2009. augusztus 17., hétfő

Damaszkusz

Angelia Chinese és José H. Prado Flores két kurzussal felszerelkezve érkezett meg Pannonhalmára. Az egyiket már az öregek ismerték (Pünkösd), de a másik mindannyiunk számára új volt.
Először a Damaszkusz kurzust tartották meg.
A helynév mindenkinek ismerős és a hozzákapcsolódó események is elég híresek. Saul a keresztények elleni paranccsal Damaszkuszba indul, de Jézus megszólítja, melynek következétében földre esik és megvakul. Damaszkuszba viszik, ahol Ananiás imádkozik érte, majd tanítani kezdi. Saulból Pál lesz és minden idők egyik legnagyobb evangelizátora.
A kurzus apropója is természetesen ez a fordulat: hogyan lesz a farizeusból Jézus emberek, azaz hogyan lehetünk ó emberből új emberré. Sok szófordulatot lehet még mondani erre a változásra, de szerintem ennyi bőven elegendő.
XIV. Benedek katekézise, amit 2008. november 19-én adtak ki, de a hivatalos magyar fordítása még nincs meg, a következőket mondja:
"A damaszkuszi megvilágosodás gyökeresen megváltoztatta az életét: minden eredményét, melyet feddhetetlen vallási karrierje során szerzett, "szemétnek" tekintett krisztus Jézus fönséges ismeretéhez képest (vö. Fil 3,8). A Filippiekhez írt levél megható tanúságtétele arról, hogy Pál hogyan tért át a Törvényen alapuló megigazulásról a Krisztusba vetett hitre épülő megigazulásra."
Pál élete végén a börtönben ül: Nekem az élet Krisztus és a halál nyereség.
A kurzuson láthattuk Pált a börtönben és előttünk ült egy farizeus. Mindkettőt szemlélhettük és hallgathattuk is.
Írhatnék arról, hogy mibennünk, hogy a résztvevőkben milyen változások mentek végbe, de ennél sokkal érdekesebb és hitelesebb, hogy bennem, énbennem mik zajlottak le.
Sikeresen elengedtem néhány ágat, amelybe eddig kapaszkodtam: olyan viselkedési formák, amellyel az a célom hogy felhívjam magamra a figyelmet, esetleg mások szimpátiáját kivívni, beleszólni mindenbe, mások kioktatása.
Ezek így felsorolva elég szárazak és természetesen mind valós eseményen alapul, mindhez lehetne egy vagy inkább több történet is elmesélni. Nekem is megváltoztak a cselekedeteim, de nem azért mert máshogy akarok cselekedni vagy mert visszafogom magam vagy nagy lett az önuralmam. Már nem vagyok farizeus, hogy így gondolkodjam, megtértem Jézushoz, és mindaz eredményezi ezt a változást, amit Ő cselekszik bennem!
Pálnak gyökeresen megváltoztak a fogalmai: Istenről, bűnről, Jézusról, a megváltásról, a saját reakcióiról és cselekedeteiről, valamint a közösségről. És ami a legszebb, hogy mindez egyszerre történt, hogy egyik változás indukálja a másikat, mert mindezek nem különálló egységeket alkotnak.
És ami a legszebb, ha Isten ezt megtudta cselekedni egy keresztényeket üldöző farizeus lelkében, akkor képes arra is, hogy bennem is véghezvigye.
Rengeteget jegyzeteltem és van egy könyv is, ami ehhez a kurzushoz kapcsolódik, még nem olvastam el, de idővel majd beszámolok róla.

2 megjegyzés:

  1. Köszi, hogy leírtad. Jólesett most olvasnom. :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök neki, nekem átélni esett jól:) Tényleg fantasztikus kurzus, a beharangozójából is sejtettem, de felülmúlta reményeimet.
    Pár nap múlva megírom a Pünkösd kurzus beszámolóját is.

    VálaszTörlés