2009. július 20., hétfő

Tova Mivris: A betért

Szégyen, hogy mennyire nem írok azokról a könyvekről, amiket olvastam, igaz fogalmam sincs, hogy hogyan csinálom, mert megdöbbentően sokat olvasok az utóbbi időbe. Körülbelül arra van időm, hogy az olvasónaplómba írjak róluk pár gondolatot, de megint van néhány, ami onnan is kimaradt.

Végre beszámolhatok az egyik ajánlott regényről, amit még az ágyban töltött betegség alatt olvastam el.
A regény egy egyedülálló anyáról szól, aki kislányával megérkezik egy zártnak tekinthető ortodox zsidó közösségbe. Természetesen jó nagy port kavar és egyedei stílusa, frissessége még csak tovább ront a helyzetén.
A könyv elején be van mutatva egy jól működő közösség, készülnek a sabbatra, ami előtt mindenkit körbetelefonálnak, finomakat főznek, majd élvezik a nyugalmat, zsinagógába mennek, az egész olyan idilli. Majd betoppan Batseba, aki egy betért, azaz nem zsidó családban nevelkedett és csak férje miatt lett zsidó, akit nem sokkal lányuk születése után elveszített. A fiatal betért pedig lelkes, tanul, kérdez, nem fásult bele a mindennapokba, ráadásul festőként átlagon felüli kreativitással bír.
Ahogy halad előre a cselekmény láthatjuk, hogy a közösség nem is olyan idilli, mint ahogy első ránézésre tűnik, a sabbatra való készülődés teher, mert mindig új receptek kellenek, mindig ki kell találni kit akarnak meghívni, takarítani kell és akárhogy is igyekeznek, az utolsó órák mindig kapkodással telnek.
Szó szót, esemény eseményt követ, felbolydul a közösség, egy ideig lappanganak a problémák, majd ahogy ez lenni szokott, kitör a szunnyadó vulkán.
Most épp édesanyámnál van a könyv, utána a szomszéd csajszihoz vándorol. Ajánlom mindenkinek, mert könnyed, igazi nyaralásra való olvasmány, de mégis egészen mélyre tud menni néhány gondolat.
Ami még megfogalmazódott bennem, csak az evangéliumi élet az, amely szeretet visz egy közösségbe, ami igazán megtartja, a közös szabályok összessége soha!
A műben mindez úgy van beállítva, mintha szétverődne a közösség, de akinek van élő közösségi tapasztalata, az rájön, hogy az írónak nem sok van, mert ez is szervesen hozzátartozik a közösségi élethez. Ráadásul a történetből és a karakterek leírásából az is kiderül, hogy már korábban se ment minden simán, voltak elég kemény ellentétek eddig is.
Teljesen nőnemű a könyv, minden az asszonyok, lányok oldaláról van bemutatva, ez nagyon tetszett, jónak találtam ezt a nézőpontot. Csak két férfi jelenik meg a színen a rabbi és a fia. A narrátor is nőnemű, de nem derül ki, hogy kicsoda, ő csak egy tagja a közösségnek és sok esetben az egész nőcsapat nevében beszél.
Sok tanúságot le lehet vonni olvasás közben, sok apróságot, minthogy ne segélyesedjenek el az ünnepek, mindig új lelkesedéssel kell nekikezdeni.
Jónak találtam az zsidó életforma bemutatását, a regény nem definiálja a fogalmakat és nem is szájbarágva magyaráz, mégis elég jól meg lehet ismerni amit bemutat.
Számomra a mikve volt az újdonság, pedig ezt a szót még House is említi az ötödik évad végefelé:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése