2011. január 6., csütörtök

Szaloncukor osztogató

Tegnap közin négyen voltunk, de nem is ez a lényeg, hanem Bernát egyik cselekedete.
Vacsorázott és kinn volt egy tálkában a maradék szaloncukor{a fincsi házi}, mondtam neki, hogy ehet belőle és majd hozzon a lányoknak is.
Én visszamentem a szobába, mert épp a tanítás utáni beszélgetésben voltunk benne, egyszercsak megjelenik Bernát, kezében a szaloncukrok, ad a két lánynak, majd nekem, Zsoltnak, és magának is.
Én elsőre arra gondoltam, hogy belemarkolt és pont jó mennyiség került a kezébe, de visszagondolva arra, hogy milyen tudatosan osztotta, hogy látszott rajta, hogy tudja, hogy neki is maradni fog egy. Főleg, hogy amikor nemem adta, mondtam is neki, hogy az legyen csak az övé, de nem kérte.
Sok esélyes a dolog, de belefér az is, hogy kint végiggondolta, "kiszámolta", és úgy hozta be.
Megszámolni tud 15 -ig, de azt kiszámolni, hogy hányan vagyunk, mindenkinek vinni, és hogy ő se maradjon ki;) egy kicsit bonyolultabb művelet. Nem tudom, hogy milyen módszert alkalmazott, de sikeres volt.

Azt pedig, hogy belemarkolt vagy megtervezte-e, mindenki döntse el maga:)

De csillagszóróval rajzolni biztosan tud, íme:

2 megjegyzés:

  1. Az semmi, hogy számolni tud, de még az osztás sorrendjét is helyesen tudta! :)))

    VálaszTörlés
  2. Igeeeen:)
    Bernát rendkívül illedelmes!
    Nekem még van mit fejlődnöm ezen a téren;) De minthogy látom, hogy neki milyen jól megy és nem akarom, hogy esetleg az én nem mindig a legilledelmesebb példám utánzása miatt fejlődjön vissza ezen a területen, úgyhogy hajrá nekem:)

    VálaszTörlés