2010. május 29., szombat

Egész évben Emmausz


Nyolc alkalommal, nyolc hónapon keresztül tartottunk két Emmausz kurzust a szegedi Tátra téri plébánián. Így ezen évben összesen háromszor tartottuk meg a kurzust és annyira jó, hogy még jobban megszerettük és nem besokalltunk tőle;)
Nade Isten Igéjéről szól, hogy is lehetne besokallni tőle, mindig tudott még nekünk is újat mondani, minden tanításra készülés közben találtunk még valamit, ami még mélyebbre ment!
A résztvevők fantasztikusak voltak, igazi plébániai csapat, kreatívak, figyelmesek!
Számomra hatalmas élmény volt az egész és nagyon várom már a következő "évadot", amelyben Jézus, a négy evangéliumban kurzus szerepel!
További képek a plébánia honlapján, a galériában (négy adag is van).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése