2009. július 22., szerda

Böngészünk 1.

Valamiért azt hittem, hogy a Böngészős könyvek használatáról csak később fogok írni, de Bernát annyira szereti őket és annyira a mindennapjaink részévé váltak, hogy nem lehet tovább halogatni az első beszámolót.
Egyenlőre az Őszi és a Tavaszi Böngészőt szereztük be, valamint a Ki vár a várban címűt, bár ez utóbbit még nem vettük elő, de lehet, hogy alvás után megmutatom neki. A másik kettőért rajong, hurcolja magával a lakásban (nem kicsi könyvről van szó) és nagyon sokat nézegeti. Természetesen nem egyedül, de ha épp nem érek rá, akkor guggol mellette és magyaráz hozzá.
Mesélni szoktam, hogy mit látunk a képeken, mutogatom a szereplőket, tárgyakat etc. Vagy őt kérem meg, hogy mutassa meg hol a kutya, a papagáj, a nyúl, autó, motor, bicikli. Van, hogy én mutatok és ő nevezi meg. Olyanokra is rá szoktam kérdezni, amibe nem vagyok biztos, hogy tudja-e, hiszen Zsolttal is böngész, nem csak azt tudja, amit én mondtam neki, és bizony néha meglep, hogy sokkal nagyobb az ismerete, mint amit én feltételezek. Ma reggel a nyulat mutatta meg, pedig nem tudtam, hogy tudja.
Van olyan kép, amit már annyira ismer, hogy nem keresgeti rajta a cicát, hanem pontosan tudja, hogy merre van.
A másik három Böngésző valószínűleg karácsonyi ajándék lesz. Őszinte vagyok, én már alig várom, hogy birtokolhassuk, mi is nagyon megszerettük.
Hasonló tartalmi összetettséggel és rajzminőséggel bír a Tesz-Vesz sorozat is, jelenleg a Tesz-Vesz Város a favorit, de negyed annyi ideig nem köti le, mint a másik.

Tehát, Böngészésre fel!

2 megjegyzés:

  1. Nem ismerem ezt a böngészőt, de felkeltette az érdeklődésemet! Majd a harmadik csemetének lehet, hogy veszünk ilyet is :)
    Nálunk egy egyszerű kis farmos könyvecske jött be ennyire - csak az szlovákul van. Azt tudták ennyi ideig elnézegetni, na meg abból lehetett jókat tanulni beszélgetéssel.

    VálaszTörlés
  2. A böngésző nagyon praktikus, segíti a szövegértési készség fejlődését.
    A négy évszak mind ugyanazzal a háttérrel rendelkezik, na meg az éjszakai is. A szereplők mindegyik könyvbe felbukannak, a hátoldalon még a nevük is fel van tüntetve. Oldalról oldalra kirajolódik a történet, pontosabban mindenkinek a története, persze nincs mindenki ott minden oldalon, de így is annyi érdekesség van benne.
    Én is azért szeretem Bernáttal lapozgatni, mert annyi újdonságot fedezek fel, pedig már szerintem simán túl vagyon a 100. átlapozáson.
    Tökéletesen jó történetmeséléshez és később idegennyelv tanulásához is.

    VálaszTörlés