2009. augusztus 13., csütörtök

Kicsi beszámoló

Inkább fényképes, de azért folyamatosan írok majd a képekhez.
A két kurzusról részletesebben majd később, mert még egyenlőre a papírnaplómba írkálom a gondolataim.
Bernáttal a teremben, szerintem már a Pünkösd kurzus alatt. A képet Gabesz készítette.
Egy kép apáról és a videós fotós társáról. Egész héten ezen az asztalon álltak és szolgáltak rendületlenül. Jó meleg volt ám:) Szegényeket néha nagyon sajnáltam, utólag már tudjuk,: el kellett volna vinni a bárszéket itthonról, de legalább megtanultuk és legközelebb okosabbak leszünk.
Bernát sokszor elaludt, az esetek döntő többségében akkor, amikor itthon is szokott. Ügyes volt, mindig aludt legalább két órát, főleg a kezemben. Előfordult, hogy a Titusz óvodában aludt el, akkor valamelyik óvónő lehozta nekünk. Ezen a képen épp Bartha Angélával bazsajgunk.
Nem fájt a torkom, hanem a nem team tagok, de szolgálók ilyen takonykendőt hordtak. Természetesen sportot űztünk abból, hogy ki tudja frappánsabb helyen hordani. Az már igazi teljesítménynek minősült, hogy valaki úgy tudta viselni, hogy ment a ruhájához, természetesen tehetségesek vagyunk:)

Imádkoztunk a papjainkért, öten voltak jelen a kurzusokon: két plébános, egy bencés, egy domonkos és egy ferences. Volt, hogy két órás is volt egy szentmise, egyszerűen fantasztikus volt. Titusz (bencés, a gimi igazgatója) olyan jókat mesélt, tanított, prédikált. Én rengeteget tanultam tőle, mindig eltalálta a fejem és a szívem is.
Uccsó képen, Titusz közösségéből két fiatal. Róluk egyszerűen csak annyit, hogy nagyon tehetségesek.

2 megjegyzés:

  1. Olyan édesen mosolyog a fiad az első képen.:) Hogyhogy nem kendőztél Bernáttal?

    VálaszTörlés
  2. Mert annyira mehetnékje van, hogy nem marad meg a kendőben.
    Meg a másfél, két órát tanításokat nem nagyon bírtuk volna kendővel, én biztosan nem.
    De az oviban nagyon jókat eljátszott, én pedig nyugodtan tudtam jegyzetelni. A képen, amikor a kezembe alszik, azért nincs kendő, mert előtte pár perccel hozta le az óvónéni és már neki is aludt a kezében:)

    VálaszTörlés