2009. július 20., hétfő

N, H. Kleinbaum: Holt költők társaság


"Kapitány! Ó, kapitányom!"

Igen, Bernát még alszik, ezért még pótolok egy kicsit, nehogy már csak nekem kelljen sokat olvasni:)

Természetesen én is láttam, a regény alapján készült filmet, ami nagyon tetszett, igaz nem tudom megmondani, hogy mikor, pontosabban mikor utoljára, merthogy néha kell egy kis ismétlés. Emiatt viszont egy ideig nem tudtam, eldönteni, hogy a regényből készült a film vagy a film forgatókönyvéből a regény, annyira egyezett minden, pontosak voltak a karakterek és szinte filmszerű volt minden bemutatás valamint a cselekmény kibontakozása.
A regény volt előbb! Azért merem felkiálltva állítani, mert a filmesek már megint elszúrták. A mozgóképes verziót látva azt gondolhatjuk, pontosabban én azt gondoltam, hogy Neil, a színészet felé forduló diák a Kapitány melletti főszereplő, csakhogy nem ő, hanem a szobatársa, Todd az, az ő karaktere a legfigyelemreméltóbb az egész társaságból.
Elnézést, hogy így belecsaptam minden előzetes bemutatás nélkül.
A helyszín egy elit fiúgimnázium, ahová úgy tanár érkezik, aki valamikor az iskola diákja volt. Ők alapították a Holt Költők Társaságát, amelyet diákjai újra elindítanak, és ezzel kezdetét veszi a bonyodalom és a változások sorozata.
A változás a kulcs, de ennek csak ez elejét mutatja be a regény, a kirobbanást, és a legelős következményt, azt nem, hogy hosszútávon mi az eredménye vagy a hatása. A könyv véleményem szerint elsősorban a gimnazista korosztály számára íródott, inkább 9-10. osztályosok számára, amikor az angolt romantikát tanulják, nyugodtan a kezükbe lehet adni, mert sok idézet van benne. 9. osztályban pedig Shakespeare felbukkanásakor, mert a Szentivánéji álmot mutatják be.
Fiatalos, könnyed, pörögnek az események, mégis mély a történet, jól láttatja a szereplőket, a egész szituációt, nevetésre és könnyezésre is rá tudja bírni az olvasót (engem tuti).

Adalék, de csak az olvassa el, akit nem zavar, hogy túl sokat tud meg a történetből:
Neil öngyilkos lesz, nem akar orvos lenni, hanem színész. A karakterét megformáló színész, Robert Sean Leonard az előző bejegyzésben is emlegetett Doktor House sorozatban tűnik fel, mint orvos (onkológus). Idősebb lett, de semmit se változott.

2 megjegyzés:

  1. Imádom a filmet én is. Amikor láttam (először), még fiatal tanár voltam, szinte kezdő. Nekem rengeteget adott a "tanárságomhoz". Az akkori tanítványaimmal közösen is megnéztük, és együtt csodákat vittünk végbe magyarórán (nem gimisek, hanem szakközepesek voltak). Sose felejtem el, amikor aztán szerenádozni jöttek a következő évben... "Kapitány" voltam nekik... És a mai napig hálás vagyok a filmnek.
    Örülök, hogy nálad olvashattam róla.

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy neked is tetszett:)
    A könyvet is lehet a diákok kezéba adni

    VálaszTörlés