Jáááték - nyertes

Gira, aki kitalálta, hogy Rómába megyünk, pontosabban már haza is jöttünk:)
Élménybeszámoló hamarosan várható, sok sok képpel!

Gira, írok mailt, jó?

Jááték

A legújabb információ:
Ez a város sem egy nap alatt készült el!

Megfejtéseket: mariann.nagy@gmail.com címre várom augusztus 25. 20:00-ig.
És majd kerítek kinn valami csudijó meglepcsit!

Gyors könyv nagy betűkkel

Eszti Matrózképzőjében Git kérdezte, hogy honnan van nagybetűs mesekönyvük. Akkor már belekotyogtam, hogy a Kippkopp sorozat is nagybetűs, legalábbis a mostani kiadás, mert az én gyerekkoromból való bizony még 12-es mérettel volt nyomtatva. Most viszont újabb adalékkal szolgálhatok:

Pár hónapja rendeltem két Janikovszky Éva könyvet a Zsiráf könyvek sorozatból: Cvikkedli; A nagy zuhé.
Utóbbit még nem olvastam, az elsőt pedig kb tíz perce fejeztem be (egy szoptatás alatt a végére lehetett érni és Bernát szépen el is aludt). Kedves, humoros történet, egy többgenerációs családban, ahol Dani a főhős pazar képzelőerővel van megáldva. Ami engem megragadott az az volt, hogy ez az egyszerű kis történet milyen szépen, magával ragadóan van megírva, mármint megfogalmazva, megszövegezve. Olyan jó "minőségi" szöveget olvasni és nem szó szerinti fordítást, nyakatekert, magyartalan mondatokat.
És ami nagyon fontos, hogy nagyok a betűk! Én elsősorban másodikos gyereknek ajánlanám, fiúknak, lányoknak egyaránt.

Részlet a Cvikkedliből:
- Sose láttam - mondta a tarjáni nagymama. - Micsoda kép, kalapban, szivarral! Ez egy idegen ember képe, valahogy idekeveredett.
- Nem idegen - tiltakozott Dani -, csak most még árva. De neki is van családja, majd én kinyomozom. Van olyan, hogy valaki ötven év múlva találja meg a testvérét vagy a gyerekét.
- Miket tud ez a gyerek mondani! - álmélkodott a tarjáni nagymama.

Jááték

Pál raboskodott eme városba!

Továbbra is alkotok

A hét elején vettem észre, hogy a Gombolyító blogon oldalt megtalálható az én blogom is, mint másik alkotó. Haj de elszégyelltem magam, két okból kifolyólag is:

- mert eddig nem vettem észre (lebuktam, ritkán megyek arra)
- az utóbbi jópár hétben semmit se tettem fel, pedig nem szüneteltettem ezt a területet sem.

Pannonhalmára igaz csak egy háttérkitöltéses keresztszemest vittem magammal és természetesen nem is sokat foglalkoztam vele, bár a szobában alvó gyermek álmának őrzésére tökéletes volt.

Akkor kerüljenek elő az alkotások:
A legrégebbivel kezdem, amely nem pár hetes, hanem más több mint tíz éves, de az elkészítése után a szekrényben landolt és a költözések alkalmával mindig máshová került, de Istennek hála nem kallódott el. Még Kisteleken készítettem nagymamám felügyeletével és nagyon büszke vagyok rá. Az egyik nagyon kedves emlékem is ehhez kötődik:
Amikor édesapám meglátta a mintát, akkor mondta, hogy szerintem nem is tudom megcsinálni, de nagymamám bízott benne és közölte, hogy szerinte menni fog.
Tapasztalat: bízni kell:) Engem ez annyira megerősített akkor, hogy nem azért csináltam végig, mert akkor is, hanem minden pillanatát élveztem (a több órás javítást is, amikor jól elszámoltam).

Pelusokat is gyártottam, oda meg vissza vagyok ezekért a plüss pelusokért. Sajnos döcögve haladnak, mert mióta elkezdtem csinálni, kétszer is volt rossz a gépem, de most úgy néz ki, hogy minden rendben. Az első öt darabnál mindig felfedeztem valamit, amit még lehet jobban is csinálni, most már kicsit futószalagon mennek. Majd a huszadik után újítok:)
Ezek a pelusok számunkra sokkal használhatóbbak, mint a korábban vásároltak. Majd a következő gyermekünknek már csak ilyen lesz.

Kaptunk rengeteg barackot, csuda finomat. Tény, hogy nagyon drágák (aki adta mondta), ugyanis minden egyes barackevésnél, pucolásnál, felhasználásnál imádkozni kell, hogy el tudják adni a barackjaikat. Tehát amióta hazajöttünk napi szinten megy az ima a barackeladásért is!
Egész nyáron figyelemmel kísértük a családot, hogy milyen megfeszített tempóban dolgoznak és mégis milyen derűvel élnek!
Tegnap anyukámmal és húgommal csináltunk befőttet (erről nincs képem sajna). Olyan jó délután volt, mi korábban soha sem csináltunk ilyet, főleg nem közösen. Arra viszont nagyon jó volt, hogy rádöbbentem, soha sem késő hagyományokat teremteni egy családban.
Sok sok barack felhasználása is napirendre került:
- cukorral karamelizálni és vaníliapudinggal nyakon önteni
- egyszerű barackos lepény
- túrós fahéjas barackos bukta.
És ezekben az a legjobb, hogy dupla ima, hiszen kétszer kerül kézbe: feldolgozásnál és felfalásnál.

Végül pedig egy készülő alkotás, Bernát téli gyapjú pulcsija.

A Papság éve

Vianney Szent János ünnepén elkezdődött a Papság éve. Mi pont Pannonhalmán voltunk ezen a napon (ekkor készült az a kép, amelyen körbeálljuk a kurzuson jelenlevő papokat). Fontosak számunkra a papok, mert ők osztatlan szívvel tudják szolgálni az Urat. Mindig ott vannak, amikor szükségünk van rájuk, kérdés, hogy mi ott vagyunk-e, amikor nekik van szükségük barátra, testvérre.
"Karolj fel egy papot!" című felhívásról olvastam tegnap, úgy döntöttünk, hogy az Aharaj közösség is "örökbe fogad" egy atyát, mégpedig Jencit, aki jelenleg Mindszent plébánosa. Isten mindig olyan remekül alakítja az eseményeket, mert pont tegnap mentünk hozzá (már a múlt héten elterveztünk). Épp templomtakarítás volt, így sokakkal találkoztunk, akik ott voltak azon a Fülöp kurzuson, amit még nagyböjtben tartottunk. Szóval csudi jó volt a tegnap délután, minden hónapban meg fogunk ejteni egy ilyen kiruccanást.
Visszatérve az eredeti témához: vigyázzunk a papjainkra! foglalkozzunk velük! gyónjunk náluk! keressünk lelkivezetőt közülük! járunk misére!
És kell nekik a megerősítés, a támogatás! Hiszen mindannyian tudjuk, hogy mennyire nem könnyű Krisztus hirdetni! Olvastam pár nem keresztény sajtóban megjelent interjút, cikket papokkal/papokról. Jó, hogy írnak róluk, de szomorúan tapasztaltam, hogy mennyire kifilézve, a lényeget elnyomva, semmissé téve. Csak egy példa, az egyik áthelyezett pap az új helyén nyilatkozta, hogy mik a tervei: oktatási intézmények, a hivatal épületének felújítása, tetőszerkezet javítása, temető rendbetétele. Igen, építeni kell az Egyházat fizikai szinten is, de a plébános nem építész, nem építésvezető/szervező. Nem ez az elsődleges feladata, hanem Jézus hirdetése. Erről elfelejtenek nyilatkozni vagy lehet, hogy beszélt róla, csak épp a cikkíró felejtette ki, de ilyen eseteket is ki lehet kerülni, ha közöl az ember egy olyan mondatot, hogy Jézus hirdetése az első, a temető rendbetétele a második feladata, és ha az újságíró nem akar a szokottnál nagyobb hazugságot írni, akkor kénytelen legalább megemlíteni, hogy mi az első! Nem ezt a papot tartom hibásnak (akit mellesleg személyesen ismerek és nagyon szeretek) és nem is a többit, hanem a kialakult helyzetet, amit mindannyian közösen alakítottunk ki, vagy tűrtük el, hogy kialakuljon.
Imádkozzatok ki is a papjaitokért!
Mert nekik is érezniük kell, hogy szükség van a szolgálatukra, hiszen borzalmas lehet úgy misét celebrálni, hogy egyetlen nénike ül a templomban. Nagyon szükségünk van rájuk!

Amit ritkán teszek

Most úgy fogok egy könyvet ajánlani, hogy még én sem olvastam, és ráadásul nagy arcátlanságok követtem el ellene: a filmfeldolgozást láttam.

