2010. február 11., csütörtök

A legfontosabb beszerzendő

Amikor listát készítettem a fejembe, hogy mik azok, amiket biztosan be kell szerezni az oo-hoz, az első helyen az irodagép állt, merthogy digitalizálni, fénymásolni, nyomtatni majd rengeteget kell.
Kicsit megváltoztattam a véleményem, nem is kell annyit nyomtatni, hiszen minek. Az utóbbi hónapokban eltávolodtam a milyen jók a feladatlapok nézettől, ráadásul (megfigyelve magam) rájöttem, hogy én szeretek írni, szeretem leírni még azt is, amit nyugodtan ki lehetne nyomtatni. Találtam rengeteg előre elkészített rendező oldalt, amit csak ki kellene nyomtatnom és máris meglenne, hogy most épp mit olvasunk, mit kell csinálni az adott napszakban, a heti beosztás és még egy csomó mankó. De miért nyomtassam én ki ezeket pazarolva áramot, tintát mindenfélét, amikor a kicsi kezemmel is tudok ilyeneket gyártani, és legalább kreatív vagyok, minden alkalommal másfélre készülhet, felül tudom vizsgálni a rendszerem, mert amikor én készítek valamit, akkor kétszer meggondolom, hogy egészen pontosan milyen is legyen a beosztása, hamarabb kinyomtatnék egy számunkra nem megfelelő rendszerezőt, mint elkészítenék.
A lapbook-ok nagyon tetszenek, és rengeteg "hozzávalót" lehet ingyenesen letölteni a netről, nade akkor a mi kis könyvecskéink mitől lesznek tényleg egyediek, amikor mindenki eme adalékanyagokat használja hozzá? Annyi minden van, amit lehet hasznosítani, újrahasznosítani (régi újságok), nem éri meg kinyomtatni mindent.
Nem azt mondom, hogy nem kell nyomtató, és az irodagép még mindig benne van az első tízben, de már messze nincs akkora súlya, mint korábban. Igaz ezt elég jelentős szemléletváltás előzte meg, idővel talán minden részéről fogok írni, bár nem biztos, hogy hamar és abban a sorrendben, ahogy bekövetkeztek.
És akkor most mi áll az első helyen: egy spirálozó, amellyel fém spirállal lehet összefogni a sok, színes, gondosan elkészített oldalakat, hogy igazi könyv lehessen belőlük. :)

2 megjegyzés:

  1. Azert jo az a szkenner, nyomtato, fenymasolo, mert nem csak az elso gyerek fog otthon tanulni! :) Persze ha van energia, neki is lehet egyedit gyartani, hiszen mas dolgok fognak neki konnyebben es mas dolgok nehezebben menni valoszinuleg.
    Petine

    VálaszTörlés
  2. Ezzel abszoltue egyetértek, és nem is kirakni akartam a listából.
    Csak előtte úgy képzeltem, hogy én aztán majd minden tuti dolgot kinyomtatok és dosszié és katalógus hegyek és halmok között fogunk járni. Ma már úgy gondolom, hogy egy csomó minden van, amit nem szükséges kinyomtatni, azaz a nyomtató fontossága az első helyről kb a nyolcadikra landolt;)

    VálaszTörlés