerepe volt, hiszen ő reagált hatalmas mosollyal.
A következő lépés az lesz, hogy előveszem kreatív oldalam és papír-, ceruza-, zsírkréta- és egyéb tartókat alkotok. Hiszen a rajzolós asztalnak az az egyik erőssége, hogy akkor mehet oda tevékenykedni, amikor csak akar.
Ha valakinek van jó ötlete a felsoroltak tárolásával, meg az egész kis sarokkal kapcsolatba, írjon, írjon írjon, mert még annyi alakítani, csinosítani való van.

4 megjegyzés:

  1. Eü. papír guriga, kéztörlő guriga bevonása színes papirokkal, Ezek különböző magasságra "szabhatók", több öszeragasztható. Ha tönkremegy, esetleg megunjuk, olcsón megússzuk a cserét. Vagy: üres konzerves doboz - "veszélytelenítve" - bevonása szalvétával. Sok jó ötletet Nektek:)

    VálaszTörlés
  2. Háát, ilyen gurigákkal mi nem rendelkezünk: kéztörlőt nem használunk, wc papírból a meg a nagy "ipari" tekercseset vesszük a metróban, amilyeneket az intézményekben használnak, mert nagyon jó a minősége és sokkalta olcsóbban jön ki. Ennek azonban nincs olyan tuti gurigája;) Valamit valamiért:)
    Konzervdobozról viszont át lehet nyargalni a tápszeres dobozra, nem kell felsikoltani, nem kap Bernát tápszert, de sok sok ismerős gyerek igen és a doboza nagyon jó, és kunyiztam is belőle egy csomót, bár inkább azt mondták, hogy jaj vidd csak, na ne már csak ennyit vigyél még, nekem nincs szívem kidobni, de már annyi van.
    Szóval az újrahasznosítás jegyében a szomszéd szemetét is használjuk:)

    VálaszTörlés
  3. Nem mertem beírni a tápszeres dobozokat, pedig nálunk is rengeteg van belőle. Sajnos azt kellett inniuk a fiúknak :(
    Mindent azokban tárolok, építkezni is tudunk belőlük, és lehet rá szalvéta-technikázni is, nagyon szép. És az öntapadós tapéta is remekül mutat rajta. Próbáld ki!

    pepita

    VálaszTörlés
  4. pepita, írd fel nyugodtan, senki sem fog megdobálni, mert tápszert ittak a gyerekeid. Gondolom nem az volt a helyzet, hogy dőlt belőled a fincsi tejcsi és direkt nem adtál nekik.
    A szalvéta technikát még soha sem próbáltam, pedig tudom, hogy nem egy nagy durranás, de valahogy eddig kimaradt.
    Most hirtelen az jutott az eszembe, hogy karácsonyra ugye az ember lánya csinál ajándékba mézeskalácsot, meg egyéb sütiségeket, ilyeneket lehet karácsonyi szalvétázott dobozba belekrakni.
    Meg még egy Mikulásra nem kell Mikulásos zacsit venni, hanem a meglevő tápszeres dobozt Mikulásos szalvétázni.
    Sőőőt, adveti naptár: 24 dobozból;)
    Húha, pedig még egész kótyagos vagyok:)

    VálaszTörlés