2011. január 4., kedd

Nyüszi ellen torna

{Itt pont ugrik;)}
Sajnos nem tudunk olyan sokat lakáson kívül tartózkodni, mint amekkora mozgásigénnyel rendelkezünk, és nem véletlen a többesszám, mert velem is előfordul, hogy mindenem elkezd fájni, észrevetetve velem, hogy a minimál mozgástól pusztulnak az izmaim {lehet, hogy nem, nem értek hozzá, de én így érzem}.

A torna nincs beiktatva úgy a napirendbe, hogy ekkor és ekkor tornázni kell, hanem amikor szükségét érzem, tornaóra következik.
Ilyen eset lehet, amikor Bernát túlpörög és irányított mozgásra van szüksége, hogy ne legyen sírás, sérülés a fékevesztettségből.
A másik, amikor tudom, hogy nem lehet még fáradt, de folyamatosan azt mondogatja, hogy álmos és láthatóan nyűglődik.

Először mindig szaladunk egy kicsit, a szobákba körbe lehet futni, így a minimális tér ellenére egész jó futópályánk van. Általában Bernát szalad elől, mi meg nyargalunk utána Kalebbel, aki végigkacagja a bemelegítés.
Majd az a feladat, hogy minden körnél ugrálni kell a trambulinon, amíg egyszer eléneklem az "Ugráljunk, mint a verebek" szerintem förmedvény dalt, de erre mindig ugrálni kezd, úgyhogy amíg jobb motiválós dalocskát nem találok, marad ez.
Két-három ilyen kör után újabb eszköz következik, a henger/alagút. Git blogján már láthattatok róla képeket:) Végigfektetjük a trambulin felé vezető úton. Így egy kör: szaladás, kúszás, ugrálás.Tíz kört szoktunk csinálni, utána megyünk inni;)
Most gondolkodom azon, hogy Kaleb tornázóját is bevetem, az alatt át kell majd bújni.

Ha valami gyors nyűglődésnyiffantó kell, nálunk a sláger a Húz-húz engemet dalocska, Kaleb ül az ölembe, Bernát velünk szembe, fogják egymás kezét, és lelkesen énekeljük.

Gyűrűn hintázni is szokott, megmutattuk neki Csollány egyik videóját, hogy hogyan is csinálják ezt a nagyok. Több se kellett, másnap már a feje fölé pakolgatta a lábát.

Ééés, Bernát ma már egészen ráérzett arra, hogy hogyan kell lökni a hintát. Persze még hosszú az út odáig, hogy teljesen automatikusan menjen, de nagyon ügyes volt.
Kaleb pedig lelkes figyelője volt az eseményeknek:)

5 megjegyzés:

  1. Azt hiszem azt a hengert be kéne nekünk is gyorsan szerezni! Itt is hasonlóan kell levezetni az energiákat...

    VálaszTörlés
  2. Git, Tünde blogján is lehet ötletelni:
    http://zsoffancs.blogspot.com/2011/01/igy-jatszunk-mostansag.html
    Ilyen számos habtapit már mi is terveztünk beszerezni.
    Labdadobálás nálunk is megy, horgolt, selejtes pólóval kitömött labdácskákat a kosárba:)

    VálaszTörlés
  3. Mekkora a trambulin átmérője? Már én is tervezem, hogy veszünk egyet, mert az alattunk lakók nem nagyon díjazzák a lányok ugrálását:-( Bár fogalmam sincs, hová fogom tenni...

    Alagút nálunk is van, azt nagyon szeretik:-)

    VálaszTörlés
  4. Mariann, a számos habtapi a tuti sztem. Értelmes is, és nem is esik szét.Nekünk nagyon pici darabokból áll, ami van, képtelenség takarítani tőle, felszedésnél hullik ki minden, úgyhogy hátulról lecelluxoztam...
    Itt a bababoltban ilyen van:http://www.bebibolt.hu/index.php?main_page=product_info&products_id=255 ha nem találsz olcsóbbat, csívesen veszek neked, aztán ha erre jársz odaadom :)

    és köszi a belinkelést :)

    VálaszTörlés
  5. Akkor jó, hogy mi is a számosat néztük ki;)
    Megyünk fel február elején, még egyeztetünk addig:) Köszi, hogy megveszed majd, ez nagy segítség, mert akkor nem kell rengeteg helyre elmenni.

    VálaszTörlés