2010. február 24., szerda

Ne csak a mondat egy részét!

Egy csúnya csúnya vita közepette egyetlen igehely tolakodott mindig elém, folyamatosan, csillapíthatatlanul. A vitában arra akartak rávenni jó adag keresztényt, hogy fogadják el a homoszexualitást, legyenek vele toleránsak, sőt, tekintsék alternatívának, mindez a most népszerű gender nézetek alapján. Persze néhányan a sarkukra álltak és közölték, hogy márpedig nem, mert Isten Igéje erről mást mond.
Következmény: kirekesztőeknek, képmutatóknak, valamint tájékozatlannak lettek titulálva.

Tombolt bennem a mondat, ez: Távozz tőlem, sátán!

Nem mertem leírni, egyszerűen nem ment és éreztem is Istennek nem az a célja vele, hogy leírjam, hanem, hogy nekem mutasson valamit.

Rákerestem, szégyen, eddig nem tudtam az igehelyet. Tudtam, hogy Jézus mondja Péternek, tudtam, hogy akkor, amikor Jézus mondja tanítványainak, hogy sokat kell szenvednem. De Jézus válaszának második fele egyszerűen rejtve maradt előttem. Mintha eddig egy fehér folt lett volna.

Az ominózus mondat:
Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.

Isten Igéjében kell állnunk, innen meghozva véleményünket, döntéseinket és ehhez ragaszkodnunk! Nem térhetünk el egy arasznyit sem, még akkor se, ha ezáltal nem leszünk népszerűek, ha olyan cimkéket ragasztgatnak ránk, amelybe belegondolva legszívesebben zokognánk, de: Én tudom kinek hittem!
Az elmúlt napokban páran virtuális vértanúkká váltak, egyszerűen kicsinálták őket. Én egyszerűen csak bunkónak lettem kikiáltva, meg gőgösnek.

Arra legyen gondom, amit Isten akar, ne amit az ember!
Az legyen a mérce minden területen, minden kérdésben, amit Isten mond, még akkor is, ha ezáltal sokaknak egyáltalán nem leszek népszerű.
"Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett", a botlás köve és a botrány sziklája. (1Pét 2,7) Van, akinek szegletkő, van akinek botrány. Isten Igéje elválaszt, ezt át kell élni és nem feltétlenül kellemes tapasztalat. Hihetetlenül tisztelem azokat, akik ebben a vitában megpróbáltak szépen, szeretettel helytállni, pedig gyalázták őket, nem kicsit. Én javasoltam, hogy nem mindig érdemes válaszolni, erre kirekesztő és fennhéjázó lettem.
És jött a hab a tortára: a vitában részt nem vevő, megbújó keresztények jöttek és közölték, hogy nem értenek egyet a megszólaló keresztényekkel, milyen csúnyák, ők ezzel nem tudnak azonosulni. Egyetlen mondattal, bekezdéssel elhiteltelenítettek mindenkit, aki Isten Igéjétől egy tapottat se volt hajlandó mozdulni.

Valami döbbenet, de nem érezem magam keserűnek, nem érzek semmi "fájdalmat", pedig ilyen viták, helyzetek eléggé meg szoktak viselni, érdemtelenül is ki szoktam akadni. De most nem, most annyi megerősítést kaptam az Úrtól, hogy csak az állam kapargatom felfelé és nem győzök köszönetet mondani érte!

Mert arra legyen gondom, amit Isten akar, ne amit az emberek!!!!!

19 megjegyzés:

  1. Egyszer én is vitába keveredtem egy homoszexualitást normálisnak mondó, tanult egyénnel. Én azt állítottam, hogy ők betegek, ő meg azt, hogy ez teljesen egészséges, és hogy miért ne fogadhatnának örökbe gyereket. Rettenetesen belelovaltam magam a vitába, ő meg kötötte az ebet a karóhoz, hogy ez nem betegség, teljesen normális, és egészséges gyerekeket nevelnének fel. Sajnos akkor nem jöttem rá, hogy más a normánk és hiába minden érv. Aztán hetekig rágódtam én is, és bosszankodtam, dühöngtem. De jó volt ez a lecke valamire. Azóta egyáltalán nem akarok meggyőzni senkit az igazamról. Elmondom az érveimet, gondolataimat, aztán annyi. Az ellenérvekre nem reagálok. Ha kicsit is fejlett az egyén személyisége, akkor úgyis elgondolkodik azon amit mondtam, ha nem akkor úgyis mindegy. A lényeg bennem van.

    VálaszTörlés
  2. Ja, és a "nem reagálás"-tól függetlenül persze én is elgondolkodok az ő érvein, de nem veszem támadásnak. Míg ha megpróbálnám leseperni az ő ellenérveit, akkor ott már inkább személyes harcról, győzni akarásról lenne szó. Azzal pedig szerintem ártanék az ügynek. Mert a végén már minden bele lenne keverve függetlenül a valóságtartalomtól, csak a győzelemért.

    VálaszTörlés
  3. Az adott fórumon egy anyuka savalta, hogy nem írtam ide, hogy ez az egész az én szemszögömből van leírva.
    Miért, ha ide írok, akkor kinek a szemszögéből lenne leírva?
    Na, szóval, ha ez út a boldogsághoz: szerintem, én ezt az én szemszögömből írtam le;)

    VálaszTörlés
  4. Ez én voltam... :)
    Sajnálom, hogy nem ment át, nem ért át hozzád semmi, őszintén. Valamiért azt hittem, át tudok vinni valamit Neked, mert szerintem fontos lett volna látni, hogy nem hadjáratot kell folytatni az Ige nevében, hanem a többieket elfogadni...
    Hülyeség volt. Bocsánatot kérek érte.

    VálaszTörlés
  5. Nem haragszom, csak én másfajta hadjáratot éltem át.

    VálaszTörlés
  6. Valójában ezt éreztem én is veled kapcsolatban. :) Hogy "szerintem" te így gondolhatod.
    Kicsit aggódtam, hogy az egészben csak az ellenségeskedést látod/látjátok. Másra megy itt ki a dolog, arra, hogy megállunk-e szeretetben?

    Sokszor úgy látom, hogy az Igazság messze győz a szeretet felett. Aztán annak meg nem sok értelme van. Megnyerhetünk egy genderelmélet-vitát, közben meg emberek elfordulnak, illetve mi fordulunk el. Nem ez ellen van tusakodásunk, szerintem. :)
    Remélem,, tudod, hogy nem bántani akartalak. Most már tudom, hogy nem kellett volna beleszólni, mert nem az én dolgom, továbbra sem az, de még mindig reménykedem azért, hogy átgondolod, amit mondani akartam. Ha nem, hát nem. :)

    VálaszTörlés
  7. Muszáj tudnom;)
    A gender vita itt megint nem arra ment ki, amire papíron kiment. Sokan előszeretettel jönnek a keresztény topikba és ott rúgnak, ahol érnek. Én jó sokára vettem észre, hogy már megint mi folyik ott és akkorra pár embert már végighúztak a salakon, én ekkor mondtam, hogy le lehet állni a vitával, mert nincs értelme.
    Hiszen nem is a genderről szólt a vita, hanem keresztényköpködést folytattak páran.
    Az Igék használata nem az Igazság bizonygatása, bár a keresztény tudja, hogy Jézus az Igazság.
    Igék: miért, mi másra hivatkozzunk? HUndibundika legújabb művére?
    Ha bármelyik keresztény elkezdett volna Ige mellett menni, mást mondani, akkor meg tutifix, hogy azt vágták volna a fejünkhöz, hogy na látjátok, mekkora hülyeség a Biblia, ti magatok se hiszitek. (Főleg, hogy erre is volt korábban már példa).
    Itt ez a meccs nem a szeretetről szólt, nagyon egyszerű ok miatt, mindenki megpróbálta elérni, hogy ne rúgják le a veséjét:)
    A szeretet viszont ott nagyon erősen megjelent, hogy egy keresztény se kezdett el személyeskedni, a másik bandáról ez nagyon nem mondható el, egyik keresztény sem kezdett el rájuk cimkéket aggatni, mi azért kaptunk pár frappánsat. Ha ez nem a szeretetnek a megnyilvánulása, akkor nem tudom, hogy mi lett volna az.
    Persze, ők azt várták szeretetmegnyilvánulásnak, hogy mondjunk ellen az Igének, adjunk nekik igazat, majd essünk térdre és nagy nyelvcsapásokkal nyaljuk ki a fenekünket.
    Nah,ez nem szeretet!

    Ja, ennek a posztnak a célja meg az volt, hogy nekem, konkrétan nekem, ebben az esetben mint tanított Isten. De biztos nem emeltem ki jól a hangsúlyt, majd még gyakorlok:)

    VálaszTörlés
  8. Mary, szerintem jóformán mindegy, mi történik, a keresztényeket akaratlanul is provokálják, kongruensek-e, hitelesek-e? Én megmondom őszintén, azért kerültem oda, mert egy ideje kaptam pár emailt-privát üzenetet, hogy nagyon szeretetlen dolgok zajlanak ott (és valaki jól kiakadt rám, hogy ajánlhattam ezt a topikot, aholilyen anyázás megy?!).
    Ez látszik kívülről, érted? Nagyon nem mindegy, mi látszik, minek látszik. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hogy így bánjunk emberekkel, akkor sem, ha az aszfalton húznak a hajunknál fogva.

    Az Igazságra hivatkozni nagyon felesleges ilyen esetekben, mert általában, sőt, az esetek 90%-ában nem erre megy ki a játék. A keresztényköpködők nem elméletet, nem is gyakorlatot akarnak, hanem tapasztalatot. Véleményem szerint ez csakis a kapcsolatokon keresztül vihető át, illetve itt a leírtakon keresztül, sehogy máshogy.
    Nem hivatkozni kell, hanem élni, megélni.

    VálaszTörlés
  9. A posztnak a célját értem, azt írsz nyilván, amit akarsz, én nem akartam ezt bírálni, azt bátorkodtam mondani, hogy időnként érdemes a másik szemszögéből is ránézni egy helyzetre.
    És a homoszexualitásról pl. nekem is vannak kérdéseim. Nem elméletben, azt tudom.
    De a keresztény hajlamos az elméleti válaszokkal megelégedni, aztán ezzel egy esetleg tapasztalati alapon érkező kérdező nem elégszik meg, ebből meg vita lesz.

    És különösen őszinték és elfogadók azok a reakciók, amikor egy keresztény azt írta a topikban, hogy: hát igen, beismerem, elméletben így van, de hát fogalmam sincs, hogy megy ez a gyakorlatban. Vagy amikor valaki emberi arcot mert mutatni. Így lehet érdemben beszélni-talán-a másikkal.

    De őszintén? Ezek is csak tippek... :)

    VálaszTörlés
  10. Ezzel teljesen egyetértek, már én is írtam párszor a topikban, hogy háát, elég érdekes. Magas se nagyon vettem arra az irányt az elmúlt hetekbe, és ezután se fogom.
    Ha én abbahagyon a fórumozást, akkor nem is olvasnom, nem csak nem kommentelek.
    Amugy elég hamvábaholt ötlet volt ott egyáltalán keresztény fórumot elindítani, minthogy sokan köpőcsészének használják ilyen olyan témákra ráugorva, boxzsák is jó lenne.
    Egyáltalán nem illik abba a körbe a keresztény társaság, nyakig homeopátia, waldorf,mindenféle okkult és new age praktikák, ilyen terepen elég érdes, hogy egyáltalán megjelent a keresztény topik, amelynek tagjai maguk is kilógnak elég rendesen, pl nagy keresztény, aztán kiderül, hogy antropozófus, a másik a gyeremeke keresztelője alkalmából a frissen ültetett fa alá ássa a köldökcsonkokat, szóval még a keresztények is nyakik benne vannak ezekbe az irányzatokba, babonákba.
    És ha valaki meg meri mindezt jegyezni, hogy ez gáááz, akkor jön a kedvenc: benned nincs szeretet, te nem szeret engem, mert nem érzem, mert beszóltál, meg milyen vagy már, és különben is.

    Nekem se a nagy szeretet látszik a topikról és soha sem lesz ott szeretet, soha sem fogják ezt a bandát megismerni arról, hogy szeretettel vannak egymás iránt, mert a topikban, nem vagy nem csak Jézus tanítványai vannak, mert őket ismerni meg arról, hogy szeretettel vannak egymás irán!
    Ezért vigyázni kell, mert itt is simán egy jó nagy csúsztatást lehet felfedezni a vádakba és megint miért, mert fogalmuk nincs arról, hogy mit is ír erről az Ige, amire oly bőszen hivatkoznak, és abszolute nem ezt a szeretetfogalmat pufogtatják.

    Tapasztalat kapcsolaton keresztül vihető át, ezzel teljesen egyetértek, de a kapcsolat nem a fórumban traccsolok valamiről! Ez kommunikáció és elég hiányos, töredékes. A kapcsolat valami egészen más. Amugy meg itt jönnek még a tanúk, de tanú nem lehet valaki leírt sorokkal, amit ráadásul mindenki úgy ért, ahogy akar.

    Én egyáltalán nem ajánlom az egész fórumot senkinek se, mert nem tartom építőnek, egyre jobban nem, és amilyen szellemi irányzatok tombolnak ott, lassan inkább károsnak tartom.

    VálaszTörlés
  11. Hát, de tökéletes keresztényeket meg hol találsz? :) Akik mind szeretik egymást? ;)

    Én nem tudom, hol húzódik a vonal a babona és a jelkép között, ebben szerintem inkább tűréshatárok vannak, Isten szerintem jóval rugalmasabb, mint mi magunk...a lényeg aztán valahogy mindig ugyanott lesz: úgy érzi a másik, hogy érdemes arra menni, amerre én, vagy nem... de valóban, egy fórumon a sok bába között elvész...a lényeg. :)

    VálaszTörlés
  12. Hát fórumon egyenlőre nem találtam semmit:(
    Levelezési listán már igen!
    Ja és élő közösséget is, ahol elég rendesen él pl amolyan megnemtámadási és védelmi paktum is. Amióta erről beszéltünk, azóta érdekes minden tud szeretettel fordulni a másik fel, és nem hiteltelenítéssel problémát megoldani.
    Nekem van olyan közösségem, kisebb és nagyobb is, ahol szeretjük egymást! És nem vigyorgunk a másik képébe jaj de szeretlek címszóval, és él a testvéri feddés! És a többi közösségre való "utasítás" is. Nem mondom, hogy azonnal kialakult, de imáztunk érte, és csak csak Ige alap! Mert az a közösség, amely nem Isten Igéje köré gyűlik össze, az nem közösség!
    Lehet, hogy ez a baj a topikkal????

    Szóval nem tökéletes keresztényt kell találni, hanem olyat akinek az Ige a mérce! Mert akkor már egy nyelvet beszélünk és a bábeli probléma, ami a fórumon tombol megoldódik! Hiszen ez a pünkösd lényege, megalakul a Közösség, az Egyház! Mindenki a saját nyelvén hallja, azaz mindenki egy nyelvet beszél. Ez már azért majdnem tökéletes közösség;)

    VálaszTörlés
  13. Attól függ, mi a cél. A keresztény közösség mást akar, Krisztus testét építeni. Más célok, más szabályok, más alapok.
    Egy olyan közösség, mint a fórum főleg kifelé mutat. Ezért mondtam azt, hogy ott keményen meg kell élni, derűvel, jókedvvel, stabilan, kifelé azt, hogy hiszünk, szeretünk. ÉS hogy szívesen látjuk a köpködőt (na mindegy, most már marad ez a szó, hehe), ha próbál nem köpködni, mi meg próbálunk válaszolni. Közben mehet a keresztény eszmecsere, de azért az sem lesz olyan mély, mint mondjuk egy házicsoportban, vagy egy tea körüli reggeli imacsoportban.
    A fórumon Bábel van, mert az egyik vége a világba lóg. De azért a mag ott is érti egymást, remélem.

    A topik is az Ige köré gyűlik egy bizonyos értelemben, hiszen arról megy az eszmecsere...a közösség inkább együttesség, és abból kinövő egyetemesség. Egy közösségben masszívan meg van a tapasztalati megélés, ezt meg próbálhatod elmesélni kifelé, sosem megy át.

    VálaszTörlés
  14. Hááát, az Ige körül nem nagyon ment, max mellette;)
    A fórum pedig nem közösség, mármint a közösség közösség értelmében! Ahogy a fogalmat alapjáraton definiálni szokták.
    Elég érdekes terep, főleg azért, mert maga a keresztény banda is elég vegyes volt, közülük is elég kevés a megtért, és sokan elég egyesi kereszténységet vallanak, akinek maguknak is inkább egy támogató keresztény közösségbe kellene inkább felnövekedni és nem egy ilyen helyen kifelé nyitni.

    Olyat tudnék elképzelni, hogy mondjuk lenne 5-10 tényleg stabil, megtért, keresztény ember és egy nyitott fórumon ők folytatnának tényleg szeretetteljes eszmecserét, na, ekkor lehetne valamit csinálni, mert megvan a befogadó közösség.
    De így nincs közösség, semmilyen formába!
    Mert a bizonyos értelemben az Ige köré gyűlni egyáltalán nem azt jelenti, hogy a banda az Ige köré nyűlik. Bizonyos értelemben köré azt eredményezi, ami kialakult, mert ennél több képtelen lenni.
    A másik: ima! A keresztény közösségi imádkozza az Igét, itt viszont még a legnagyobb ratyiba se volt háttérima, márpedig Szentlélek nélkül nem lehet kifelé nyitni!

    VálaszTörlés
  15. Amugy a topik keresztényeinek döntő többsége nem jár keresztény közösségbe, innentől kezdve nem tudja, hogyan kell megélni,összehozni ezt: hogy szeretettel vagytok egymás iránt.
    A másik a kifelé nyitó topik evangélizál, ha nem evangelizál, akkor minek nyit kifelé?
    Csakhogy jópár hete volt egy beszélgetés az evangelizációról, ahol is mindenki elmagyarázta, hogy ő miért nem evangelizál, kidumálta, miért nem csinálja azt, amit Jézus mondott neki (ez nem kisebb bűn mellesleg, mint pl a paráználkodási utasításnak szembe menni!). Szóval végig lehet olvasni, amit a nagy keresztények elírták, hogy nekik miért kellemesebb nem evangelizálni! Siralomvölgy!
    A topikban a HGY-s házaspár és én evangelizálok! Ennyi, na akkor kérdem én, hogyan is akar nyitni ez a topik??? Mire föl?? Minkek, miért és még ezer kérdés!

    VálaszTörlés
  16. Mary, jó kérdések, és jó meglátások. Szerintem érdemes lenne menned feltenni ezeket a kérdéseket, aztán újraindítani a rendszert. És akkor így megélni. Szép lenne. És hasznos. És akkor lehetne evangelizálni. És akkor el lehetne küldeni közösségbe a keresőket (mert nem venné támadásnak).

    Igazad van, a majdnem-közösség szedett-vedettséggel jár.

    Persze teljesen megértem, ha nincs hozzá kedved/időd/stb, kívánt szót helyettesítsd be. :)

    VálaszTörlés
  17. Igazából az egyik evangelizációs képzésre készülök egy ilyen netes témával, ma azért egész jó gondolataim jöttek hozz;) Köszike a sok sok gólpasszot, igyekszem majd kapura rúgni őket:)

    A kívánt szó aláhúzandó:)
    Igazából nem kaptam erre küldetést! És ha az úr nem ad ilyenre, akkor a saját erőmből nem sokra jutok. Ha meg küldene és nem mennék, akkor figyelhetném, hogy mikor jön Szegedre bálna;)

    VálaszTörlés
  18. Hehe, bálna, ez jó...ezt szépen mondtad. Na, majd figyelem a híreket, mikor árad a Tisza...:D :D

    VálaszTörlés