2009. május 26., kedd

Tégy javaslatot egy jó regényre!


Kicsit elmaradtam az "ezt olvastam" bejegyzések sorában, pedig nem hanyagoltam el ezt a területet sem, csak épp nem írtam róla.
Viszont most napok óta azon gondolkodom, hogy mit olvassak. Kedvet érzek egy jó regényhez, de még azt sem tudnám megmondani, hogy milyenhez. Úgy tudnám meghatározni,hogy ragadjon magával a történet és irodalmilag is igényes legyen. Tudom, ez a nesze semmi, fogd meg jó határát súrolja:)
Várom a sok sok javaslatot és ötletet!
Addig is Ezekiel prófétát olvasom, mert nagyon rákaptam:) A közösségben is a prófétákkal fogunk foglalkozni a nyáron.

15 megjegyzés:

  1. Tova Mirvis: A betért
    http://www.polc.hu/konyv/a_betert/170752/
    pár éve olvastam, akkor nagyon tetszett.

    VálaszTörlés
  2. Ez tetszik, első olvasatra egész jónak tűnik!
    Ha az első ajánlat ilyen jó, vissza ne fogjátok magatokat:)

    VálaszTörlés
  3. C. S Lewis: Míg arcunk nem lesz
    Psziché története a nővére tollából. Kb egy hónapja olvastam, nagyon jó! (Ahogy ez várható is, ha egyszer C.S.Lewis írta:)

    VálaszTörlés
  4. Philip K. Dick: Álmodnak-e az andoridok elektronikus bárányokkal?
    Életem legjobb sci-fi regénye. Arról, hol kezdődik (vagy hol ér véget) az ember.

    VálaszTörlés
  5. Ja, egyébként a Bernabeu az Viktor. És ha már így alkalmam nyílik még egy üzenetet küldeni, ajánlok még egy regényt. Frank Peretti: Ez élet sötétsége. Angyalok és démonok harcáról. Teológiailag is kóser. (Nem én mondom, hanem egy szakértő.)

    VálaszTörlés
  6. Ezt a fotódat csináltam én???
    Kösszencs az eddigi könyvtippeket, a sorrend is tetszik:)

    VálaszTörlés
  7. Frank Peretti Ez élet sötétsége c. könyve tényleg nagyon jó. Meg a folytatása, az Áttörés a sötétségen című is. Az még az elsőnél is jobb. Mondhatni letehetetlen, pedig több száz oldalas, de nagyon jó. Viszont teológiailag nem kóser. Az az alapkoncepciója, hogy az angyalok az imádságainktól függenek: hogyha sok szent imádkozik, attól megerősödnek, és képesek lesznek győzni. Ezt semmilyen ige sem támasztja alá. Az angyalok nem függnek tőlünk. De Isten terveinek a beteljesedése igen. Bernabeu, azaz Viktor, nem kioktatásnak szántam, hanem helyreigazításnak. ;)

    VálaszTörlés
  8. Ja, és ettől függetlenül én is ajánlom elolvasásra. Biztosan a hatása alatt leszel napokig... :)

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Kedves Eszti!A könyv szerint (ha jól emlékszem), nem az angyalok ereje függ a szentek imádságától, hanem éppen az, amit te írsz, vagyis Isten terveinek beteljesedése. Az angyalok csak annyiban függnek a szentek imádságától, amennyiben Isten terveinek (mint a születendő vagy már meglévő eszmék hordozói) beteljesítői. Ha jól emlékszem, az angyalok nem gyengék, csak Isten felhatalmazására várnak, hogy megtehessék, amire küldték őket. Ilyen formán szerintem nincs különbség a kettő között: amit te írsz, és amit a könyv. V.

    VálaszTörlés
  11. Ami teológiailag pontatlan a könyvben, az az, hogy az angyaloknak fizikai szituációt (vagyis elhelyezkedést a térben) tulajdonít, mintha testük lenne. Persze ezt egy ember nem is tudja máshogy elképzelni, ezért ennyi antropomorfizmust meg lehet engedni. Ezeket egyébként nem magamtól mondom (nem vagyok ilyen okos). Egy katolikus teológus ítélte meg egyszer régen. És az ő ítéletében feltétlenül megbízom, mert idősebb, sokkal okosabb és tapasztaltabb nálam. Üdv. V.

    VálaszTörlés
  12. Ja, és igen. Ezt a fotót csináltad :)

    VálaszTörlés
  13. Ti most összebeszéltetek, hogy kedvet csináljatok a könyvhöz és ezt vegyem előre:)
    Pedig nem fogom ám:) Maradok az itteni sorrendnél:)

    Most, hogy olvastalak titeket, egy régi emlék ugrott be, első éves teológus koromban két nagyszerű filozófus tanított, akik az órákon kívül a csodáról vitatkoztak. Minthogy ők tényleg filozófusok voltak és nem mindig tudtak ilyen mérvű gondolkodásból kilépni, az órákon mindig elmondták, hogy éppen hol tartanak, hol állnak, milyen nézeteket ütköztettek.
    Sajnos első éves voltam még ekkor, alig értettem őket, de azt tudtam, hogy egy csodának vagyok a részese. Ez alapozta meg teológusi mivoltomat:)
    Úgy emlékszem, hogy jegyzeteltem is ezeken az órákon, elő fogom keresni azokat a jegyzeteket:)

    VálaszTörlés
  14. Szia!
    A mamamiról keveredtem ide, és én is bátorkodom ajánlani egy(-két) könyvet:
    Robert Fulghum: A harmadik kívánság.
    Két kötetes, folytatásos, de nekem spec. az első jobban tetszett. És az összes többi könyve is nagy kedvenc, bár azok nem regények, inkább novellák. (Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes, O-ó, Már lángolt, amikor ráfeküdtem, stb.) Alaptémái általában az élet apró-cseprő, vicces és mégis mély(ebbre vivő) történései.

    VálaszTörlés