2010. szeptember 22., szerda

Tot school 8. hét és 9. hét (kirándulás)

Bernát 29 hónapos

Kicsit elmaradtam, elnézést kérek, de gyorsan és frissen, bár szűkszavúan pótolok.

Van néhány betű, amit Bernát bármilyen körülmények között felismer és mondja, hogy B, mint Bernát, T, mint Tomi etc. Emiatt úgy döntöttem, hogy A4-es nagyságban megjelenítjük a betűket, minden héten egyet. Ötlet az 1-es blogról, és csak most láttam meg, hogy ők szépen ráírták a lapra is a dátumot, én csak a dokumentációba dátumoztam, de mindjárt a lapokra is ráírom.
Különbség: mi rátettük a kis- és nagybetűt is, valamint nem a betűből formáztunk képet, hanem mellér rajzolgattunk.
Természetesen a B-vel kezdtük és akkora sikert arattunk vele, hogy szó szerint követelni kezdte, hogy akkor most ragasszunk Tomi betűt, meg Ági betűt.
Lett hozzá baba, bárka, barna etc.
Sorba rakta, majd megszámlálta a hűtőmágneseket.
Grillezős bigyókat szurkált a parmezánszóróba, és számoltunk is velük.
Ez a torony a csúcsjátékok közül való, minimum heti kétszer TS polcon van, és még emellett is előkerül. Egyedül fel tudja építeni, megnevezi az állatokat, megszámolja és a 8-as felismeri. (apukám a farmerja alapján nem azonosítható, de épp ő játszott vele, utólagos kiegészítés: főleg azért nem azonosítható, mert ez Zsolt, apu a másik képen játszik vele;) ááááá:))
Kaleb mindezek közben okosodik és növekszik;)

2 megjegyzés:

  1. Ügyes, ajánlom az oldalam, bár még kevés az anyag: http://homeschooling.t35.com/totyogo.html

    VálaszTörlés
  2. Köszike.
    Megnéztem az oldalt, te is ügyes;)
    Igekártya nekem azért nem jó, mert a Jeromos fordítást használjuk és szeretném, ha egységesen tanulná meg, azt a verziót, amit minden nap olvasunk.

    VálaszTörlés