Továbbra is alkotok

A hét elején vettem észre, hogy a Gombolyító blogon oldalt megtalálható az én blogom is, mint másik alkotó. Haj de elszégyelltem magam, két okból kifolyólag is:

- mert eddig nem vettem észre (lebuktam, ritkán megyek arra)
- az utóbbi jópár hétben semmit se tettem fel, pedig nem szüneteltettem ezt a területet sem.

Pannonhalmára igaz csak egy háttérkitöltéses keresztszemest vittem magammal és természetesen nem is sokat foglalkoztam vele, bár a szobában alvó gyermek álmának őrzésére tökéletes volt.

Akkor kerüljenek elő az alkotások:
A legrégebbivel kezdem, amely nem pár hetes, hanem más több mint tíz éves, de az elkészítése után a szekrényben landolt és a költözések alkalmával mindig máshová került, de Istennek hála nem kallódott el. Még Kisteleken készítettem nagymamám felügyeletével és nagyon büszke vagyok rá. Az egyik nagyon kedves emlékem is ehhez kötődik:
Amikor édesapám meglátta a mintát, akkor mondta, hogy szerintem nem is tudom megcsinálni, de nagymamám bízott benne és közölte, hogy szerinte menni fog.
Tapasztalat: bízni kell:) Engem ez annyira megerősített akkor, hogy nem azért csináltam végig, mert akkor is, hanem minden pillanatát élveztem (a több órás javítást is, amikor jól elszámoltam).

Pelusokat is gyártottam, oda meg vissza vagyok ezekért a plüss pelusokért. Sajnos döcögve haladnak, mert mióta elkezdtem csinálni, kétszer is volt rossz a gépem, de most úgy néz ki, hogy minden rendben. Az első öt darabnál mindig felfedeztem valamit, amit még lehet jobban is csinálni, most már kicsit futószalagon mennek. Majd a huszadik után újítok:)
Ezek a pelusok számunkra sokkal használhatóbbak, mint a korábban vásároltak. Majd a következő gyermekünknek már csak ilyen lesz.

Kaptunk rengeteg barackot, csuda finomat. Tény, hogy nagyon drágák (aki adta mondta), ugyanis minden egyes barackevésnél, pucolásnál, felhasználásnál imádkozni kell, hogy el tudják adni a barackjaikat. Tehát amióta hazajöttünk napi szinten megy az ima a barackeladásért is!
Egész nyáron figyelemmel kísértük a családot, hogy milyen megfeszített tempóban dolgoznak és mégis milyen derűvel élnek!
Tegnap anyukámmal és húgommal csináltunk befőttet (erről nincs képem sajna). Olyan jó délután volt, mi korábban soha sem csináltunk ilyet, főleg nem közösen. Arra viszont nagyon jó volt, hogy rádöbbentem, soha sem késő hagyományokat teremteni egy családban.
Sok sok barack felhasználása is napirendre került:
- cukorral karamelizálni és vaníliapudinggal nyakon önteni
- egyszerű barackos lepény
- túrós fahéjas barackos bukta.
És ezekben az a legjobb, hogy dupla ima, hiszen kétszer kerül kézbe: feldolgozásnál és felfalásnál.

Végül pedig egy készülő alkotás, Bernát téli gyapjú pulcsija.