2010. február 28., vasárnap

Pihi-hi-hi-hi hétvége

Amikor vasárnap beírtam a naptáramba, hogy ez a hétvége: pihi hétvége, még meg is jegyeztem Zsoltnak, hogy biztosan kialakul valami érdekes.
Kialakult!
Kedd: apum is ráér, mi is szerettük volna megcsinálni, hát akkor hétvégén tegyük le a laminál padlót.
Parafát szerettünk volna, de az a szín, ami megy a bútorhoz és az a vastagság, amit mi elfogadhatónak tartunk egy ilyen panelbe aránytalanul drága lett volna, hiába egy olyan lakásra, ahol nem tervezek megöregedni, bizony nem szeretnénk ennyit költeni.
Így maradt az olcsóbb, bár nem annyira környezettudatos és (véleményünk szerint) otthonos választás, a laminál padló.
A fiúk kiválasztották, én rábólintottam (bár ismerve az ízlésüket, látatlanba is rábólintottam volna, de azért természetesen elmentem megnézni). Kalandos vásárlás következett, mert az adott bolt épp költözött, így éppenhogy sikerült mindent elintézni, futottunk is pár fölös kört, de legalább így izgalmas volt.
Szombat délután nekiugrottunk, én annyi mindent elpakoltam előtte, amennyit csak tudtam, és mindent áthordtunk a kisszobába és a közlekedőbe. Felszedtük a régi szőnyegpadlókat, mind a két réteget, hááát, nem is tudom mit mondjak a koszmennyiségről, de el tudjátok képzelni.
Szegény porszívónk is megadta magát, még amikor a lakást vettük, akkor szereztük be apummal, ez volt a legolcsóbb, de a felújításra jó lesz, azóta szegény három felújítást is kiszolgált, most megy autóttisztítani a család másik ágához.
Több kilónyi! port sikerült ajtón kívülre juttatni, Bernát természetesen élvezte a koszrohangálást. Majd aludt egy hatalmasat és mire felkelt, már két sor le volt rakva.
Ma mindent befejeztünk, visszapakoltunk, és portalanítottunk.
Szeretem az ilyen felújításokat, mert amikor kipakolunk, akkor is lehet rendezgetni, amikor visszapakolunk, akkor is. Eredmény: a szekrényekben több polc üres maradt. Pedig alig kellett valamit kilomtalanítani, az eddigi radikális szelektálásoknak köszönhetően.
Éééés, ami a legjobb: két kisszoba még hátra van:)
Kérdés: kézzel készített fehér rongyszőnyegeket merre érdemes keresni?

1 megjegyzés: