2013. november 7., csütörtök

Kép levelekből


Három fiú, két éves különbségekkel:
Fülöpnek elég, ha a nagyokat figyeli alkotás közben és az ő kezébe is adunk valamit, ami vagy nagyon színes, vagy nagyon hangos, amikor leesik. Ha nem adunk, szerez magának. Így neki még! nem kell külön feladatot kitalálni. És az is tökéletesen elég neki sokszor, ha egyszerűen a kezemben van, és úgy lessük a többieket.
Káleb és Bernát rengeteg játékot tud játszani együtt, feladatokat tudnak megoldani, könnyedén szétválasztható egy-egy blokk a számukra, egyikük számolja, másikuk mutatja.
De hogy mindenkinek jó legyen, kapjon sok lehetőséget pont azon a szinten, ahol épp tart, igyekszem sok olyan mókát és kacagást kieszelni, ami pont nekik való.

Bernát a következő képpet alkotta:
Én pedig figyeltem, hogy mi mindent mozgatott meg közben:
A kép készítésének van sorrendje, először elhelyezi a leveleket, megtervezi, majd utána ragaszt, végül rajzol.
Kiválasztotta a leveleket, és afelől is döntött, hogy neki épp a levél színe vagy fonáka tetszik jobban, van számára szebb színe, illik jobban a képhez. Bizony néha nem is olyan egyszerű préselt levélnél különbséget tenni, hogy melyik melyik.
Ragasztóhasználat (sikerült egy jók kezelhető ragasztót venni), amint nem használja, visszatekeri a kupakot. Az első levelek komolyan tocsogtak a ragasztóban, az utolsóra már szép vékonyan vitte fel.
A ragasztó megszáradásához is kell egy kis idő.
A levelet finoman kell odanyomni, mert bizony a préselt levél törik, a lyukon pedig visszaköszön a ragasztó.
A rajzolás már gond nélkül ment, kivéve, amikor szembesült azzal, hogy az anyuka fejének nem hagyott helyet, de azért megoldotta.

A történet pedig:

Az egér beszaladt a konyhába, mert sajtot akart csenni a hűtőből, a macska utána, a gyerekek pedig a macska után, de amint beérték, meglátták, hogy az anyuka a sütőnél áll és épp vanília pudingot készít nekik.

1 megjegyzés:

  1. Csúcs ez a kép, a történettel együtt! Olyan jó, hogy megint többet írsz, élvezlek olvasni nagyon! (Ha már élőben olyan ritkán sikerül érintkezni mostanság:)

    VálaszTörlés