2013. november 21., csütörtök

Saját versgyűjtemény

Rengeteg verses könyvvel rendelkezünk itthon, válogatások, kötetek. És szeretünk is verseket olvasni, mondani.
Viszont nincs mindig kéznél az adott kötet, valamit egyszerre nem tudok öt-hat kötetet kézben/fejben tartani, mi hol is van benne, mely az a vers, amit már tudunk fejből vagy még csak olvasunk, mely az, amit terveznék megismertetni velük. Esetleg épp rátalálok egy jó versre, de pont nem aktuális, de nem szeretném, hogy mondjuk a következő tavasszal elmaradna.

Erre a szinte már eposzi problémakörre született a következő megoldás, még évekkel ezelőtt.

Kellékek: toll, papír, lefűző, mappa

Menete:
amikor találtam egy jó verset, fogtam egy lapot és kiírtam - így magam is jobban megismertem/felelevenítettem
egyszerre nem vett több időt igénybe 5-10 percnél
szépen fokozatosan elkezdtek gyűlni a versek

Használat:
néha a legnehezebb elővenni, de ha kéznél tartom, ez a probléma azonnal megoldódik
Aztán eszembe jutott, hogy azokat a dolgokat szoktuk a legtöbbször használni, amelyeket a gyerekek szeretnek. De ahhoz, hogy szeressék, nem elég, hogy jó és már általuk is ismert versek legyenek benne, hanem egészen közel kell, hogy kerüljön hozzájuk.

Így felfogadtam őket illusztrátornak.
Minden vers mellett sok hely van (nem véletlen;)), kirakok eléjük egy-egy versoldalt, elszavaljuk a verset és máris indul a rajzolás. Míg alkotnak, én főzöm az ebédet, és közben mondjuk, mondjuk a verseket. Megtanulják, megjegyzik az oldalalkat.

A kellékek listája így kibővül sok rajzeszközzel, de megéri :)

2 megjegyzés:

  1. De jó ötlet!
    Mi is tanulunk verseket, aztán elfelejtik a gyerekek. Próbáljuk ismételni is, de van ami elkallódott. De egy ilyen kézbe vehető, lapozható egyedi családi válogatás nagyon jó ötlet! Köszi az ötletet, máris hozzáfogok a megvalósításhoz. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem gyakran eszembe jut az a régi bejegyzésed (szerkesztéskor), amikor talán éppen ebbe a mappába írtál egy verset. Csodálkoztam, hogy ott a gépelés, szövegszerkesztő, nyomtató, vajon miért nem azt használod, mert én az ilyen mappáimat olyannal töltöm meg.

    Aztán nem rég azon kaptam magam, hogy egyre többször hanyagolom a gyűjtéseimnél a technikát. Szerintem anno te ültetted el bennem a magját. :)

    VálaszTörlés