2010. december 22., szerda

Noé Bárkája karácsonyi party


Végre egy team alkalom, amikor nem szolgálunk, nem szolgálatot készítünk elő, nem felmerülő problémákat oldunk meg és még csak nem is színdarabot próbálunk. Egyszerűen most csak közösen együtt voltunk és mennyire jó volt.
Készítettünk karácsonyfát, mindenkinek körberajzoltunk a tenyerét, kivágtuk, és gyurmaragasztóval elhelyeztük a falon. Díszítettük is. Közben karácsonyi dalokat hallgattunk bakeliten, és a lakás minden pontján beszélgetések folytak, valamint lelkesen pakoltuk magunkba azt a sok finomságot, ami az asztalon és a leterített vasalódeszkán várakozott.
Pásztorok, pásztorok, majd imádság után következett az ajándékozás, amolyan együtt örülünk, van időnk, komótosak és fergetegesen jókedvűek vagyunk módon. Az egyik eszmei koordinátort kértük meg, hogy tegyen javaslatot, milyen szempont alapján válasszuk ki az első ajándékozót. A legvilágosabb kezdte, azaz a tiszta szemű parasztfiú;). Ajándék átadás kommentálva, az ajándékozott megáldása és lelkes figyelés, hogy mit kapott az ajándékozott.
Nem is emlékszem, hogy mennyi ideig tartott az egész, de hogy rengeteget nevettünk, az biztos, ráadásul olyan jó és eltalált ajándékok voltak. Egyszerűen már azáltal is megajándékozottnak éreztem magam, hogy megnézhettem, hogy mit kapott a másik!
Majd jött a vacsora szabadon, cement kinézetű gombakrémleves {tényleg olyan, na de az íze, nyammi} és csirkehusval töltött vastag csőtészta, nyakonöntve spenótos paradicsommal. Elfogyott!
És koccintottunk, köszöntőt mondtunk egy leadott és megvédett szakdolgozatra{4}.
Este még az egyik lánykával megnéztük az Igazából szerelem című filmet, ami minden évben előkerült.
Valóban ünnep volt, nem csak vacsi, ajándékok etc.
Előreláthatólag nem csak egy év múlva lesz hasonló alkalom.

3 megjegyzés:

  1. júúú, de jó lehetett! A régi ifis karácsonyokat juttatta eszembe, mikor mindenki húzott valakit és az ajándék mellé verset kellett írni az illetőnek... Nálunk sajnos az ifivel ezek a szép esték is véget értek. És hiányoznak.
    Amúgy te mit kaptál? én kis kíváncsi... :)

    VálaszTörlés
  2. Én egy eszméletlen jó fülbevalót, olyat, amilyet soha se vennék magamnak, mert valahogy nem az ízlésem
    ÉÉÉs természetesen eszméletlen jól áll, Zsoltnak is nagyon tetszik. Azóta minden nap ezt hordom. Meg Bernátnak volt a csomagban kreatívolható Mikulás alapanyag.
    Oh és még egy karácsonyos igekártya.

    Rossz lehet, hogy véget értek az ilyen esték, én nagyon szeretem. Idén külön a primer közinkben, az Aharajban nem tartottunk ajándékozást, mert mindannyian itt voltunk ezen az estén, de azért karácsonyi alkalom volt, itt volt az egyik barátunk, aki mindig eljön erre a karácsonyi közire, pizzáztunk és filmet néztünk. És Zakariás imáját olvastuk, mire az egyik lányka mondta, hogy muszáj megmutatnia erről egy dalt, gitár elő és megértem, hogy el akarta énekelni.
    Szóval ez is szép este volt.

    VálaszTörlés
  3. Játékra hívott Kikocs, én pedig Téged! Nézz be hozzám!
    Áldott, békés karácsonyt kívánok Neked és kedves családodnak! Erika

    VálaszTörlés