Az elején kezdem: Zsoltnak valami kütyü kellett, ezért elszaladtunk az egyik közeli jó nagy kütyüs technikais boltba, ott pillantottam bele ebbe a filmbe és hazaérve megkaparintottam.
Tintaszív
Nem is tudom, hogy hol kezdjem a bemutatását. Kortárs német írónő, Cornelia Funke, jópár könyvvel a háta mögött, melyek nagyrészét magyarul is kiadták már (természetesen ezt is, csak Bűvölet címmel, a film miatt jelent meg eredeti címmel és borítóval).
Úgy érzem, hogy nem tudok jól könyveket és filmeket bemutatni, de azért próbálkozom.
Mo úgy tud felolvasni, hogy hangja hatására valami megjelenik, kilép a könyvből: tárgy, szereplő, vihar, bármi, de irányítani nem tudja. Feleségével és lányukkal elkezdenek olvasni egy könyvet: Tintaszív. Egyszer csak megjelenik három szereplő, de ha valami kijön, valaminek be kell mennie, a felesége. Mo innentől kezdve mindenhol a felolvasott regényt kutatja és kilenc év múlva rá is talál.
Nem csak ő bír a "kiolvasás" képességével, ezért mire megkaparintja a könyvet, a korábban kiolvasott gonosz szereplő addigra már egy egész kastély népet kiszedettetett magának. A történet minden szereplője itt gyűlik össze így vagy úgy. Még a Tintaszív írója is megjelenik.
Nagyon tetszett, hogy megjelennek klasszikus történetek, hiszen honnan máshonnan lehetne tornádót szeretni, mint az Óz, a csodák csodája című könyvből, az Aladin és a negyven rabló pedig teli van kincsekkel. A könyvben részletek is találhatóak az adott művekből. És végre egy történet, amely Európában játszódik és ez jó hatással van a filmre is.
Személy szerint már alig várom, hogy megkaparintsam a könyvet, amely tény, hogy közel áll a fantasy irodalomhoz, bár jelen esetben a fantázia lép be a világba, de ez sem marad sokáig így, mert nem egy különálló könyvről, hanem egy trilógiáról van szó, és az események bonyolodnak tovább. Kíváncsi vagyok, hogy a többi részét is megfilmesítik-e, mert ez a film nagyon jól sikerült. Nézhető, izgalmas, humoros, gyönyörű környezet és pazar karakterek.
Egyetlen kívánságom maradt csupán: miért nincs sok sok keresztény író, aki ilyen minőségű regényekkel bombázna minket???
Egy kis hozadék: A könyv után kutatva a következő oldalra akadtam. Gyermekirodalom kritika. Még nem olvastam el minden cikket, de érdemes olvasgatni ezen a blogon is, mert ír mindenről, ami ma hatással van a gyermekkirodalom befogadóközönségére. Ír olyanról is, amiről azt gondolnánk, hogy magasröptű kritikus el sem olvasná, mert nem a csúcsirodalom, de bizony ezek a könyvek, filmek, történetek, zenék hatást gyakorolnak a kis rajóngóika. Ismételten nem keresztény terület, ezért sok gondolatával egyáltalán nem értek egyet, de végre valaki veszi a fáradtságot és elemez, mégpedig meglehetősen alaposan, sajnos nem velünk egy alapon állva.

Damaszkusz

Angelia Chinese és José H. Prado Flores két kurzussal felszerelkezve érkezett meg Pannonhalmára. Az egyiket már az öregek ismerték (Pünkösd), de a másik mindannyiunk számára új volt.

Először a Damaszkusz kurzust tartották meg.
A helynév mindenkinek ismerős és a hozzákapcsolódó események is elég híresek. Saul a keresztények elleni paranccsal Damaszkuszba indul, de Jézus megszólítja, melynek következétében földre esik és megvakul. Damaszkuszba viszik, ahol Ananiás imádkozik érte, majd tanítani kezdi. Saulból Pál lesz és minden idők egyik legnagyobb evangelizátora.
A kurzus apropója is természetesen ez a fordulat: hogyan lesz a farizeusból Jézus emberek, azaz hogyan lehetünk ó emberből új emberré. Sok szófordulatot lehet még mondani erre a változásra, de szerintem ennyi bőven elegendő.
XIV. Benedek katekézise, amit 2008. november 19-én adtak ki, de a hivatalos magyar fordítása még nincs meg, a következőket mondja:
"A damaszkuszi megvilágosodás gyökeresen megváltoztatta az életét: minden eredményét, melyet feddhetetlen vallási karrierje során szerzett, "szemétnek" tekintett krisztus Jézus fönséges ismeretéhez képest (vö. Fil 3,8). A Filippiekhez írt levél megható tanúságtétele arról, hogy Pál hogyan tért át a Törvényen alapuló megigazulásról a Krisztusba vetett hitre épülő megigazulásra."
Pál élete végén a börtönben ül: Nekem az élet Krisztus és a halál nyereség.
A kurzuson láthattuk Pált a börtönben és előttünk ült egy farizeus. Mindkettőt szemlélhettük és hallgathattuk is.
Írhatnék arról, hogy mibennünk, hogy a résztvevőkben milyen változások mentek végbe, de ennél sokkal érdekesebb és hitelesebb, hogy bennem, énbennem mik zajlottak le.
Sikeresen elengedtem néhány ágat, amelybe eddig kapaszkodtam: olyan viselkedési formák, amellyel az a célom hogy felhívjam magamra a figyelmet, esetleg mások szimpátiáját kivívni, beleszólni mindenbe, mások kioktatása.
Ezek így felsorolva elég szárazak és természetesen mind valós eseményen alapul, mindhez lehetne egy vagy inkább több történet is elmesélni. Nekem is megváltoztak a cselekedeteim, de nem azért mert máshogy akarok cselekedni vagy mert visszafogom magam vagy nagy lett az önuralmam. Már nem vagyok farizeus, hogy így gondolkodjam, megtértem Jézushoz, és mindaz eredményezi ezt a változást, amit Ő cselekszik bennem!
Pálnak gyökeresen megváltoztak a fogalmai: Istenről, bűnről, Jézusról, a megváltásról, a saját reakcióiról és cselekedeteiről, valamint a közösségről. És ami a legszebb, hogy mindez egyszerre történt, hogy egyik változás indukálja a másikat, mert mindezek nem különálló egységeket alkotnak.
És ami a legszebb, ha Isten ezt megtudta cselekedni egy keresztényeket üldöző farizeus lelkében, akkor képes arra is, hogy bennem is véghezvigye.
Rengeteget jegyzeteltem és van egy könyv is, ami ehhez a kurzushoz kapcsolódik, még nem olvastam el, de idővel majd beszámolok róla.

Kicsi beszámoló

Inkább fényképes, de azért folyamatosan írok majd a képekhez.
A két kurzusról részletesebben majd később, mert még egyenlőre a papírnaplómba írkálom a gondolataim.
Bernáttal a teremben, szerintem már a Pünkösd kurzus alatt. A képet Gabesz készítette.
Egy kép apáról és a videós fotós társáról. Egész héten ezen az asztalon álltak és szolgáltak rendületlenül. Jó meleg volt ám:) Szegényeket néha nagyon sajnáltam, utólag már tudjuk,: el kellett volna vinni a bárszéket itthonról, de legalább megtanultuk és legközelebb okosabbak leszünk.
Bernát sokszor elaludt, az esetek döntő többségében akkor, amikor itthon is szokott. Ügyes volt, mindig aludt legalább két órát, főleg a kezemben. Előfordult, hogy a Titusz óvodában aludt el, akkor valamelyik óvónő lehozta nekünk. Ezen a képen épp Bartha Angélával bazsajgunk.
Nem fájt a torkom, hanem a nem team tagok, de szolgálók ilyen takonykendőt hordtak. Természetesen sportot űztünk abból, hogy ki tudja frappánsabb helyen hordani. Az már igazi teljesítménynek minősült, hogy valaki úgy tudta viselni, hogy ment a ruhájához, természetesen tehetségesek vagyunk:)

Imádkoztunk a papjainkért, öten voltak jelen a kurzusokon: két plébános, egy bencés, egy domonkos és egy ferences. Volt, hogy két órás is volt egy szentmise, egyszerűen fantasztikus volt. Titusz (bencés, a gimi igazgatója) olyan jókat mesélt, tanított, prédikált. Én rengeteget tanultam tőle, mindig eltalálta a fejem és a szívem is.
Uccsó képen, Titusz közösségéből két fiatal. Róluk egyszerűen csak annyit, hogy nagyon tehetségesek.

Kicsi szívem nagyon dobbant

Tudom, az elmúlt hetekről kellene már írnom egy beszámolót, de nagyon gyorsan! Türelem, születik:)
Most a tegnap esti közösségi alkalmunk egyik pillanatát szeretném megosztani. Minden alkalommal elolvassuk az anapi igehelyeket, ez most sem volt másként. Szépen előkötortam az igeliturgikus útmutatót, mindenki nyitogatta a Szentírását a megfelelő helyen, Bernát pedig átszalad a szobájába, játszani (gondoltam én).
Nagyba olvassuk a Mózes haláláról szóló részt, amikor Bernát megjelenik az ajtóban, kezébe a Biblia lapozó Miatyánk című része.
Nem, a gyerek nem véletlenül ezt a könyvet hozta, a szobájában ekkor más könyvek voltak kipakolva (Böngésző, Én mackóm, Találmányok). Ez a könyv a szekrénybe volt, és megkereste és ezt hozta, ráadásul nem is ez a kedvenc része a sorozatból, hanem a bárányos, azaz a Jó pásztor, azt kell neki a legtöbbet elmesélni.
Visszakanyarodva, leírhatatlan érzés volt látni az arcát, ahogy hozta a mesekönyvet. Majd szépen betelepedett az ölembe és vele együtt olvasunk tovább.

Jáááték

Információ: Ebbe a városba minden évben ellátogatnak a harangok!