2010. június 11., péntek

Kánikula szülinappal



Tegnap így ünnepeltük, születésnapokat, merthogy a jelenlevő kilenc emberből négyünknek júniusban van a szülinapja, az ötödiket, aki már elkerült Szegedről, telefonon köszöntöttük.
A menü pizza volt, a szórakozás pedig a Kincs, ami nincs című film, ami miattam is aktuális volt, merthogy '81-es, micsoda jó évjárat;)
És este még az is kiderült, hogy az egyik haverunknak is velem egy napon van a születésnapja, jövőre ezek szerint még többen ünnepelünk:)
Kaptam nagyon szép táskát, apától könyvet, már a felét elolvastam, most is alig bírtam letenni, anyósomtól a Boribon sorozatunk két hiányzó darabját, hiába, a gyerekkönyvre is lehet vágyni, már alig vártam, hogy kirakjuk ezt a sorozatot is.
Azért a legjobb mégis az egész estés röhögés, a pizzarendelés volt, no meg az, hogy a baráti körünk tagjai mindig megtalálják a közös hangot, még akkor is, ha épp az adott eseményen találkoznak először! Hiába, őrült jófejek;)
Szóval, áldott születésnapot mindannyiunknak! Jövőre milyen bulit szervezzünk???

3 megjegyzés:

  1. Isten éltessen! Jól értettem, hogy egy évben születtünk?

    VálaszTörlés
  2. Mariann, Isten éltessen! :)
    Eszti! Akkor éljenek a '81-esek. Ha már így összegyűltünk itt ;)

    VálaszTörlés
  3. Mondtam én, hogy jó évjárat;)

    VálaszTörlés