Ezt látom az ablakomból

Mondhatni egy lényegtelen, ám számomra most mégis nagy jelentőséggel bíró információ, ezt látom az ablakunkból.

Örülök, hogy szép, örülök, hogy kedves, mesés utcában lakunk és örülök, hogy minden nap látom a naplementét, az északról jövő viharfelhőket és a többi felhőformát.

De hogy miért is vált ez hirtelen ilyen fontosság? Mert az elmúlt körülbelül tíz hétben elég sok időt kellett a szobában töltenem. Nincs semmi baj a kisbabával, velem sincs :) Bár nem igazán vagyok abban az állapotban, hogy túl sokat szaladgáljak. Nem vagyok veszélyeztetett terhes, nincs semmi komplikáció, csak a normálisnak mondható első trimeszteri rosszullétek kicsit nagyobb arányban jelentkeznek, mint az két lábon elviselhető lenne, valamit esélyes, hogy nem olvasták a szakirodalmat vagy elszámoltak valamit, mert az első trimeszter már véget ért, hányás, szédülés, hányinger, rosszullét, émelygés, összesés viszont úgy döntött, hogy még marad egy kicsit.

Istennek hála Zsolt továbbra is itthon dolgozik, nem is tudom, de komolyan, ötletem sincs, hogy mit csinálnánk, ha nem ezek lennének a körülményeink. Így viszont hatalmas teher hárul rá és én sokszor érzem azt, hogy nagyon nincs ez jól. Kijut neki a háztartás nagy része, a gyerekek és még dolgoznia is kell. Áldott ember, soha egy panaszszava sincs, és bár látom hogy fáradt, nem puffog, hanem inkább esténként, nyugodt pillanatokban azon gondolkodunk, imádkozunk, hogy mit csináljunk másképpen, hogy kicsit könnyebb legyen egy nap.

Elkezdtük a területeket rangsorolni, hogy mik a legfontosabb, legsürgetőbb, egyáltalán nem elhanyagolható részek, és hol vannak azok a pontok, amikre egyenlőre nyugodtan rá lehet csukni az ajtót, mert nem baj, elhagyható, elnapolható.

Lekvárt nem főztem idén, és nem is fogok, az biztos :) Vasalás, hát, hm, pedig én szeretek vasalni.

Két hónapon keresztül a konyhába sem bírtam kimenni, mert minden illattó, szagtól azonnal rosszul lettem, és nem akartam, hogy a már meglevő pakolni, mosogatni, elkészíteni valón kívül még mást is kelljen takarítani. De mostmár tudok mosogatni, újra :)

Programokat lemondtuk, jelenleg az is örömmel tölt el, hogy a kötelező vizsgálatokon meg tudok jelenni, a védőnőm nagyon figyelmes, inkább kijön, szervezi az időpontokat, hogy akkor inkább két hét múlva menjek, hátha jobb lesz, összevon, ötletel, muszáj lesz kideríteni, hogy mit szeret a legjobban :) mert ahogy a munkáját végzi, az számomra megfizethetetlen.

A babával kapcsolatban így mindent meg tudunk tenni, hogy biztonságban fejlődjön, növekedjen és felelősségteljesen tudjuk kezelni a kialakult szituációt, de azt sem szabad elfelejteni, hogy vagy három bátyja! Értük is pont akkora felelősséggel tartozunk, ők is fejlődnek, növekednek, nekik is szükségük van ránk. A következőkben róluk fogok majd írni, bár szemfülesek már észrevehették, hogy a közösségi portálra posztolt képek között elég sokszor szerepel az ágy széle :)