2010. május 30., vasárnap

Pénteken Móra múzeum - pillangók, kortárs festők

Pénteken Kilikéékkel múzeumban voltunk. Megnéztük a tajvani pillangókat, azaz a Pillangók zöld szigete című kiállítást. Nagyon nagy élmény volt mind kicsiknek, mind nagyoknak. Bernát tátott szájjal figyelte őket, én nem különben;)
Mithogy ezek a lepkék itt keltek ki, így természetes nekik, hogy emberek vannak körülöttük és nyugodtan repkednek, esznek, és egészen közelről is meg lehet nézni őket, mert nem szállnak el és a fejünk körül is röpködtek. Ez különösen akkor volt érdekes, amikor a nagyobb, mint a tenyerem példány tette ezt.
Bernát azóta is mesélni, hogy láttuk repkedni a pillangókat és ették a virágot, a beépített szívószál megjegyzésem osztatlan sikert aratott nála.
Az emeleten kortárs festők képeit lehetett megnézni (Csontvárytól Szőnyiig), volt amelyik tetszett neki, bár itt a szaladgálást élvezte a legjobban, amit igyekeztem mérsékelni, de a múzeumos néni aranyos volt és mondta, hogy engedjem nyugodtan.

Tanúság:
A Móra múzeum változatlanul remek hely.
Érdemes ilyen kiállításra két családnak mennie, mert mi mini csoportnak minősültünk, azaz két csoport között engedtek be minket, külön csoportként kezelve, és miután az előttünk levő csoport vége elhagyta a pillangós részt, egész sokáig ottmaradhattunk a gyerekekkel.
A Mórában vannak matiné foglalkozások, amikre lehet bérletet venni, múltkor utána kérdeztem, hogy nem iskolába járó iskolás gyerekek csoportját is elvállalják-e. Mondták, hogy természetesen, az iskolai csoportok árkategóriája vonatkozik ránk is, és a tagoknak az adott foglalkozás korcsoportjának meg kell felelnie. És úgyanúgy vehetünk majd mi is bérletet. Most a bogarak apropóján is belehallgathattunk ilyen foglalkozásba, a terem melletti külön részbe tartották, legszívesebben beültem volna végighallgatni, egy srác magyarázott épp a bogarakról, érthető, de nem konyhanyelven. Sok sok ábrát, szemléltetőeszközt használtak, a gyerekek pedig színeztek, rajzoltak, játszottak, figyeltek.

A kortárs képek között nagy élmény volt, hogy ki volt állítva Csontvárytól az Öreg halász. Egyetemen elemezgettük a tükrözéses elméletek apropóján valamelyik irodalomelmélet szemináriumon, de még soha sem láttam élőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése